Fotó: Jakab Mónika
A mottójához méltóan valóban Kerekedik a 12. Kolozsvári Magyar Napok (KMN), a tavalyi – szigorú korlátozások között megrendezett – kiadáshoz viszonyítva idén már igazi magyarnapos hangulat uralkodik a kincses városban. A békebeli érzéshez a színvonalas előadások, kulturális rendezvények, kerekasztal-beszélgetések mellett a számos koncert is hozzájárul.
2021. augusztus 20., 16:052021. augusztus 20., 16:05
2021. augusztus 20., 17:302021. augusztus 20., 17:30
Már-már a két évvel ezelőtti, 2019-es kiadást idézi hangulatában az idei, 12. Kolozsvári Magyar Napok (KMN), a szervező Kincses Kolozsvár Egyesületnek ugyanis nagyrészt sikerül elfeledtetnie a résztvevőkkel a járványt. Bár korlátozások idén is vannak, hiszen a rendezvények zömét csak védettségi igazolással lehet látogatni, a karszalaggal rendelkezők sorban állás nélkül besétálhatnak bármelyik helyszínre.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Sőt, a helyszínek közül egyedül a Farkas utca látogatható bárki számára, ide azok is beléphetnek, akik valamilyen okból nem akarják beoltani magukat, és teszttel sem rendelkeznek. Igaz, mivel vásárként van számontartva, az itteni színpadot idén mellőzni kellett, helyette kisebb pódiumon utcazenészek szórakoztatják a vásárban nézelődőket.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
A portékafelhozatal is a régi, a színvonalas kézművestermékeken kívül könyvvásár kínálatából is válogathat a közönség, míg a templom melletti Romkert a szokásos gyermekfoglalkozásoknak ad helyet. Csupán a lacikonyhát keresik hiába idén a „magyarnapozók”, a magyaros ételek bő választéka sokak számára hiányzik (lángossal, palacsintával, rétessel lehet jóllakni), este hazamenőben még a román taxis is efelől érdeklődött.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Kinyithatott ellenben a borutca, a Fogoly utcát most is benépesítették a jobbnál jobb fehér és vörös borokat kínáló erdélyi és magyarországi pincészetek, a színes napellenzők árnyékába akár már délután is be lehet ülni egy fröccsre.
Fotó: Jakab Mónika
Azokat, akik inkább a sört részesítik előnyben, a Bánffy-udvar várja, ahol idén is a Fóti kézműves sörök széles választékát lehet végigkóstolni. Az itteni színpadot a Petőfi Kulturális Ügynökséggel való partnerség miatt Petőfi-színpadnak nevezték el, itt a budapesti ügynökség révén biztosítják a színvonalas szórakoztatást.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Míg szerdán délután a magyarországi fiatalok alkotta DAS Trió hozott színvonalas jazzmuzsikát az udvarba, majd a Góbé zenekar csempészett világzenei hangulatot a Bánffy-palota ódon falai közé, csütörtökön már a helyi előadóké volt a terep, Edina és barátai, majd a FUNKorporation lépett színpadra.
A kolozsvári zenekarnak végül sikerült táncra bírni közönségét, miután emlékeztette az elején még asztal mellett ülő résztvevőket, hogy a tavalyi évvel ellentétben idén már nem kötelesek egymástól távolságot tartva, széken végigülni a koncertet.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
A délutáni bemelegítő után a koncertek este a Főtéren folytatódnak, csütörtökön itt is kolozsvári banda volt az első fellépő, a Knock Out lépett hazai közönség elé, majd a Ghymesből ismert Szarka Tamás és zenekara csapott a húrok közé. Ők – az idei magyar napok más résztvevői mellett – a rendezvénysorozat első kiadásán is jelen voltak, az akkori egyetlen helyszínen, az Apáczai-gimnázium udvarán.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Az igazi magyar napos kavalkádra hétvégén lehet számítani, a pénteki nap programja a nemzeti ünnep jegyében állt össze, a Szent István-napi búcsú mellett este a Főtéren operagála várja az ünneplő közönséget, majd Fábri Zoltán Oscar-díjra is felült filmjét, A Pál utcai fiúkat lehet megtekinteni.
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Fotó: Jakab Mónika
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!