Miközben éveken át magáncég működtette a marosfői sípályát, a terület tulajdonosa, a csíkszenttamási közbirtokosság idén úgy döntött, inkább saját maga üzemelteti a létesítményt.
2013. november 12., 17:092013. november 12., 17:09
A befektetésre 400 ezer lejt hagytak jóvá közbirtokosság költségvetéséből, ebből már meg is vásárolták a berendezéseket, s a munkálatok nagy része is megvalósult: az oszlopokat felállították, a köteleket kifeszítették. Újdonság ugyanakkor, hogy a felvonót egészen a hegy tetejéig kiépítették, ahonnan a már kialakított 1200 méter hosszú pályán lehet majd leereszkedni. „A kialakított pálya felső része már nagyon meredek, az onnan való lesiklás haladó sítudást igényel” – ecsetelte érdeklődésünkre Bíró Károly, a szenttamási közbirtokosság elnöke. Ezért lehetővé tették, hogy akik nem igénylik a teljes sípálya használatát, azok csupán 500 méterig – az erdő széléig – használják a felvonót, onnan pedig a kevésbé meredek részen leereszkedhetnek. Egyelőre még csak ez az egy pálya várja a sízni vágyókat, de tervezik egy másik kialakítását is.
A közbirtokossági elnöktől ugyanakkor megtudtuk, hogy a szükséges engedélyek beszerzése folyamatban van. Amint valamennyi meglesz, az első hóesést követően már birtokba is vehetik a síelni vágyók a megújult pályát. Az idei síszezonra egyébként létrehozó próbaévként tekintenek, így egyelőre nem fognak hóágyút használni, tehát a havazástól függ majd, hogy mikor kezdődik és zárul a szezon, illetve mikor működhet majd a pálya. A lehullott hó taposását, a pálya karbantartását viszont meg tudják oldani, és remélik, a jövőben egy hóágyút is sikerül vásárolni.
A sípálya melletti épületben egyébként elsősegélynyújtó szoba, síkölcsönző és egy vendéglátó-ipari egység is működni fog. Akik több napot szeretnének sízéssel tölteni, az épület tetőterében öt kiadó szoba várja majd – sorolta a szolgáltatásokat Bíró Károly.
Kömény Kamilla
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
szóljon hozzá!