Kiskorúak százai szültek gyereket Hargita megyében az elmúlt öt évben

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

Hargita megyében az elmúlt öt évben több mint 800 kiskorú anya szült, közülük csaknem 30-an 13 évesnél fiatalabbak voltak – derült ki a csíkszeredai prefektúrán hétfőn ismertetett összegzésből.

 

Krónika

2023. március 28., 11:302023. március 28., 11:30

A jelentést elkészítő dr. Bokor Márton, a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság szakértője az adatokat részletezve elmondta, hogy 2018-2022 között 621 16 és 18 év közötti, 159 14-15 éves és 28 13 év alatti leányanya hozott világra gyereket.

A legtöbb szülést az elmúlt öt évben sorrendben a székelyudvarhelyi városi kórházban, a csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, illetve a gyergyószentmiklósi és a maroshévízi városi kórházban regisztrálták.


Az Agerpres által idézett jelentés szerint 2019-ben volt a legtöbb (183), 2020-ban pedig a legkevesebb (142) eset. Tavaly 166, 2021-ben pedig 147 kiskorú szült Hargita megyében.

Az öt év alatt 40 esetben otthon hozták világra gyermeküket a leányanyák,

a legtöbbjük Udvarhelyszéken, ahol hiány van olyan orvosi asszisztensekből vagy bábákból, akik a terhesség utolsó harmadában szülészeti és nőgyógyászati konzultációra tudnák irányítani a terhes nőket.

Dr. Bokor Márton felhívta a figyelmet arra, hogy a leányanyák száma növekedett a megyében a 2008-2017 közötti időszakhoz képest.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Sepsiszentgyörgyön, RMDSZ-es vezetőkkel teraszozva és a helyiekkel fényképezkedve vezette le árvízi „turnéját” Nicușor Dan

RMDSZ-es vezetők társaságában, Sepsiszentgyörgyön teraszozva „vezette le” az árvíz sújtotta székelyföldi településeken tett látogatását Nicușor Dan államfő szombaton.

Sepsiszentgyörgyön, RMDSZ-es vezetőkkel teraszozva és a helyiekkel fényképezkedve vezette le árvízi „turnéját” Nicușor Dan
2025. május 31., szombat

Nicușor Dan Háromszéken: gátakra van szükségünk

Parajdi látogatását követően az árvíz sújtotta Háromszékre is ellátogatott szombaton Nicușor Dan államfő, akit a sóbányájáról híres székelyföldi településhez hasonlóan Kökösbácsteleken is nagyon sokan várták.

Nicușor Dan Háromszéken: gátakra van szükségünk
2025. május 31., szombat

Tánczos: meghozzuk a döntéseket, hogy mihamarabb elkezdődjön a parajdi sóbánya helyreállítása

A kormány a lehető leghamarabb meg akarja hozni azokat a döntéseket, amelyek révén a parajdi sóbányát ért katasztrófa károsultjai támogatást kaphatnak, és elkezdődhetnek a bánya helyreállítási munkálatai – közölte szombaton Tánczos Barna pénzügyminiszter.

Tánczos: meghozzuk a döntéseket, hogy mihamarabb elkezdődjön a parajdi sóbánya helyreállítása
2025. május 31., szombat

Az árvíz sújtotta Nagyborosnyón nyújtanak segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai

Megkezdte a helyszíni segítségnyújtást az Ökumenikus Segélyszervezet az árvíz sújtotta székelyföldi Nagyborosnyón, ahol jelentős károkat okoztak a megáradt Zágon és a Kovászna folyók – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

Az árvíz sújtotta Nagyborosnyón nyújtanak segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai
2025. május 31., szombat

Medvét láttak egy erdélyi város stadionja közelében

Medve bukkant fel a Szeben megyei Medgyes stadionjának környékén, a lakosságot a Ro-Alert rendszeren keresztül figyelmeztették a veszélyre – közölte szombat reggel a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Medvét láttak egy erdélyi város stadionja közelében
2025. május 31., szombat

Salrom-igazgató: nagy teljesítményű szivattyúkat kapunk, de egyelőre kérdés, hova szivattyúzzuk ki a sós vizet a parajdi bányából

Az Európai Sótermelők Szövetsége készségét fejezte ki, hogy felszerelést és szakértőket küldjön Parajdra, hogy segítsen a helyzet kezelésében – jelentette be szombaton Constantin Dan Dobrea, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatója az elárasztott sóbánya kapcsán.

Salrom-igazgató: nagy teljesítményű szivattyúkat kapunk, de egyelőre kérdés, hova szivattyúzzuk ki a sós vizet a parajdi bányából
2025. május 31., szombat

Nicușor Dan Parajdon: nem hagyjuk magukra az embereket

Nicușor Dan államfő szombat délelőtt megérkezett a Parajdra, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartanak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézmények.

Nicușor Dan Parajdon: nem hagyjuk magukra az embereket
2025. május 31., szombat

Mentőautó balesetezett Beszterce-Naszód megyében

Balesetet szenvedett a péntekről szombatra virradó éjszaka a Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat pácienst szállító egyik mentőautója a 17-es országúton, Sajószentandrás területén.

Mentőautó balesetezett Beszterce-Naszód megyében
2025. május 31., szombat

Bogdan Ivan: mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérjen az idegenforgalmi és gazdasági körforgásba

Mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérhessen az idegenforgalom és a gazdaság körforgásába – szögezte le Bogdan Ivan gazdasági miniszter, miután szombaton a helyszínre látogatott.

Bogdan Ivan: mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérjen az idegenforgalmi és gazdasági körforgásba
2025. május 31., szombat

Fechet: a Salrom évek óta tisztában van a parajdi helyzettel, de halogatta a probléma megoldását

A parajdi sóbányát üzemeltető Salrom állami cég tisztában volt azzal, milyen veszély fenyegeti a bányát, de késlekedett a folyóvizek szabályozását célzó munkálatokkal – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet: a Salrom évek óta tisztában van a parajdi helyzettel, de halogatta a probléma megoldását