Huszonnégyre emelkedett a kanyarófertőzésbe belehalt személyek száma: szombaton Temesváron egy kilenc éves kislány huny el.
2017. május 02., 16:332017. május 02., 16:33
Újabb áldozatot követelt a kanyarójárvány, a kór szövődményeibe ezúttal egy kilencéves és tíz hónapos kislány halt bele a temesvári fertőző betegségeket kezelő kórházban – tájékoztatott a Mediafax hírügynökség. Országos szinten ő volt a 24. áldozat, aki belehalt a kanyarófertőzésbe. Virgil Musta kórházi szóvivő elmondta:
A fertőző betegségeket felügyelő országos központ adatai szerint április 28-áig Románia 38 megyéjében 5119 kanyarós megbetegedést jegyeztek. Temes megyében nyolc, Arad és Dolj megyében öt–öt, Krassó-Szörény megyében három, Szatmár és Călăraşi megyében, valamint Bukarestben pedig egy–egy haláleset történt.
A Temesváron szombaton elhunyt kilencéves kislány halála kapcsán kedden Florian Bodog egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott:
Rámutatott: az első 10 ezer adagot romániai raktárakból gyűjtötték össze. Az oltások szétosztásánál prioritást élveznek azok a megyék, ahol a járvány aggasztóan elterjedt, illetve az a tíz megye, ahonnan a készletek kimerülését jelezték.
Bodog arra is kitért: olyan megyék is vannak, ahol rendelkezésre áll a vakcina, de a beoltottak aránya továbbra is alacsony. A miniszter felszólította az illetékes államtitkárt, hogy személyesen látogasson el ezekbe a térségekbe, derítse ki, hogy mi a jelenség oka, illetve találjon megoldást a problémára. A gyermekeknek két, négy és tizenegy hónapos korukban beadott hatkomponensű oltások kapcsán elmondta: nyomást gyakorolnak a beszállítóra, hogy minél előbb tegyen eleget kötelezettségének.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!