Kerékpárutat kér Kolozsvár és Szászfenes közé több civil szervezet

A kerékpárút a zöldek szerint a Szamos partján haladhatna •  Fotó: Forrás: a kezdeményezők

A kerékpárút a zöldek szerint a Szamos partján haladhatna

Fotó: Forrás: a kezdeményezők

Beadvánnyal fordult a Kolozs megyei önkormányzathoz 21 civil szervezet, azt kérve, hogy hozzanak létre kerékpárutakat és sétányokat Kolozsvár és az alvóvárosául szolgáló Szászfenes közé. A zöldek szerint a terv a közlekedési dugók többéves problémáját is megoldaná.

Pap Melinda

2021. november 02., 22:542021. november 02., 22:54

A 21 civil szervezet szerint a kerékpárutakat és sétányokat a Szamos-parton alakíthatnák ki a két település között, ennek érdekében egy hidrológiai tanulmány elkészítését kérték a megyei tanácstól.

Mint rámutattak, az illetékes hatóságok a vízügyi igazgatóság területéből „csíphetnék le” a szükséges 10 méter széles területet, melyen a kerékpárút és sétányok mellett kilátókat is létrehozhatnának a természet és a madarak megfigyelésére.

A civilek szerint a jelenleg hatályos 2020/122-es törvény erre lehetőséget teremt, ugyanis megengedi, hogy a helyi önkormányzatok beruházásokat hajtsanak végre a vizek partján, még ha ezek nincsenek is a tulajdonukban.

Keddi közleményükben rámutatnak, hogy Kolozsvár és Szászfenes között több mint 60 ezer lakos ingázik naponta, illetve sokan vannak, akik Gyaluból, Magyarlónáról vagy más, távolabbi településekről járnak be dolgozni a kincses városba.

A kezdeményezők úgy vélik, hogy „A Szamos, a kék-zöld folyosó” néven futó projekt akár országosan is modellértékű lehetne, hatására paradigmaváltás történhetne a regionális területfejlesztés terén.

Adrian Dohotaru, a Fenntarthatóan Szervezett Társadalom Egyesület (Asociația Societate Organizată Sustenabil – SOS) elnöke rámutatott, hogy

a tét a fenntartható mobilitás, illetve a folyó tisztán tartása, ami jelenleg nem biztosított, hiszen percenként átkel egy-egy gépkocsi a Szamoson.

A bicikliút zöldek által javasolt útvonala •  Fotó: Forrás: a kezdeményezők Galéria

A bicikliút zöldek által javasolt útvonala

Fotó: Forrás: a kezdeményezők

Mint mondta, a szervezetek a korábbi kezdeményezésükhöz képest most újabb érvekkel és pontos útvonallal jöttek, többek között arra vonatkozóan, hogy a terv nem veszélyezteti a város ivóvíztartalékait, hiszen csak pár méterrel kellene odébb tolni a kerítést. Hozzátette, hogy

az így kialakított kerékpárút a leghosszabb lehetne az országban, ugyanakkor a leginkább kihasznált is, hiszen a kincses város és a peremközség között a fiatal korosztály ingázik.

Szomszédságában zöldövezeteket alakíthatnának ki a Szamos-parton, hogy a lakosok a természet szépségét is jobban kiélvezhessék. A közleményben azt is hozzátették, hogy a kolozsvári Grigorescu negyed és a Szászfenes között partszakasz alkalmas is lenne a célra, hiszen egyenes szakaszról van szó, és az anyagi fedezet is megoldható lenne a Regionális Operatív Program (POR) vagy az Országos Helyreállítható Terv (PNRR) révén.

Az ingázók mellett a Szamos-parti kerékpárút, sétányok hétvégi kirándulásokra is alkalmat adnának, teszik hozzá.

Az aláírok között ott van az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE), a Román Madártani Társaság és a Romániai Kerékpárosok Szövetsége is, de a kezdeményezést a WWF Románia is támogatja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
2025. július 06., vasárnap

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre

Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre