Fotó: Krónika
2007. június 14., 00:002007. június 14., 00:00
Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a Szövetség a Székelyföldért alapítói azért kényszerültek erre a lépésre, mivel az önkormányzati egyesületet alapító 51 Kovászna és Hargita megyei önkormányzat közül kettő – a háromszéki szentkatolnai és nagyborosnyói – a múlt hónapban váratlanul visszavonta a csatlakozásról szóló határozatát, így az alapító okirat már nem felel meg a valóságnak. Lapunk érdeklődésére Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta: kénytelenek voltak lezárni az egyesület jogi bejegyzésének eljárását, mivel ebben a formában már nem tudták folytatni, hiszen a két önkormányzat visszavonulásával megváltozott az egyesület alapdokumentuma. „A Szövetség a Székelyföldért Egyesület megalakításáról és jogi bejegyzéséről nem mondunk le, a közeljövőben más formában, gyorsított eljárással szeretnénk bejegyeztetni” – mondta Demeter János.
A Krónika érdeklődésére, hogy az új bejegyzési eljárást még a törvényszékek nyári szünete előtt elindítják-e, a Kovászna Megyei Tanács elnöke elmondta: terveik szerint legkésőbb jövő héten új alakuló ülést tartanak (ez tavaly december óta már a harmadik ilyen lesz), és elkészítik az egyesület új statútumát. Ezt újra benyújtják a sepsiszentgyörgyi törvényszékre, és kérik, hogy gyorsított eljárással tárgyalják meg. Kérdésünkre, hogy milyen új formát adnak az egyesületnek, Demeter János tanácselnök (képünkön) elmondta: ezúttal szűkebb körben, csak azokkal az önkormányzatokkal készítik el az alapító okiratot, amelyek csatlakozásról szóló határozata biztosan nem támadható meg. A jogi bejegyzést követően a többi székelyföldi önkormányzat társulhat az egyesülethez.
„Nem beszélni, tenni kell a közösségért”
Mint arról lapunkban korábban már beszámoltunk, 2006. december 7-én a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében mintegy 200 Kovászna, Hargita, Maros és Brassó megyei polgármester, illetve RMDSZ-es honatya és miniszter gyűlt össze, hogy megalakítsa a székelyföldi önkormányzatok társulását. Az egyesületnek az lett volna a deklarált célja, hogy a székelyföldi önkormányzatok közösen dolgozzák ki a térség gazdasági és kulturális fejlesztési stratégiáját. A tavaly decemberi alakuló ülést megnyitó beszédében Takács Csaba, az RMDSZ időközben leköszönt ügyvezető elnöke történelminek nevezte a pillanatot, „amikor létrejön az első jogilag bejegyezhető intézmény, amely nem beszélni, hanem tenni próbál a közösségért”. Ugyancsak a tavaly év végi alakuló ülésen Markó Béla RMDSZ-elnök kijelentette: „Székelyföld fejlődéséhez nem elég a kinyilatkoztatás. Csendes mindennapi munka szükséges, hogy a térséget fejlődőképesen lehessen átvinni a jövőbe, ezt csak összefogással lehet megvalósítani”. Az alakuló ülést követően viszont egy ideig nem indíthatták el az egyesület jogi bejegyzésének folyamatát, mert a Maros, Hargita és Kovászna megyei prefektúrák sorban támadták meg az önkormányzatok csatlakozásról szóló határozatait, arra hivatkozva, hogy nem tartották be az átláthatósági törvény előírásait. A jogszabály szerint egy közösséget is érintő határozat megszavazása előtt legalább 30 nappal nyilvánosságra kell hozni a tervezet szövegét, hogy a lakosság is véleményezhesse. A prefektúrák beavatkozásának hatására idén év elején több Kovászna és Hargita megyei önkormányzat visszavonta eredeti határozatát, hogy majd a kezdeményezők által elkészített határozattervezet-modell alapján, a törvények betartásával szavazhassák meg újra a csatlakozási szándékukat. Ez a folyamat sem ment zökkenőmentesen, mivel akadtak önkormányzatok, amelyek módosított formában fogadták el a határozattervezetet, ezért a prefektúrák újra megtámadták ezeket, és a testületeket az új döntések visszavonására kötelezték.
Elnapolt tárgyalások és félreértett szándékok
„Ha az általunk elküldött formában szavazták volna meg a helyi tanácsok a határozatokat, nem lenne gond, de sajnos a községi jegyzők a saját kedvükre alakították a tervezetet, ezért támadhatókká váltak” – mondta korábban Demeter János. Így módosult az eredeti terv, hogy 200 székelyföldi önkormányzat alapítja meg az egyesületet, míg végül 51-re morzsolódott az alapító tagnak számító önkormányzatok száma. Az így elkezdett jogi bejegyzési folyamat első két tárgyalását áprilisban bírósági kérésre halasztották el, ugyanis a bíró azt kérte, hogy az ügyészség képviselője is jelenjen meg, és mondja el, van-e kifogásuk az egyesület megalakulásával kapcsolatosan. Az április 25-i, harmadik tárgyalási fordulóban újra halasztott a bíróság, ez esetben kiegészítő dokumentumokat kért a Kovászna és Hargita megyei prefektúráktól, hogy az alapító tagként szereplő önkormányzatok határozatait törvényesnek találták-e. A május 15-ére időzített negyedik tárgyaláson viszont a Kovászna megyei prefektúra jogásza tett keresztbe a bejegyzésnek, mivel a bíróság által kért dokumentumot nem küldte el időben. „A székelyföldi önkormányzati társulás akkor jöhet létre, ha lesz rá politikai támogatás, de tudomásom szerint a belügyminisztérium egyes dolgozói az egyesület megalakítása ellen szurkolnak” – kommentálta az eseményeket akkor Demeter János. A május 30-i, ötödik tárgyaláson viszont két háromszéki önkormányzat – a szentkatolnai és nagyborosnyói – akadályozta meg a bejegyzést, mivel váratlanul visszavonták a társulásról szóló határozatukat. Mint kiderült, a két település tanácsa közel két hónapos késéssel reagált a Kovászna megyei prefektúra február 28-i felhívására, amikor körlevélben szólították fel az ügyben érdekelt önkormányzatokat, hogy vonják vissza a hibás határozatukat. Ekkor Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke lapunk érdeklődésére elmondta: nem érti a két önkormányzat döntését, hiszen ha már úgyse tartották be a felszólítástól számított 30 napot, és a prefektúra nem támadta meg a határozatukat, már nem kellett volna visszavonniuk azt. A két önkormányzat visszalépése teljesen felborította az elképzeléseket, ezért a tegnapi, hatodik tárgyalási fordulóban az ügyet képviselő ügyvéd kénytelen volt végleg visszavonni az egyesület bejegyzési kérelmét.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.
,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.
Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a