Az RMDSZ elnöke szerint ürügyként használták egyesek az Orbán-beszédet, hogy kiszorítsák a szövetséget a román kormánykoalícióból
Fotó: RMDSZ
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint Orbán Viktor félreérthető, de nem rasszista kijelentést tett a Tusványoson tartott idei előadása során, amelynek kapcsán nemrég öt perces megbeszélést folytatott a bukaresti kormánykoalíció liberális és szociáldemokrata társelnökeivel.
2022. augusztus 21., 21:002022. augusztus 21., 21:00
2022. augusztus 21., 21:292022. augusztus 21., 21:29
A politikus mindezt a szövetségnek a Kolozsvári Magyar Napok keretében rendezett, Oázis elnevezésű programsorozata keretében jelentette ki vasárnap délután, a Mi a bajod a politikával? Mondd el Hunornak című panelbeszélgetésen. Kelemen Hunortól a rendezvény moderátora, Boga Balázs egyetemi hallgató azt kérdezte, mennyire elfogadható az általa vezetett alakulat számára, hogy „egy szomszédos ország miniszterelnöke hasonló nyilatkozatot tesz”. A szövetségi elnök emlékeztetett, hogy Orbán Viktor kormányfő még július végi bécsi látogatása során „lerendezte a kérdést”, közölve, hogy félreérthetően fogalmazott a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.
„Kontextualizálva ő nem biológiai, genetikai értelemben mondta, amit mondott, de félreérthető mondat volt, a mondanivalója többi része pedig ennek árnyékába került” – jelentette ki az RMDSZ vezetője az Oázisban, hozzátéve, ő nem volt jelen az Orbán-előadáson Tusnádfürdőn. A bukaresti reakciókra utalva a politikus közölte, nem fogadja el, és nonszensznek tartja, hogy őt vagy bármely RMDSZ-es kollégáját felelősségre vonjanak román politikusok olyan nyilatkozatért vagy cselekedetért, amit nem ők tesznek.
Fotó: RMDSZ
„Orbán Viktornak vannak hibái, erényei, mint minden embernek. Ismerem őt hosszú évek óta, és ez alapján biztosan állíthatok: ő nem rasszista” – jelentette ki Kelemen Hunor Magyarország miniszterelnökéről, megismételve: kontextualizálni kell a tusványosi mondanivalóját. „Ma már mindenkit divat rasszistának nevezni. Én nem akarok sem kezdő, sem haladó szociáldarwinistáknak leckét tartani arró, hogy rassz csak egy van, nincs több emberi faj” – hangoztatta a politikus.
Orbán Viktor szerint Magyarország „fantasztikus eredményeket ért el a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelemben”, és ebben az általa vezetett kormány „különösen is élen járt”. Hozzátette: előfordul, hogy néha félreérthetően fogalmaz.
Szerinte az RMDSZ elleni mostani támadássorozat a magyar alakulatnak a bukaresti kormánykoalícióból való eltávolítását célozta, és ez a kezdeményezés értesülései szerint még korábból eredt, és az RMDSZ-nek a speciális ügyészség megszüntetésével kapcsolatos álláspontjával áll összefüggésben. A bukaresti kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő politikus elmondta azt is, Orbán Viktor kijelentése kapcsán a román kormánykoalícióban nincs vita, minderről nemrég mindössze öt percet beszélt „hatszemközt” a nagykoalíció társelnökeivel, Nicolae Ciucă liberális (PNL) pártelnök-kormányfővel és Marcel Ciolacuval, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőjével.
Fotó: RMDSZ
„Mindezt ürügyként használták arra, hogy megpróbálják az RMDSZ-t kinyomni a kormányból. Nekem megmondták már tavaly újságjrók, aztán leírva többször megismételték, miszerint nem bocsátják meg nekünk, hogy nem engedtük meg úgy felszámolni a különleges ügyészséget, ahogy ők szerették volna. Ez megbocsáthatatlan bűn, és ezután is megpróbálnak ürügyet keresni arra, hogy kinyomjanak bennünket a kormánykoalícióból” – vélekedett Kelemen Hunor a kolozsvári beszélgetésen.
„Háborúpártinak lenni őrültség”
A hallgatóság részéről valaki azt kérdezte Kelemen Hunort a panelbeszélgetésen, tisztában van-e azzal, hogy sokan „nem bocsátják meg” az RMDSZ-nek a védőoltásról szóló zöldigazolvány megszavazását, és emiatt nem szavaznak rá. A kormányfőhelyettes elmondta, ma is helyesnek tartja az RMDSZ álláspontját. „Nem oltás-, hanem tudománypárti vagyok. Ha az elmúlt 150 évben nem lettek volna védőoltások, akkor közülünk valószínűleg sokan nem ülnének most itt” – szögezte le a politikus, hozzátéve: a tudomány alapvetően hozzájárult például ahhoz, hogy a gyerekhalandóság alacsony legyen, továbbá az életminőség javulásához. Állításként az is elhangzott, miszerint „szegény ukránok ide vagy oda, a magyarok többsége Putyinnal tart”. Erre az RMDSZ elnöke úgy reagált: nem tudja, hogy a magyer emberek kivel tartanak, de egy dologban bizonyos: „háborúpártinak lenni őrültség”. „A magyar emberek az elmúlt 150 évben háborúból semmit sem nyertek, csak veszítettek. A háború soha senkinek nem hozott semmi jót, csak halált, pusztítást, szétesést. Ezt nem kívánom sem magunknak, sem másnak” – szögezte le Kelemen Hunor az Oázisban.
Mint ismert, Orbán Viktor a Tusványoson elhangzott előadásában elmondta: szerinte szemfényvesztés, a fogalmak szándékos összekeverése az internacionalista baloldalnak az az állítása, hogy Európában eleve kevert fajú népek élnek. „Az európai és Európán kívülről érkező népek kevert fajú világát nem lehet párhuzamba állítani azzal a helyzettel, amikor Európán belül élő népek keverednek össze egymással” – mutatott rá Orbán Viktor. „Például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke” – fogalmazott. A miniszterelnök hozzátette: a magyarok nem akarnak „kevertfajúvá” válni, de a következő generációkat már arra kell felkészíteni, hogy a folyamatosan Európa felé mozgó iszlám civilizáció terjeszkedését már nemcsak déli, hanem a nyugati határon kell megállítani, megoldva a Nyugatról menekülő keresztények befogadását is.
A kijelentést számos román közméltóság – köztük Klaus Iohannis államfő – és vezető politikus elítélte, felszólítva az RMDSZ-t, tisztázza az Orbán Viktor véleményével kapcsolatos álláspontját. A PNL néhány politikusa kezdeményezte, hogy az RMDSZ-t távolítsák el a kormányból, a koalícióban azonban nem került terítékre ilyen formában a kérdés. Alexandru Murarunak, a román liberális párt parlamenti képviselőjének feljelentése nyomán ugyanakkor az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vizsgálatot indított Orbán Viktor miniszterelnök beszéde kapcsán.
A kormánypártok vezetőinek legutóbbi találkozóján Kelemen Hunor kielégítő magyarázatot adott Orbán Viktor beszédére, megteremtve a feltételeit a politikai stabilitás fenntartásának és a kormánykoalíció működésének – jelentette ki Nicolae Ciucă.
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.
Nőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a vízzel elárasztott parajdi sóbánya fölé újonnan épült csőrendszer nem tudta teljes egészében felfogni a Korond-patak elmúlt napok esőzései nyomán megnövekedett vízhozamát – közölte a Maros megyei prefektus.
A brassói önkormányzat az elmúlt két hónapban több mint 40 beavatkozást hajtott végre medvék jelenlétére vonatkozó bejelentések miatt – jelentette be Dan Ghiţă alpolgármester a városi közgyűlés ülésén.
Nyílt levélben fordult csütörtökön Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely alpolgármestere és a városi közgyűlés kilenc RMDSZ-es tagja Leonard Azamfireihez, a marosvásárhelyi orvosi egyetem rektorához.
A román közútkezelő társaság szerdán bejelentette, hogy kijelölték az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út harmadik szakaszának kivitelezőjét. A 47,07 kilométeres gyorsforgalmi útszakasz megépítése 2,85 milliárd lejbe kerül áfa nélkül.
Műemléki védettséget kapott Kolozsvár egyik legmegosztóbb, mégis építészetileg kiemelkedő, a szocialista korszakból származó épülete, a Telefonpalota. A szocmodern épített örökség védelmének fontosságáról Pál Emese művészettörténésszel beszélgettünk.
Amatőr versennyel és fesztivállal bővül a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny, hivatalos nevén Tour of Szeklerland, melyet augusztus 7. és 9. között rendeznek meg.
Az Arad megyei határrendészek egy forgalomban megállított nyerges vontató rakterében 23 migránst találtak elrejtőzve – közölte szerdán a hatóság.
Holtan találták meg a rendőrök kedd este azt az Arad megyei férfit, akinek eltűnését a családja kedden jelentette, és aki ellen büntetőeljárás volt folyamatban a szépfalui gyerekotthonban elkövetett bántalmazás ügyében.
Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.
szóljon hozzá!