Kelemen Hunor: megőrizni mindazt, amit sikerült elérni

A nyelvi jogok megőrzésének és kiterjesztésének fontosságára hívta fel a figyelmet március 15-i üzenetében Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke kitért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) körüli helyzetre is, hangsúlyozva, hogy érvényesíteni kell a törvény által szavatolt jogot. „Marosvásárhelyen, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megalakul a magyar kar” – mondta.

Hírösszefoglaló

2012. március 15., 15:232012. március 15., 15:23

Ma vannak még olyanok, akik megkérdőjelezik, a jogunkat arra, hogy anyanyelvünket bárhol és bármikor szabadon használjuk – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Mint mondta: sok munkával és erőfeszítéssel sikerült törvénybe foglalni azt, hogy élhetünk nyelvi jogainkkal ott, ahol a magyarság többségben él, és ahol aránya meghaladja a húsz százalékot.

A népszámlálási adatokra utalva azt mondta: jelentősen csökkent a magyarság a szórványban, a Bánságban és a dél-erdélyi megyékben.

„Sok helyen arányunk húsz százalék alá csúszott, a magyar nyelv hivatalos használata veszélybe került ezáltal” – mondta. Hangsúlyozta: azon kell dolgozni, hogy ezeken a településeken továbbra is legyen magyarul feltüntetve a település neve és az ügyintézés is folyhasson magyarul.

Az RMDSZ elnöke kitért a MOGYE ügyére is. Úgy fogalmazott: vannak még olyanok, akik megkérdőjelezik azt, hogy a magyarság maga kell döntsön az őt érintő kérdésekben, akik megkérdőjelezik az oktatási törvény előírásait, melyet mindenkinek – még a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önkényes vezetőinek is – be kell tartania.

„Nekünk jogunk, hogy ugyanazon egyetemen belül a magyar oktatás számára megfelelő keretet és döntési lehetőségeket biztosítsanak. Ezt tudja mindenki, tudja a MOGYE vezetősége is. Ugyanúgy, ahogy mi is tudjuk azt, hogy ezt a harcot sem adjuk fel, nem fáradunk bele, nem engedünk sem zsarolásnak, sem fenyegetésnek. Nem engedünk akkor sem, amikor egyesek az RMDSZ-t, az erdélyi magyar közösséget ostorozzák, szidják, bűnbaknak kiáltják ki azért, mert a törvény által szavatolt jogot életbe akarja ültetni. Marosvásárhelyen, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megalakul a magyar kar” - mondta Kelemen. Hozzátette: szabadságunk és törvény előtti egyenlőségünk erre feljogosít, és ebben megerősít.

\"Miért küzdünk mi itthon, szülőföldünkön? Jólétünkért, biztonságunkért, és mindenek előtt szabadságunkért, törvény előtti egyenlőségünkért. Hogy megőrizzük mindazt, amit hosszú évtizedek munkája révén sikerült elérnünk. Hogy miénk maradjon az, ami minket, erdélyi, romániai magyarokat megillet.\" - mondta az RMDSZ elnöke. 

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során