Kelemen: Orbán félreérthető, de nem rasszista kijelentést tett, öt perc alatt lerendeztük a koalícióban a kérdést

Az RMDSZ elnöke szerint ürügyként használták egyesek az Orbán-beszédet, hogy kiszorítsák a szövetséget a román kormánykoalícióból •  Fotó: RMDSZ

Az RMDSZ elnöke szerint ürügyként használták egyesek az Orbán-beszédet, hogy kiszorítsák a szövetséget a román kormánykoalícióból

Fotó: RMDSZ

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint Orbán Viktor félreérthető, de nem rasszista kijelentést tett a Tusványoson tartott idei előadása során, amelynek kapcsán nemrég öt perces megbeszélést folytatott a bukaresti kormánykoalíció liberális és szociáldemokrata társelnökeivel.

Rostás Szabolcs

2022. augusztus 21., 21:002022. augusztus 21., 21:00

2022. augusztus 21., 21:292022. augusztus 21., 21:29

A politikus mindezt a szövetségnek a Kolozsvári Magyar Napok keretében rendezett, Oázis elnevezésű programsorozata keretében jelentette ki vasárnap délután, a Mi a bajod a politikával? Mondd el Hunornak című panelbeszélgetésen. Kelemen Hunortól a rendezvény moderátora, Boga Balázs egyetemi hallgató azt kérdezte, mennyire elfogadható az általa vezetett alakulat számára, hogy „egy szomszédos ország miniszterelnöke hasonló nyilatkozatot tesz”. A szövetségi elnök emlékeztetett, hogy Orbán Viktor kormányfő még július végi bécsi látogatása során „lerendezte a kérdést”, közölve, hogy félreérthetően fogalmazott a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.

Kelemen egyetértett azzal, hogy a magyar miniszterelnök félreérthetően fogalmazott, úgy vélte ugyanakkor, hogy bírálói kiemelték kontextusából az ominózus kijelentést.

„Kontextualizálva ő nem biológiai, genetikai értelemben mondta, amit mondott, de félreérthető mondat volt, a mondanivalója többi része pedig ennek árnyékába került” – jelentette ki az RMDSZ vezetője az Oázisban, hozzátéve, ő nem volt jelen az Orbán-előadáson Tusnádfürdőn. A bukaresti reakciókra utalva a politikus közölte, nem fogadja el, és nonszensznek tartja, hogy őt vagy bármely RMDSZ-es kollégáját felelősségre vonjanak román politikusok olyan nyilatkozatért vagy cselekedetért, amit nem ők tesznek.

•  Fotó: RMDSZ Galéria

Fotó: RMDSZ

„Orbán Viktornak vannak hibái, erényei, mint minden embernek. Ismerem őt hosszú évek óta, és ez alapján biztosan állíthatok: ő nem rasszista” – jelentette ki Kelemen Hunor Magyarország miniszterelnökéről, megismételve: kontextualizálni kell a tusványosi mondanivalóját. „Ma már mindenkit divat rasszistának nevezni. Én nem akarok sem kezdő, sem haladó szociáldarwinistáknak leckét tartani arró, hogy rassz csak egy van, nincs több emberi faj” – hangoztatta a politikus.

korábban írtuk

Orbán Viktor: „a migráció nem faji, hanem kulturális kérdés. Néha félreérthetően fogalmazok”
Orbán Viktor: „a migráció nem faji, hanem kulturális kérdés. Néha félreérthetően fogalmazok”

Orbán Viktor szerint Magyarország „fantasztikus eredményeket ért el a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelemben”, és ebben az általa vezetett kormány „különösen is élen járt”. Hozzátette: előfordul, hogy néha félreérthetően fogalmaz.

Szerinte az RMDSZ elleni mostani támadássorozat a magyar alakulatnak a bukaresti kormánykoalícióból való eltávolítását célozta, és ez a kezdeményezés értesülései szerint még korábból eredt, és az RMDSZ-nek a speciális ügyészség megszüntetésével kapcsolatos álláspontjával áll összefüggésben. A bukaresti kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztséget betöltő politikus elmondta azt is, Orbán Viktor kijelentése kapcsán a román kormánykoalícióban nincs vita, minderről nemrég mindössze öt percet beszélt „hatszemközt” a nagykoalíció társelnökeivel, Nicolae Ciucă liberális (PNL) pártelnök-kormányfővel és Marcel Ciolacuval, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőjével.

•  Fotó: RMDSZ Galéria

Fotó: RMDSZ

„Mindezt ürügyként használták arra, hogy megpróbálják az RMDSZ-t kinyomni a kormányból. Nekem megmondták már tavaly újságjrók, aztán leírva többször megismételték, miszerint nem bocsátják meg nekünk, hogy nem engedtük meg úgy felszámolni a különleges ügyészséget, ahogy ők szerették volna. Ez megbocsáthatatlan bűn, és ezután is megpróbálnak ürügyet keresni arra, hogy kinyomjanak bennünket a kormánykoalícióból” – vélekedett Kelemen Hunor a kolozsvári beszélgetésen.

Frissítés

„Háborúpártinak lenni őrültség”
A hallgatóság részéről valaki azt kérdezte Kelemen Hunort a panelbeszélgetésen, tisztában van-e azzal, hogy sokan „nem bocsátják meg” az RMDSZ-nek a védőoltásról szóló zöldigazolvány megszavazását, és emiatt nem szavaznak rá. A kormányfőhelyettes elmondta, ma is helyesnek tartja az RMDSZ álláspontját. „Nem oltás-, hanem tudománypárti vagyok. Ha az elmúlt 150 évben nem lettek volna védőoltások, akkor közülünk valószínűleg sokan nem ülnének most itt” – szögezte le a politikus, hozzátéve: a tudomány alapvetően hozzájárult például ahhoz, hogy a gyerekhalandóság alacsony legyen, továbbá az életminőség javulásához. Állításként az is elhangzott, miszerint „szegény ukránok ide vagy oda, a magyarok többsége Putyinnal tart”. Erre az RMDSZ elnöke úgy reagált: nem tudja, hogy a magyer emberek kivel tartanak, de egy dologban bizonyos: „háborúpártinak lenni őrültség”. „A magyar emberek az elmúlt 150 évben háborúból semmit sem nyertek, csak veszítettek. A háború soha senkinek nem hozott semmi jót, csak halált, pusztítást, szétesést. Ezt nem kívánom sem magunknak, sem másnak” – szögezte le Kelemen Hunor az Oázisban.

Mint ismert, Orbán Viktor a Tusványoson elhangzott előadásában elmondta: szerinte szemfényvesztés, a fogalmak szándékos összekeverése az internacionalista baloldalnak az az állítása, hogy Európában eleve kevert fajú népek élnek. „Az európai és Európán kívülről érkező népek kevert fajú világát nem lehet párhuzamba állítani azzal a helyzettel, amikor Európán belül élő népek keverednek össze egymással” – mutatott rá Orbán Viktor. „Például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke” – fogalmazott. A miniszterelnök hozzátette: a magyarok nem akarnak „kevertfajúvá” válni, de a következő generációkat már arra kell felkészíteni, hogy a folyamatosan Európa felé mozgó iszlám civilizáció terjeszkedését már nemcsak déli, hanem a nyugati határon kell megállítani, megoldva a Nyugatról menekülő keresztények befogadását is.

A kijelentést számos román közméltóság – köztük Klaus Iohannis államfő – és vezető politikus elítélte, felszólítva az RMDSZ-t, tisztázza az Orbán Viktor véleményével kapcsolatos álláspontját. A PNL néhány politikusa kezdeményezte, hogy az RMDSZ-t távolítsák el a kormányból, a koalícióban azonban nem került terítékre ilyen formában a kérdés. Alexandru Murarunak, a román liberális párt parlamenti képviselőjének feljelentése nyomán ugyanakkor az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) vizsgálatot indított Orbán Viktor miniszterelnök beszéde kapcsán.

korábban írtuk

Nicolae Ciucă: Kelemen Hunor kielégítő magyarázatot adott Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére
Nicolae Ciucă: Kelemen Hunor kielégítő magyarázatot adott Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére

A kormánypártok vezetőinek legutóbbi találkozóján Kelemen Hunor kielégítő magyarázatot adott Orbán Viktor beszédére, megteremtve a feltételeit a politikai stabilitás fenntartásának és a kormánykoalíció működésének – jelentette ki Nicolae Ciucă.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során