Kelemen Hunor: a világjárványban megmutattuk, hogy az összefogásnak és a szolidaritásnak nincs nemzetisége

Archív felvétel •  Fotó: MTI

Archív felvétel

Fotó: MTI

A világjárványban sikerült megmutatni, hogy amikor a barátainkon, szomszédunkon, ismeretlen embereken kell segíteni, az összefogásnak és a szolidaritásnak nincs nemzetisége – hangsúlyozza március 15-ei üzenetében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Krónika

2021. március 15., 09:532021. március 15., 09:53

A forradalom nagy eszméit: a szabadságot, a testvériséget és az egyenlőséget ritkán érezhetjük zavartalanul – írta a szövetség honlapján közzétett üzenetében Románia miniszterelnök-helyettese. 

Idézet
Ma, amikor a szabadságharcról emlékezünk meg, újra el kell mondanunk a velünk együtt élő nemzeteknek, hogy a mi szabadságunk nem korlátozza az ő szabadságukat, ahogyan a másoké sem korlátozhatja a miénket. Akkor lehet egy nép, egy nemzet szabad, ha a vele együtt élő közösségek is szabadok”

– fogalmazott.

„Az egyenlőség azt jelenti, hogy nem szenved hátrányt senki, függetlenül a szociális helyzetétől, nyelvétől, kultúrájától. (…) Amikor pedig testvériségről beszélünk a 21. században, azt is meg kell tudnunk fogalmazni, hogy nem voltunk és nem vagyunk egymás ellenségei. Nem vagyunk egymás ellenében a mindennapokban, nem tervezünk senkit eltiporni.

Idézet
Tudnunk kell előítéletek nélkül nézni egymás szemébe, megbízni a másikban, elhinni, hogy kölcsönösen a jót akarjuk egymásnak”

– húzta alá Kelemen Hunor. Kitért ugyanakkor arra is, hogy az elmúlt esztendő nehéz időszak volt, amilyenről korábban legfeljebb nagyszüleink, dédszüleink történeteiből hallottunk, „mégis bizonyítottuk, hogy összefogásból és szolidaritásból nincs hiány a közösségünkben. És azt is megmutattuk, hogy az összefogásnak és szolidaritásnak nincs nemzetisége, amikor a barátainkon, szomszédunkon, ismeretlen embereken kell segítenünk”.

„Március 15-e idén sem szól másról, mint az újrakezdésről és a szabadságról. Emberemlékezet óta talán most vágyunk rájuk a leginkább. És tudom, hogy el fog jönni, hiszen sokan munkálkodnak azon, hogy mi gyűrjük le a világjárványt, és ne a világjárvány gyűrjön le bennünket.

Idézet
Az idei ünnep a márciusi ifjak mellett ezért azoké is, akik az elmúlt esztendőben félelmet nem ismerve siettek egymás, főként az idősek és a kiszolgáltatottak megsegítésére.

Szól a jóakaró emberekről, minden segítőről, az egészségügyben dolgozókról, a bolti eladókról vagy a tudományos élet képviselőiről. Az idei ünnep mindannyiunkról szól, akik a mostani embert próbáló időszakban is kitartunk, vigyázunk magunkra, szeretteinkre és azokra, akikkel ugyanazon a sorson osztozunk. Legyen ez üzenet a törődésről, a figyelemről és a szolidaritásról, amely felette áll a nemzetiségnek, nyelvnek és kultúrának.

Idézet
Ma még nem látjuk a járvány végét, sok szempontból kötve a kezünk, mégsem szabad feladni a bizakodást.

A következő hónapokban se feledkezzünk meg azokról, akik a leginkább kiszolgáltatottak, akik gondozásra szorulnak, akiknek segíteni tudunk egy bevásárlással, egy jó szóval. Életet menthet minden figyelmes gesztus, a mindennapokban való helytállás. Maradjunk bátrak, cselekedjünk felelősségteljesen! Tisztelet a márciusi ifjaknak! Tisztelet a hétköznapi hősöknek!” – zárta üzenetét az RMDSZ elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban

Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.

Motoros szenvedett halálos balesetet egy kalotaszegi faluban
2025. július 12., szombat

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.

Háromszéken garázdálkodó brassói férfit vettek őrizetbe: telefonos csalókra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2025. július 12., szombat

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről
2025. július 11., péntek

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon

Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójáról is megemlékeznek a Vásárhelyi Forgatagon
2025. július 11., péntek

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy

A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.

Székely Nemzeti Tanács: a nemzeti régiók védelme európai ügy
2025. július 11., péntek

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában

Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.

Újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai, nőtt a vízszint az elöntött sóbányában
2025. július 11., péntek

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban

Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.

Nem kerül túl sokba az sem, ha valaki egy hétig hagyja az autóját a kolozsvári reptér melletti parkolóban
2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak