Húszezer férőhelyes kollégiumot építene Kolozsváron az egyik legnagyobb német ingatlanbefektető-csoport, a mamutvállalat képviselői várhatóan augusztus második felében érkeznek a kincses városba a Kolozs megyei MPP közvetítésével – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Keizer Róbert, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke.
2013. augusztus 07., 18:522013. augusztus 07., 18:52
Mint részletezte: magánberuházásról van szó, a német óriásvállalat nem kér semmilyen kedvezményt az államtól vagy az önkormányzattól. A szükséges tőke is a rendelkezésükre áll, hiszen egy holdingról van szó, amely az építkezési vállalat mellett biztosító társaságot és befektetői csoportot is magába foglalja. A beruházóknak csupán az érdekelt egyetemekkel kell megállapodnia.
Az MPP megyei vezetője kifejtette: a gigantikus beruházás kedvezményezettjei elsősorban a Székelyföldi vékonypénzű egyetemisták lennének, akik közül többen az első év elvégzése után félbeszakítani kényszerülnek tanulmányaikat, mert nem tudják fenntartani az albérleteiket. A kollégiumokban ugyanis lényegesen kisebb a lakbér. „Ennek a beruházásnak a létrejötte csak rajtunk fog múlni\" – szögezte le Keizer Róbert, hozzátéve, hogy az MPP részéről a közgazdász végzettségű Tasnádi Zsolt fogja koordinálni a projektet.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
szóljon hozzá!