Kelemen Hunor: önszántából távozik Kovács Péter

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Már december elején tudatta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, hogy lemond tisztségéről, és a sajtóban kíván tovább tevékenykedni.

Balogh Levente

2017. január 05., 16:402017. január 05., 16:40

2017. január 05., 17:352017. január 05., 17:35

Ezt Kelemen Hunor mondta el a Krónikának. A szövetségi elnök közölte, ez Kovács Péter személyes döntése volt, a december eleji beszélgetésen azt mondta, váltani akar. „Így fogalmazott: visszatér első szerelméhez, mivel tizennyolc év után úgy érzi, váltania kell” – ecsetelte lapunknak Kelemen.

Leszögezte: az ügyvezető elnöktől sem ő, sem más nem kérte, hogy váltson. „Nagyon szépen köszönöm neki a munkát, hat évig közeli munkatársam volt, és az elmúlt egy évben is bebizonyosodott, hogy jól tudunk együttműködni, hiszen a helyhatósági és a parlamenti választásokon is sikerült jó eredményt elérnünk” – mutatott rá Kelemen.

A szövetségi elnök hozzátette: egy politikusnak is meg kell adni a lehetőséget, hogy ha váltani kíván, azt megtehesse. Azt, hogy ki lesz Kovács Péter utódja, még ő maga sem tudja, de azt ígéri, hogy január végére, amikor várhatóan összeül a Szövetségi Képviselők Tanácsa – amelynek az ügyben döntenie kell – előáll a javaslattal.

Mint arról beszámoltunk, Kovács Péter szerdán a Transindex hírportálnak adott interjúban hozta nyilvánosságra, hogy távozik az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségéből. Távozása okairól az ügyvezető elnök csupán annyit mondott, hogy voltak személyes ellentétek az RMDSZ-ben, ami ennyi idő alatt óhatatlanul összegyűl, és voltak olyan döntések, amelyekkel nem feltétlenül értett egyet, részletekbe azonban nem bocsátkozott. 

A Krónika úgy tudja, az RMDSZ egykori második embere a Kolozsvári Rádió frissen megüresedett főszerkesztő-helyettesi tisztségét készül átvenni. Mint ismert, a magyar szerkesztőség irányításával együtt járó poszt azután üresedett meg, hogy a tavaly októberben kinevezett Szentannai Ágota a budapesti Román Kulturális Intézethez igazolt át.

Kovács 1997–1998-ban éppen a kolozsvári területi rádióstúdiónál dolgozott szerkesztőként (ifjúsági műsorokban), 1999-ben pedig sajtóelőadóként kezdte az RMDSZ sajtóirodájánál. Lapunk információi szerint Kovácsnak az ügyvezető elnöki posztról való távozása mögött belső személyi ellentétek lapulnak. Több forrásból is úgy értesültünk, hogy a szövetség második embere a Nagy Zoltánnal, Kelemen Hunor elnök kabinetigazgatójával – valamint utóbbi feleségével, a sajtótanácsosi tisztségről frissen lemondott Nagy-Debreczeni Hajnallal – régóta fennálló nézeteltérései miatt döntött úgy, hogy nem folytatja tovább az alakulatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.
2025. július 06., vasárnap

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
2025. július 06., vasárnap

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre

Újabb hőségriasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Kánikula a köbön: újabb hőségriasztásokat adtak ki a meteorológusok vasárnapra és hétfőre
2025. július 05., szombat

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség

Szeretnék minél hamarabb és hosszabban beszélni Románia új államelnökével, mert vannak közös ügyeink az Európai Unióban, a románok és a magyarok érdekeiből több minden egybeesik – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Orbán Viktor miniszterelnök.

Orbán Viktor a Krónikának: a nemzetrészek támogatása nem szívesség, hanem kormányzati kötelesség
2025. július 05., szombat

„Mindnyájunk ügyvédje tudott lenni”. Gyászbeszédekkel, kedvenc nótájával búcsúztak Kincses Elődtől

Hálát ad a romániai magyar közösség azért a közéleti emberért, aki mindnyájunk ügyvédje tudott lenni – állapította meg Tőkés László volt református püspök Kincses Előd marosvásárhelyi jogász temetésén, így búcsúzva néhai harcostársától.

„Mindnyájunk ügyvédje tudott lenni”. Gyászbeszédekkel, kedvenc nótájával búcsúztak Kincses Elődtől
2025. július 05., szombat

Jön! Interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel a Krónikán

Interjút adott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Krónikának, az aktuális politikai és közéleti témákat érintő beszélgetést szombaton tesszük közzé honlapunkon.

Jön! Interjú Orbán Viktor miniszterelnökkel a Krónikán
2025. július 05., szombat

Eloltották a Cibles-hegységben kiütött vegetációtüzet

Sikerült eloltani a Cibles-hegységben szerda este kiütött vegetációtüzet – tájékoztatott péntek este a Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) szóvivője.

Eloltották a Cibles-hegységben kiütött vegetációtüzet
2025. július 05., szombat

Jövő héten megnyílhat Erdély legújabb gyorsforgalmi útja

A jövő hét folyamán átadják a forgalomnak a Kolozs megyében épült gyorsforgalmi utat, mely Tordatúr közelében köti majd össze az észak-erdélyi autópályát a rendkívül forgalmas DN1-es főúttal.

Jövő héten megnyílhat Erdély legújabb gyorsforgalmi útja
2025. július 04., péntek

A nagyváradi rendőrségi fogdában gyakori ,,vendégek” a részeg sofőrök

Szinte nincs nap, hogy valamelyik erdélyi megye rendőrei ne vegyenek őrizetbe alkoholos befolyásoltság alatt gépkocsit vezető sofőröket. A rendőrségi sajtóosztályok tájékoztatása szerint a legtöbb ilyen eset Bihar és Maros megyében fordul elő.

A nagyváradi rendőrségi fogdában gyakori ,,vendégek” a részeg sofőrök
2025. július 04., péntek

Főként székelyföldi fiúk kezdik ősszel tanulmányaikat a gyulafehérvári papnevelő intézetben

Sikeresen felvételizett tíz erdélyi ifjú a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézetbe – közölte Facebook-oldalán az oktatási intézmény (Seminarium Incarnatæ Sapientiæ).

Főként székelyföldi fiúk kezdik ősszel tanulmányaikat a gyulafehérvári papnevelő intézetben