Kovács Gergelyt nevezte ki a pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé

Ferenc pápa köszönti Kovács Gergely atyát december 12-én a Szenttéavatási kongregáció 50 éves jubileumán •  Fotó: Vaticannews

Ferenc pápa köszönti Kovács Gergely atyát december 12-én a Szenttéavatási kongregáció 50 éves jubileumán

Fotó: Vaticannews

A Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét, Kovács Gergely pápai káplánt nevezte ki Ferenc pápa a Gyulafehérvári Főegyházmegye érsekévé a leköszönő Jakubinyi György helyébe – közölte kedden a romániai katolikus püspöki konferencia.

Krónika

2019. december 24., 14:082019. december 24., 14:08

2019. december 25., 09:282019. december 25., 09:28

Ferenc pápa kedden, karácsony vigíliáján fogadta el Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök korhatár miatt benyújtott lemondását, és ezen a napon nevezte meg a gyulafehérvári érsek utódját is. Kovács Gergely felszenteléséig Jakubinyi György apostoli adminisztrátorként vezeti a főegyházmegyét.

Az új érsek 1968-ban született Kézdivásárhelyen. Szülővárosában érettségizett, 1987-ben kezdte meg teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, majd 1990-ben Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemeken. 1993. július 3-án a gyulafehérvári főegyházmegye számára szentelte pappá szülővárosában Bálint Lajos érsek.

Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal 1996-ban fejezte be. Ezt követően egy évig Marosvásárhelyen a Keresztelő Szent János-plébánián segédlelkészként tevékenykedett.

Kovács Gergely pápai káplán Galéria

Kovács Gergely pápai káplán

1997 augusztusában visszatért Rómába, azóta a Kultúra Pápai Tanácsának (a Vatikán kulturális minisztériumának) szolgálatában áll, 2004 óta irodavezetői minőségben. 2000 júliusától pápai káplán. 2012 februárjától Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora, számos, több nyelven megjelent Márton Áronról szóló kiadvány szerkesztője, posztulátori minőségében idén 17. alkalommal szervezett Márton Áron-zarándoklatot a püspök életének hazai helyszínein, negyedik alkalommal vezetett zarándoklatot Doberdóba, a katona Márton Áron nyomdokain.

Emellett a Kléruskongregáció és a Rota Romana Bíróság munkatársa. 2019. november 25-én kinevezést kapott a Hittani Kongregáció azon bizottságába, amely a házasságok hit javára történő felbontásának eljárásait vizsgálja ki. Tudományos cikkei külföldi és belföldi folyóiratokban jelentek meg, a Kultúra Pápai Tanácsa által kiadott Cultura e Fede folyóirat felelős igazgatója. A Romkat.ro egyházi portál rámutat: a Szentszék Márton Áron püspöki kinevezésének 81. évfordulóján hozta nyilvánosságra Kovács Gergely kinevezését. A pápai káplán egyébként három szentatya – II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa – alatt szolgált, és 2014-ben a Krónikának adott interjúban elmondta: nagyon érdekes és izgalmas munkát végez a Vatikánban. Az öt évvel ezelőtt készült beszélgetés során a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője – posztulátorként – tájékoztatott Márton Áron boldoggá avatási folyamatáról is.

Jakubinyi György érsek októberben kérte a nyugdíjazását •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Jakubinyi György érsek októberben kérte a nyugdíjazását

Fotó: Veres Nándor

Az érsekséget az új főpásztor felszenteléséig és beiktatásáig Ferenc pápa megbízásából Jakubinyi György nyugalmazott érsek apostoli adminisztrátorként vezeti. A püspökszentelés és -beiktatás helyszínét, időpontját a későbbiekben közlik. „A betlehemi Gyermek oltalmazza és vezesse, ajándékozzon neki bölcsességet, lelkierőt és sok kegyelmet, hogy Isten Szolgája Márton Áron püspök útján vezethesse főegyházmegyénket az üdvösség felé vezető úton” – olvasható Jakubinyi György nyugalmazott érsek levelében.

Jakubinyi György érsek – ahogy azt a Krónika elsőként megírta – októberben kérte a nyugdíjazását. Bár a főpásztor 75 éves koráig, tehát még egy évig irányíthatta volna a főegyházmegyét, betegségre hivatkozva kérte a nyugdíjazását. Hasonlóképpen nyugdíjba vonul a Csíkszeredában szolgáló Tamás József segédpüspök is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Ezer Székely Leány Napja a csíksomlyói hegynyeregben

Július 5-én, szombaton újra megszervezik az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói hegynyeregben, a tiszteletbeli házigazda szerepét idén Csíkszentkirály község tölti be.

Ezer Székely Leány Napja a csíksomlyói hegynyeregben
2025. július 02., szerda

Védeni kell az időseket az „unokázós” csalóktól

Védtelenek az idősek a csalókkal és az internet csapdáival szemben, ezért a fiatalabbaknak, az unokáknak kell odafigyelniük nagyszüleikre – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában a belügyminisztérium.

Védeni kell az időseket az „unokázós” csalóktól
2025. július 02., szerda

Quad alá beszorult férfi holttestére bukkantak az Erdélyi-szigethegységben

Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.

Quad alá beszorult férfi holttestére bukkantak az Erdélyi-szigethegységben
2025. július 02., szerda

Közel 3 millió lej bevételt generáltak a rabok a nagyváradi börtönnek, és nekik is csurrant-cseppent

Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.

Közel 3 millió lej bevételt generáltak a rabok a nagyváradi börtönnek, és nekik is csurrant-cseppent
2025. július 02., szerda

Különleges zenés játszóteret avattak Szatmárnémetiben

Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.

Különleges zenés játszóteret avattak Szatmárnémetiben
2025. július 02., szerda

Erdészeti razzia Háromszéken: 121 bírságot róttak ki az ellenőrző szervek

Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.

Erdészeti razzia Háromszéken: 121 bírságot róttak ki az ellenőrző szervek
2025. július 02., szerda

Gyergyószéken építhet autópályát az eddig csak óvásokban jeleskedő román cég

A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.

Gyergyószéken építhet autópályát az eddig csak óvásokban jeleskedő román cég
2025. július 02., szerda

Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi bányakatasztrófa károsultjainak segélyezését

Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.

Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi bányakatasztrófa károsultjainak segélyezését
2025. július 02., szerda

A kolozsvári önkormányzat a házi kedvencek felé nyit, Apahidán dokumentumautomata működik

Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.

A kolozsvári önkormányzat a házi kedvencek felé nyit, Apahidán dokumentumautomata működik
2025. július 01., kedd

Kéthetes késés: növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon

Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.

Kéthetes késés: növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon