Megálljt parancsoltak. A kormányőrség megtagadta magyar meghívottak belépését a VIP-szektorba
Fotó: Beliczay László
Nemcsak a pápai miseruha magyar feliratának letakartatásával borzolta a kedélyeket a román kormányőrség (SPP) a szentatya csíksomlyói látogatása során. Az államelnöki hivatal fennhatósága alá tartozó rendvédelmi szerv megtiltotta számos anyaországi és erdélyi magyar – magas rangú – közméltóságnak, hogy helyet foglaljon a VIP-zónában, ott, ahova a meghívója szólt. Eközben a román zászlókkal érkezőket az első sorba, a tévékamerák elé tessékelték.
2019. június 12., 10:512019. június 12., 10:51
Akik kicsit is késtek Ferenc pápa csíksomlyói szentmiséjéről, több olyan hivatalossággal mehettek szembe, akik már lefelé tartottak a Kis- és Nagysomlyó hegy közti nyeregből. Egyikük Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke volt, aki palástjával a karján araszolt a kegytemplom felé a csúszós úton. Aki látta, nem tudta elképzelni, mi történhetett: rosszul érezte magát, vagy a protestánsokra nézve sértő kijelentés hangozhatott el? Vagy netán református egyházfőként elegendőnek tartotta, hogy éppen csak megmutassa magát? Ám amint Kató Béla a Krónikának elmondta, egyik feltételezés sem állja meg a helyét:
Hiába mutatkozott be, és vette elő az adott részbe szóló belépőjét, az őrök – a pápa érkezésére hivatkozva – megálljt parancsoltak.
„Már többször elmondtam, most megismétlem: református püspökként nem a pápáért mentem Csíksomlyóra, hanem a római katolikus magyar testvéreinkért. Akár végigállhattam volna a misét, vagy leülhettem volna valahol távolabb, a fűbe. De már én sem vagyok fiatal, ráadásul négy órája voltam talpon” – panaszolta el a református püspök. Mint hozzátette, időben a helyszínre ért, és míg várakozott,
Kató Béla szerint mindez nem véletlen, mint ahogy az sem, hogy a pápa ruháján levarratták a magyar feliratot; azzal riogatták az embereket, hogy nem szabad magyar, illetve székely zászlókkal jönni a misére, a pápát szinte hermetikusan elzárták a néptől, és számháborút indítottak Somlyó ellen, azt bizonygatva, hogy Bukarestben, Jászvásáron meg Balázsfalván többen gyűltek össze, mint ott, ahol a szentatyának a legtöbb híve él.
„A többi helyszínen a pápa miért közeledhetett még az utcán álldogáló és bámészkodó néphez, Csíksomlyón pedig, amint felcsendült a magyar himnusz, máris kivitték? Máshol miért nem kellett regisztrálni, csak Csíksomlyón? A többi három helyszínen miért nem mondták, hogy nem szabad zászlóval odamenni, csak Csíksomlyón?” – tette fel a költői kérdéseket a református püspök. A választ szintén ő adta meg: meggyőződése szerint az egész forgatókönyvnek az volt a célja, hogy az erdélyi magyar jelenlétet minimalizálja a Szentszék előtt. Kató Béla ugyanakkor úgy véli,
A román kormányőrség (SPP) illetékeseinek határozott felszólítása nyomán kellett letakarni Ferenc pápa csíksomlyói miseruháján a magyar feliratot – értesült a Krónika a szervezőktől. Nem ez volt az egyetlen érthetetlen beavatkozás a hatóságok részéről.
A megalázó helyzetnek Brendus Réka is szemtanúja, és egyben szenvedő alanya volt. A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese lapunknak elmesélte, hogy miközben belépővel a kezükben a rács mögött várakoztak, olyanokat engedtek be, akiket a későbbiekben a tévében látott viszont, amint a VIP-zóna első sorában állnak a piros-sárga-kék zászlóval. „Hallgattam és vártam egy jó ideig, aztán megfordultam, és eljöttem. Pedig nem ezért utaztam Budapestről Csíksomlyóra” – kifogásolta a miniszterelnöki hivatal tisztségviselője.
Pásztor Sándornak az újonnan felállított székelykapuban állták az útját. A Bihar Megyei Tanács elnöke – aki fél órával a szentmise elkezdése előtt feleségével érkezett a helyszínre – bő húszperces várakozás és egyezkedés után juthatott be a helyére. Mint mondta, az elején még csak nem is közölték velük, miért nem fogadják el a belépőjüket.
– idézte fel a kellemetlenséget a nagyváradi politikus.
Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány vezetője a leginkább a hatóságok által alkalmazott kettős mércéért volt dühös. Azon túl, hogy a parancsot teljesítő csendőrök nem engedték be abba a szektorba, amely tízlépésnyire volt a kerítéstől, a SPP-sek is hajthatatlannak bizonyultak. „Hiába volt segítőkész a kormányőrség marosvásárhelyi megbízottja, akit telefonon sikerült elérnem, az ottaniak semmiféle együttműködési készséget nem tanúsítottak. De nem is az bosszantott fel, hogy bő húsz percet várakoztattak, hanem az, hogy amikor egy úriember társaságában megérkezett egy, a hátát román zászlóval takaró hölgy, és felmutattak valamiféle igazolványt, azonnal kinyílt a kapu. Kétlem, hogy a katrincás hölgy a SPP-hez tartozott, és valamiféle bevetésen lett volna” – mondta el az anyaország erdélyi gazdaságfejlesztési programját irányító alapítvány vezetője. Kozma Mónika rendkívüli megalázást érzett abban a pillanatban, amikor látta, hogy több magas rangú magyarországi és erdélyi magyar tisztségviselőt közel fél óráig várakoztatnak, más meg román népviseletben és zászlóval a hátán mosolyogva besétálhat.
Ugyanígy járt Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke, aki hiába ért fel bő háromnegyed órával a mise kezdete előtt, nem léphetett be. Szerinte nem feltétlenül fontoskodás vagy rosszindulat parancsolt megálljt bizonyos tisztségviselőknek, inkább egy kis szervezési „gikszer” csúszhatott be. Mint mondta, ha tisztán leszögezték volna, hogy mikor záródnak a kapuk, jóval azelőtt felérhetett volna a nyeregbe, de jobbnak látta nem áztatni magát, és bemenekülni valahová az eső elől.
Egy az úttestről lesodródott és felborult személygépkocsihoz riasztották péntek este az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőséget (ISU). Mire a kisjenői osztag a helyszínre ért, egy máramarosi hivatásos tűzoltócsapat megkezdte az áldozat mentését.
Nagy hírverés nélkül hirdette meg partiumi és Kolozs megyei gazdapályázatait a magyar állami pénzekből finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítására szolgáló Pro Economica Alapítvány. A részletekről Kozma Mónika ügyintézőt kérdeztük.
Sakálok jelentek meg Brassó megyében is, miután az elmúlt időszakban a Székelyföldön több ízben jelezték felbukkanásukat.
Több mint 200 kilogramm kábítószert kobozott el a rendőrség Arad megyében két Maros megyei illetőségű férfitől, akik Spanyolországból csempészték Romániába a tiltott szereket. A kábítószer-csempész bűnbanda három tagját már korábban őrizetbe vették.
Hipotermiás állapotban hoztak le egy ukrán férfit a hegyimentők a Máramarosi-havasokból péntekre virradóra. Egy másik ukrán állampolgárt még keres a Salvamont.
Magyar nyelvű tájékoztató kampányban és a vidéki fiatalok felvilágosításában vállal szerepet a HPV Koalíció tagjaként a KIFOR. A kincses városban nemrég létrejött kezdeményezés célja, hogy hívja fel a figyelmét a HPV megelőzésére, a védőoltásra.
Polipos töltött káposztával rukkolt elő egy brassói étteremlánc, mind a négy vendéglőjükben megkóstolhatják a vendégek a különlegességet.
Négy gyerek kapott szervet, egyikük szívet a július 15-én, egy tragikus baleset miatt elhunyt kosárlabdázó kisfiú halála után.
A gázkazánok beszerelése miatt csütörtökön napközben nem lesz melegvíz abban több mint 20 ezer aradi háztartásban, amelyek a távfűtési hálózaton keresztül kapják mind a fűtést, mind a melegvizet.
Iskolakezdésre beüzemelnék a sótalanító berendezéseket a Kis-Küküllő mentén, ezért gyorsított eljárással szerzik be a felszereléseket, amelyek révén ismét ihatóvá válna a folyónak a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett vize.
4 hozzászólás