Kolozsvári Kétágú: hajthatatlan a tanfelügyelőség

Folytatja a kolozsvári Kétágú templom mögötti területen elkezdett munkálatokat a Kolozs megyei tanfelügyelőség – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Valentin Cuibuş főtanfelügyelő. 

Kiss Előd-Gergely

2013. június 10., 18:182013. június 10., 18:18

„Az építkezések helyszíne a román állam tulajdona, és a munkálatokat folytatni fogjuk. Már az európai igazságügyi fórumok is elismerték a román állam tulajdonjogát az illető telekre nézve, ezért helytelennek tartom a tiltakozást” – fogalmazott a tanfelügyelő az alsóvárosi gyülekezet és az Erdélyi Református Egyházkerület által pár hete tartott tiltakozó megmozdulásra utalva, hangsúlyozva, elítél minden, a sportkomplexum megépítése ellen irányuló civil kezdeményezést.

Adorjáni László, a kolozsvári alsóvárosi református egyházközség lelkésze a Krónika kérdésére elmondta, egyelőre nem kaptak választ a hatóságoktól az élőlánc alkalmával megfogalmazott kifogásaikra. Eközben a kétágú templom mögötti területen folytatják az építkezést, a garázsokat például már befedték, mesélte a lelkipásztor.

Adorjáni ugyanakkor hozzátette: továbbra is arra várnak, hogy Emil Boc polgármester betartja ígéretét és megszervezi azt az egyeztető fórumot, amelyen valamennyi érintett fél részt vesz majd. Mint rámutatott, nemcsak a hatóságok, de a román média is elhallgatja a Kétágú templom ügyét, ami nem először fordul elő, magyar ügyekről lévén szó. A lelkész azt is szóvá tette, hogy miközben az építkezési engedélyt kibocsátó hatóság kötelezően előírja, hogy az épülő sportkomplexum csatornázását sürgősen oldják meg, ezt a kivitelező elmulasztja. Így egy hatalmas vízzel teli gödör tátong alig négy méterrel a műemlék templom falaitól, ráadásul a készülő épületbe is befolyik víz, mesélte lapunknak.

Mint arról beszámoltunk, két hete mintegy félezer magyar és velük szolidaritást vállaló kolozsvári román lakos élőlánccal vette körbe a Kétágú templomot, így tiltakozva a műemléket fenyegető építkezés ellen. Korábban az egyházközség számos fórumon tiltakozott az oktatási minisztérium és a Viitorul sportklub beruházása ellen, rámutatva: a templom mögötti, közel félhektáros telket 1964-ben egy kikényszerített adománylevéllel vette el az állam a református egyháztól.

Az egyház 1989 után peres úton próbálta visszaszerezni korábbi tulajdonát, a pert azonban jogerősen elvesztette. A gyülekezet ezek után hozzájárult ahhoz, hogy a területen egy méretében és funkcionalitásában a templomhoz illő ingatlant építsenek, de úgy vélik, az elkezdett építkezés minden szempontból meghaladja azokat a kereteket, amelyhez korábban hozzájárulásukat adták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek