Koncertekkel gyűjtenek a leégett görögkatolikus püspöki palota felújítására

A püspöki palota külső tatarozása tavaly fejeződött be, de a belső munkálatok három évet is tarthatnak •  Fotó: Bálint Eszter

A püspöki palota külső tatarozása tavaly fejeződött be, de a belső munkálatok három évet is tarthatnak

Fotó: Bálint Eszter

Adományokat gyűjtenek Nagyváradon a közel három éve leégett görögkatolikus püspöki palota felújítására. A Szent László téri ingatlant kívül már sikerült helyreállítani.

Krónika

2021. július 08., 15:032021. július 08., 15:03

Most a belső munkálatok következnek, erre azonban nincs elegendő pénz, így a nagyváradi görögkatolikus püspökség gyűjtést kezdeményezett az impozáns ingatlan belső rendbetételére.

Első rendezvényként a SoNoRo Conac elnevezésű klasszikus zenei fesztiválon várják az adományokat a restaurálásra,

a zenei eseményt a Szent Miklós székesegyházban tartják, s bár a részvétel ingyenes, adománydobozók várják az adakozni vágyókat. A Sonoro Egyesület által szervezett rendezvénysorozat az ország 15 városában népszerűsíti a komolyzenét,

mindben eseményen egy-egy fontos, de leromlott állapotba került műemlék épület felújítására gyűjtenek.

A nagyváradi koncerten Pablo Casals, Kodály Zoltán és Wolfgang Amadeus Mozart művei csendülnek fel Alissa Margulis hegedű-, Răzvan Popovici brácsa-, Kyril Zlotnikov cselló- és Cristiana Mihart zongoraművész előadásában.

Az amúgy ingyenes koncertre a rezervari@sonoro.ro vagy a 0741.190.470-es telefonszámon lehet helyet foglalni. Florin Bode, a püspökség szóvivője szerint a székesegyházban kihelyezett adománydobozokba bármilyen szerény összeget szívesen fogadnak. Mint ismeretes,

a nagyváradi Szent László tér egyik ékességeként ismert görög katolikus püspöki székhely 2018. augusztus 25-én égett le.

A lángok este kilenc óra után csaptak fel az épület tetőszerkezetében, ezeket a műemlék épület díszkivilágításánál beállt rövidzárlat okozta.

A tűzzel több mint száz tűzoltó próbált megbirkózni, és félórával éjfél után sikerült eloltani, annak viszont már nem tudták elejét venni, hogy a műemlékben jelentős kár keletkezzen. Ilie Bolojan akkori polgármester a tűzeset után

bejelentette, hogy az önkormányzat helyreállítja az impozáns ingatlant, ennek érdekében 20 évre haszonbérbe vette a tulajdonos görög katolikus püspökségtől.

Két évvel a tragédia után tavaly augusztusra fejeződött be a palota külső tatarozása, az épületet egy hétvége erejéig meg is tekinthették a nagyváradiak. Az értékes belső terek rendbetétele további két-három évbe is beletelhet, az önkormányzat megpróbál pályázati pénzt szerezni a költséges munkálatra.

A barokk és rokokó stílusjegyeit ötvöző görög katolikus püspöki palotát Nagyvárad neves építésze, ifj. Rimanóczy Kálmán tervei alapján kezdték el építeni 1903-ban, 1905-re készült el.

1948-ban elkobozták, és a Népművészeti Iskolát helyezték el a falai között. Később a megyei könyvtár is itt kapott helyet. 1989 után visszakerült jogos tulajdonosához, amely példásan restauráltatta, rá rövid időre azonban leégett.

korábban írtuk

Kívülről megújult a két éve leégett váradi püspöki palota, a belső felújítás következik
Kívülről megújult a két éve leégett váradi püspöki palota, a belső felújítás következik

Befejeződött a két éve leégett görög katolikus püspöki palota tatarozása, az épületet a hétvégén meg is tekinthették a nagyváradiak. Az értékes belső terek rendbetétele azonban két-három évbe is beletelhet, az önkormányzat megpróbál pályázati pénzt szerezni a költséges munkálatra.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter

Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.

EMSZ: azért is Nicușor Danra kell szavazni, hogy Dan Tanasă ne lehessen kulturális miniszter
2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban