Fotó: Beliczay László
Arányos képviseletet tudunk biztosítani a magyar közösség számára a román parlamentben – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a vasárnap este közzétett exit poll eredmények ismeretében és a választókerületekből kapott információik alapján. A politikus a Krónika kérdésére elmondta, fenntartja, hogy jobbközép kormánykoalícióra van szüksége Romániának az új ciklusban, a szövetséget viszont mindeddig még egyetlen román párt sem hívta tárgyalni.
2020. december 06., 21:592020. december 06., 21:59
2020. december 07., 18:222020. december 07., 18:22
Az urnazárás után tartott kolozsvári sajtótájékoztatóján az RMDSZ elnöke köszönetet mondott azoknak a polgároknak, elsősorban a magyar embereknek, akik részt vettek a vasárnapi parlamenti választásokon, és a szövetség listájára szavaztak. Kelemen szerint a magyar emberek megértették azt az üzenetet, amit az elmúlt hetekben megfogalmazott az alakulat, és amely a választások tétjéről, a következő időszak kihívásáról szól. Az exit poll felmérések szerint az RMDSZ a szavazatok 5,7 százalékát szerezte meg a vasárnapi parlamenti megmérettetésen.
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) győzelmét vetíti előre a vasárnap lezajlott parlamenti választások után közzétett exit poll eredménye, amelynek alapján az RMDSZ átlépi az öt százalékos bejutási küszöböt.
„Bár előrelátható volt az alacsony részvétel, mégis reménykedtünk abban, hogy minél többen legyőzik a koronavírus-járvány okozta félelmet, valamint az elmúlt időszakban felgyűlt dühöt, és elmennek szavazni. Nem tartjuk szerencsésnek az elmúlt 30 év legalacsonyabb választási részvételét” – állapította meg szövetségi elnök. Közölte, az exit poll eredmények ismeretében és a választókerületekből kapott információik alapján a magyar képviselet biztosítva lesz a román parlamentben, az RMDSZ továbbra is arányos képviseletet tud biztosítani a magyar közösség számára a bukaresti parlamentben.
Fotó: Beliczay László
A politikus szerint mindez annál is inkább sürgető, mivel a kihívások óriásiak, a koronavírus-járvány és a gazdasági válság következményei nem szűnnek meg egyik napról a másikra. Hozzátette, ezekre a kérdésekre a következő években kell jó válaszokat adni. Kelemen úgy véli, a parlamentnek december 21-én kell elkezdenie a munkát az új felállásban, legkésőbb 22-én be kell iktatni az új kormányt, a két ünnep között pedig az új törvényhozásnak el kell fogadnia a jövő évi költségvetést.
A büdzsének szerinte 2021-ben meg kell adnia a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyekre a polgárok várnak: oktatás, egészségügy, munkahelyek védelme, gazdaságélénkítés, beruházások ösztönzése. „Ezek kell legyenek azok a prioritások, amelyekre a kormánynak, az új parlamentnek az új költségvetési törvényben választ kell adnia” – hangsúlyozta Kelemen Hunor.
Fotó: Beliczay László
Lapunk azt kérdezte az RMDSZ elnökétől, mit lép a szövetség abban az esetben, ha a hamarosan esedékes koalíciós tárgyalásokra mind a legtöbb szavazatot begyűjtő ellenzéki Szociáldemokrata Párttól (PSD), mind a kormányzó Nemzeti Liberális Párttól (PNL) meghívást kap, illetve szerinte milyen kormánytöbbség körvonalazódik a választásokat követően. Kelemen Hunor úgy válaszolt: mindeddig egyik román párt sem kérte fel a tárgyalásokra, tehát erre még nem tud válaszolni, mint ahogy arra sem, milyen minisztériumokat szeretne kapni az RMDSZ, amennyiben felmerül a kormányzati részvétel lehetősége. Hozzátette ugyanakkor: a véleménye nem változott az elmúlt hetekben többször hangoztatott álláspontjához képest, miszerint középjobboldali, stabil kormánykoalíciót tart szükségesnek Romániában.
Hozzátette, meg kell várni a végleges eredményeket, valamint azt, hogy Klaus Iohannis államfő kit bíz meg kormányalakítással. Emlékeztetett, hogy az alkotmány szerint e téren szabadkeze van az elnöknek, miután egyik párt sem szerzett ötven százalék plusz egy szavazatot a parlamentben. Arra a kérdésre, mi a véleménye arról, hogy az exit poll eredmények alapján a szélsőségesen nacionalista Szövetség Románia Egységéért (AUR) is bejuthat a parlamentbe, Kelemen úgy fogalmazott: „nincs jó véleménye” erről a fejleményről, szerinte ugyanis nincs szükség ilyen pártra a bukaresti törvényhozásban. Hozzátette, tiszteletben kell tartani a választók véleményét, ugyanakkor abban bízik, hogy sokkal többen lesznek a parlamentben, akik a racionalitás és a tisztelet oldaláról állnak a kérdésekhez.
Ludovic Orban miniszterelnök az exit poll eredmények nyilvánosságra hozatala után kijelentette: a Nemzeti Liberális Párt a vasárnapi választások győztesének tekinti magát.
Az RMDSZ elnöke úgy vélte, összességében a magyar választók szavazókedve nem volt nagyobb a román szavazók részvételi kedvéhez képest most vasárnap, vannak ugyanakkor olyan magyarlakta települések, ahol nagyobb arányban járultak urnákhoz a választópolgárok az országos részvételhez képest. „Az eddigi tapasztalataink arra engednek következtetni, hogy ha többen mentek volna el a románok, akkor a magyarok is többen szavaztak volna” – jelentette ki Kelemen Hunor, aki szerint egyébként az alacsony részvétel egyértelműen a koronavírus-járványnak tudható be.
Országszerte bezártak a szavazókörök vasárnap este 21 órakor. Több mint 18 millió polgárt vártak az urnákhoz, akik arról szavazhattak, hogy kik képviseljék őket a parlamentben a következő négy évben.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.
Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.
Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.
Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
1 hozzászólás