2007. május 24., 00:002007. május 24., 00:00
A dokumentum a Partiumi Keresztény Egyetemet magánjogú és közhasznú, az országos oktatási intézményrendszernek részét képező tanintézetként veszi számba. Korodi Attila környezetvédelmi miniszter lapunknak elmondta, ez az eset is példázza, hogy az RMDSZ-nek ott kell lennie a kormányban. A Partiumi Egyetem vezetősége örömmel fogadta a hírt. „Sokat kellett várnunk, de örvendünk hogy végre a kormány asztalára került a javaslat” – mondta Tolnai István a Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriumának tagja. Tolnai szerint a végleges akkreditálásnak sok előnye lesz; megnő az egyetem presztízse, és a tanintézet maga államvizsgáztathat. Az ideiglenesen akkreditált egyetemek hallgatóinak ugyanis más elismert tanintézetekben kell vizsgázniuk. A fejlesztések terén is előnyt jelent majd az akkreditálás megszerzése, hiszen európai uniós programokban csak az állam által elismert tanintézetek vehetnek részt. A törvényjavaslatot azonban még a szenátusnak és a képviselőháznak is el kell fogadnia. „Felkészülten várjuk a további ellenőrzéseket, és bízunk abban, hogy őszig megszületik a törvény is, amely kimondja: a Partiumi Keresztény Egyetem államilag végleg akkreditált tanintézet” – egészítette ki Tolnai. Nagyváradon a Sulyok István Református Főiskola átalakulásával született meg a Partiumi Keresztény Egyetem. Működését, fejlesztését a magyar kormány támogatta. A támogatásokból a tanintézetnek otthont adó református püspöki palotát kívül-belül felújították, tantermekkel bővítették, később egy új szárnyat, az Arany János Kollégiumot is hozzáépítették. A tanintézet mind a 12 szaka rendelkezik ideiglenes működési engedéllyel, a végleges akkreditáláshoz két és fél évvel ezelőtt vizsgálta az egyetemet az akkreditációs tanács. A tanintézet akkor meg is kapta a tanács jóváhagyását, ám röviddel utána megváltoztatták az akkreditációs rendszert, és két és fél év alatt semmi sem történt a nagyváradi magyar egyetem elismerése ügyében.
G. G.
Békülő egyetemek
A Krónikához eljuttatott közleményben köszönte meg a Partiumi Keresztény Egyetem Vezető tanácsa és rektori hivatala a Babeº–Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karának, hogy az elmúlt évtizedben fogadta a PKE államvizsgázó diákjait. A két intézmény között korábban feszültség alakult ki a vizsgáztatás kapcsán. Egy közelmúltbeli találkozón Tőkés László és Geréb Zsolt rektor megnyugtató módon tisztázta a félreértéseket Molnár János dékánnal és munkatársaival. A PKE bízik abban, hogy diákjai ebben a tanévben is a BBTE-n záróvizsgázhatnak.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.