Fotó: Barabás Ákos
Február 10-éig van közvitán az oktatási minisztérium honlapján a 2017/2018-as tanévre vonatkozó beiskolázási módszertan és naptár tervezete, a végleges változatot a megadott határidő után küldik el a megyei tanfelügyelőségeknek.
2017. február 07., 14:022017. február 07., 14:02
A tervezet szerint február 27-étől március 16-áig írathatják be a szülők előkészítő osztályba gyermekeiket. Kötelező előkészítőbe íratni azokat, akik 2017. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket, aki pedig szeptember elseje és december 31-e között lesz hatéves, akkor kezdheti meg az iskolát, ha a szülő igényli ezt, és a pszichoszomatikus felmérés nyomán a szakemberek megerősítik, hogy iskolaérett.
Az iskoláknak február 23. és március 2. között nyílt napokat kell szervezniük, hogy a szülőknek lehetőségük legyen megtekinteni az induló osztályokat, valamint találkozhassanak a tanintézet pedagógusaival és vezetőségével. A tervezet szerint a tanintézetek továbbra is kötelesek a megszabott körzetükből minden gyermeket beírni, ha a szülők ezt igénylik. Más körzet iskolájába akkor lehet beiratkozni, ha a környéken lakó gyermekek felvétele után is maradnak helyek. A beiratkozás végleges eredményeit április 6-án teszik közzé.
László Enikő pszichológus, a Maros Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközpont munkatársa elmondta: a pszichoszomatikus felmérés részleteiről egyelőre nem kaptak hivatalos információkat, de a tervezet szerint február 22. és március 14. között szervezik meg az óvodákban. A szülők a tanfelügyelőségek honlapján találják meg a szükséges tudnivalókat arról, hogy mely óvodákban zajlanak a felmérések, és melyik gyereket hova osztják be. A pszichoszomatikus felmérésen olyan alapvető tulajdonságokat vesznek figyelembe, mint a szociális készségek, a figyelem, a koordináció, a gyerek empátiás készségei. A tevékenység a szülő jelenlétében történik, de igény szerint egyedül is jelen lehet a gyermek.
Ideiglenes helyszínen, a Sepsi Arénában tartják augusztus 29. és 31. között a Sepsi Tabakó Fesztivált az erdélyi Sepsiszentgyörgyön.
Csütörtök este sikerült eloltani a Brassó megyei az Alsóucsa (Ucea de Jos) község területén kitört erdőtüzet.
A Bákó megyei településeken zajló magyar oktatási programba bekapcsolódó óvónőket és tanítónőket keres a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSSZ).
Több erdélyi szórványkollégiumnak ajánlják fel az idén összegyűlt búzaadományokat a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program erdélyi résztvevői – közölte csütörtökön Antal Géza, a Pro Agricultura Egyesület elnöke.
Alex Tăgurean kolozsvári pilóta elmagyarázta egy videóban, hogy miért késnek a nyári hónapokban többet a repülőgépek.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország területének mintegy háromnegyedére.
Kigyulladt szerdán este egy Élesd és Nagyvárad között közlekedő személyvonat mozdonya a bihari megyeszékhely közelében.
Hamarosan befejeződnek a fugyivásárhelyi körgyűrű építési munkálatai: a kivitelezők a körforgalmakat és az útpadkákat alakítják ki, felszerelik a szalagkorlátokat, és mellékutakat építenek – tájékoztatta a Krónikát a Bihar Megyei Tanács sajtóosztálya.
Precedenst teremthet a nagyváradi törvényszék egy nemrég meghozott döntése, amelynek értelmében nem adható az eredetinél kisebb osztályzat egy megfellebbezett érettségi dolgozatra. Az ítélet azonban még nem jogerős.
A kánikula okozhat napszúrást, hőgutát és vízmérgezést is, és bizony érdemes ezeket megelőzni – hívta fel a figyelmet Turóczi Ildikó, a többek közt a Brassó megyei Barcarozsnyó ügyeletközpontjában dolgozó háziorvos főorvos.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)