Királysírt keresnek a Temes megyei Egresen

Ígéretes eredményekkel zárult a Temes megyei Egresen a II. András magyar király temetkezési helyéül szolgáló ciszter kolostor feltárását célzó kutatás első szakasza, amelyet a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a temesvári Bánsági Nemzeti Múzeum szakemberei közösen végeznek – számoltak be a résztvevők. 

Hírösszefoglaló

2016. augusztus 07., 18:372016. augusztus 07., 18:37

A III. Béla király által 1179-ben alapított egresi apátság csaknem négy évszázadon keresztül a ciszterciták legfontosabb magyarországi rendháza volt. A kolostor feltárása és az ott 1235-ben eltemetett II. András király sírjának megtalálása azért is fontos, mert a magyar középkori királysírok többsége megsemmisült.

A PPKE és a temesvári múzeum együttműködési egyezménye alapján közösen finanszírozott munkálatok során öt hét alatt eddig háromszor 25 négyzetméternyi területet ástak fel a több mint 50 méteres hosszúságúra tehető, háromhajós bazilika területén, ahol egy feltehetően tatárjárás kori tömegsírt találtak nagyon sok csontvázzal – számolt be az MTI-nek Daniela Tănase ásatásvezető régész. Azt ugyan nem tudják biztosan, hogy a királysír a katedrális melyik pontján található, vannak valószínűbb helyek és „közel járnak\" ahhoz a szentélyfejhez, ahol II. András nyughelyének „elő kellene kerülnie\" – vallja eközben Major Balázs, a PPKE régészeti tanszékének vezetője. 

Az egresi kolostor teljes feltárásához várhatóan három-négy év ásatási szezonjára és a terepmunkán előkerült leletek folyamatos feldolgozására lesz szükség, amennyiben mindkét intézmény meg tudja szerezni hozzá az anyagi támogatást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

2025. július 08., kedd

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok