FRISSÍTVE – Közzétették az érettségi eredményeit, az óvások előtti eredmények szerint a vizsgázók 67,8 százaléka ment át

Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Közzétették az érettségi vizsga eredményeit a Bacalaureat.edu.ro honlapon.

Hírösszefoglaló

2021. július 05., 10:442021. július 05., 10:44

2021. július 05., 11:052021. július 05., 11:05

Az eredményeket idén is név nélkül közlik.

Az óvásokat hétfőn 12 és 18 óra között lehet benyújtani, elektronikus úton is. A fellebbezések elbírálása utáni végleges eredményeket július 9-én, vagyis pénteken ismertetik – emlékeztet az Agerpres.

A hivatalos tájékoztatás szerint a 126 999 érettségiző közül 86 120-an vizsgáztak sikeresen.

Ez azt jelenti, hogy az óvások előtti eredmények szerint a vizsgázók 67,8 százalékának sikerült az érettségije, ami csaknem 5 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőtt 62,9 százalékos eredményhez képest.

Az idén végzettek körében a sikeresen érettségizők aránya eléri a 73,9 százalékot az egy évvel korábbi 71,4 százalék után. A korábbi évfolyamok végzősei közül pedig 27,6 százalék érettségizett sikeresen (egy évvel korábban 25 százalék volt az arány).

112 színtízes átlagot regisztráltak – a tavaly ez a szám az óvások előtt 232 volt.

Román nyelv és irodalomból 1351 diák vizsgázott 10-esre, anyanyelv és irodalomból 263-an, a profilnak megfelelő kötelező tantárgy estében matematikából 948, történelemből 1766 tízes osztályzatú dolgozat született, a profilnak megfelelő választott tantárgyból pedig 7196.

Mint ismeretes, a sikeres érettségi feltétele a 6-os átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból.

korábban írtuk

Több mint 130 ezer végzős diák adhat számot tudásáról a hétfőn kezdődő érettségin
Több mint 130 ezer végzős diák adhat számot tudásáról a hétfőn kezdődő érettségin

Hétfőn kezdődik az érettségi vizsgaszesszió a román nyelv és irodalom írásbeli vizsgával. Országos szinten több mint 133.000 végzős diák iratkozott fel az érettségire.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász