Jót tett a törvénymódosítás, nőtt az örökbefogadások száma

Jót tett a törvénymódosítás, nőtt az örökbefogadások száma

Fotó: Kristó Róbert

A tavalyi jogszabály-módosításnak köszönhetően több árva gyermeknek lesz lehetősége családban felnőni: az örökbefogadási procedúra leegyszerűsödött, a gyereket befogadni kívánó párok bátrabbá váltak.

Bíró Blanka

Gyergyai Csaba

2017. augusztus 02., 17:052017. augusztus 02., 17:05

Látványosan növekedett az engedélyezett örökbefogadások száma az év első felében, főleg annak köszönhetően, hogy egy évvel ezelőtt egyszerűsítették az eljárást – állítják a lapunk által megkérdezett szakemberek, akik szerint az örökbefogadás társadalmi elfogadottsága is sokat javult az elmúlt években.

A tavaly augusztus óta hatályos új jogszabály tehát elérte a célját, az abszolút kedvező tendencia pedig azt jelzi, hogy a gyereket befogadni kívánó párok bátrabbá váltak, mivel jelentősen lerövidültek az ügyintézési időszakok.

Vass Mária, a Kovászna megyei gyermekvédelmi és szociális igazgatóság vezetője megkeresésünkre elmondta, az adatok tükrözik, hogy felgyorsult a folyamat, több az örökbeadás, több gyerek esetében nyitják meg az iratcsomót, hogy örökbe adhatónak nyilvánítsák, és több pár váltotta ki a bizonylatot, hogy alkalmas az örökbefogadásra.

Idézet
Az idei első félévi adatok meghaladják a tavaly egész évieket.

Így például míg Kovászna megyében tavaly egész évben nyolc pár kérte a bizonylatot, ez év első felében már 14 kérést iktattak. Tavaly egész évben 27 gyereket nyilvánítottak örökbe adhatónak, ez év első felében már 29-et. Az elmúlt évben 13 kisgyerek talált új családra, idén hat hónap alatt 11. Ezek biztató számok, az érdeklődő párok is nyitottabbak, könnyebben eldöntik, hogy belevágnak ebbe a folyamatba” – avatott be a részletekbe az igazgató.

Vass Mária hangsúlyozta, a párok alkalmasságát igazoló bizonylat már nemcsak egy évig, hanem két évig érvényes, ha a szülők, vér szerinti rokonok hat hónapig nem érdeklődnek a gyerek iránt, elindítható az örökbeadhatóság megállapítására vonatkozó folyamat, az erre vonatkozó iratcsomó pedig nemcsak két évig, hanem a kiskorú 14 éves koráig érvényes.

Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Pozitívumnak nevezte ugyanakkor, hogy

a gyerek korától függetlenül az örökbe fogadó szülő egyéves, fizetett „alkalmazkodási szabadságra” jogosult.

Az igazgató szintén előrelépésként értékelte, hogy elkészítik az örökbe adható gyerekek fényképes profilját, így a bizonylatot kiváltó párok könnyebben tudnak dönteni. „Ezzel a módszerrel sikerült idén öt-, hat-, sőt tizenhárom éves gyerekeknek is örökbe fogadó szülőket találni, bár korábban az volt az elterjedt, hogy a kétévesnél kisebbeknek találtak könnyebben családot” – mutatott rá az igazgatóság vezetője. Megtudtuk: az idei adatok szerint

Romániában több mint 3000, örökbefogadásra várakozó gyermek van nyilvántartásban.

Az örökbefogadások számáról idén még nem készült országos összesítés.

„Egész egyszerűen arról van szó, hogy az óvatoskodó, túlbonyolított eljárás leegyszerűsítésével merészebbek lettek a párok” – állapította meg lapunknak Kovács István, a sepsiszentgyörgyi Pro Adopt Egyesület elnöke, két örökbe fogadott kisgyerek édesapja. Az unitárius lelkész szerint a módosított jogszabály gyerekcentrikus, szerinte ez abban segít, hogy a gyerek minél gyorsabban biztonságos, szeretetteljes környezetbe kerüljön.

„Erőteljes késztetés kell ahhoz, hogy valaki szülővé akarjon válni, a bürokráciával is szembeszáll, de mégiscsak könnyebb, ha nem kell átrágniuk magukat az ügyintézés kásahegyén” – mondta a lelkész. Szerinte

egyre nagyobb gond a gyerektelenség, a meddőség, ezért is növelni kell az örökbeadások számát,

hogy az össztársadalmi egyensúly megmaradjon. Fontosnak tartja a népszerűsítést is, bár mint mondta, ez a folyamat már néhány éve beindult, már nem küzdenek annyian az előítéletekkel, egyre inkább család kiteljesítési folyamatának tekintik az örökbefogadást.

A Maros megyei gyermekvédelmi és szociális igazgatóság által a Krónikához eljuttatott közleményből is az derül ki, a közép-erdélyi megyében is növekedett az örökbefogadások száma. Míg az elmúlt évben össszesen 29 gyerek került nevelőszülőkhöz, idén csak az év első hat hónapjában 23 iratcsomót iktattak az illetékes hatóságon. Maros megyében egyébként 102 örökbefogadásra várakozó 0 és 14 év közötti gyermek szerepel a nyilvántartásban, és jelenleg 18 örökbefogadási kérelem áll elbírálás alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 19., szerda

Közel százmillió eurót költöttek a franciák az erdélyi NATO-támaszpont fejlesztésére

Nem fukarkodtak a franciák a Brassó megyei Nagysink katonai támaszpontjának fejlesztése során: mindössze két év alatt 80 millió eurót költöttek a létesítmény infrastruktúrájának fejlesztésére.

Közel százmillió eurót költöttek a franciák az erdélyi NATO-támaszpont fejlesztésére
2024. június 19., szerda

Itt a csobbanás szezonja, de a strandolás nem olcsó mulatság, számos fürdőhelyen magasabbak hétvégén az árak

Nyakunkon a kánikula, ilyen időben felnőttek és gyerekek is szeretnek strandra, uszodába menni. Kolozs megyében több fürdőhely is kínálkozik a tikkasztó hőségben, egyes strandokon azonban meglehetősen borsosak a belépők árai.

Itt a csobbanás szezonja, de a strandolás nem olcsó mulatság, számos fürdőhelyen magasabbak hétvégén az árak
2024. június 19., szerda

Elgörbült a sín, a Székelyföldön vesztegel a Marosvásárhelyre tartó gyorsvonat

A málnásfürdői állomáson vesztegel szerda délután a Bukarest és Marosvásárhely között közlekedő IR 1645-ös vonatjárat a Tusnádfürdő és Sepsibükszád közötti vasúti infrastruktúrával kapcsolatos problémák miatt - tájékoztatott a Román Vasúttársaság.

Elgörbült a sín, a Székelyföldön vesztegel a Marosvásárhelyre tartó gyorsvonat
2024. június 19., szerda

Tovább csökken az amúgy is csigalassú romániai vonatok sebessége a hőség miatt

A rendkívüli hőség miatt a közlekedés biztonsága érdekében a Román Vasúttársaság (CFR) bizonyos vasúti pályaszakaszokon elrendelte szerdán a szerelvények sebességének korlátozását.

Tovább csökken az amúgy is csigalassú romániai vonatok sebessége a hőség miatt
2024. június 19., szerda

Több mint egy tucat megyében csütörtökön is marad a kamionstop, Erdély és a Bánság is érintett

A hőség miatt az ország 15 megyéjében csütörtökön is korlátozzák a 7,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik forgalmát.

Több mint egy tucat megyében csütörtökön is marad a kamionstop, Erdély és a Bánság is érintett
2024. június 19., szerda

Egy család három tagját találták holtan az udvarukon az egyik erdélyi városban

Holtan találták a házuk udvarán egy kolozsvári család három tagját.

Egy család három tagját találták holtan az udvarukon az egyik erdélyi városban
2024. június 19., szerda

Egy brit rangsor szerint Kolozsvár Románia legjobb egyetemi városa

Kolozsvár Románia legjobb egyetemi városa a brit Quacquarelli Symonds (QS) kedden közzétett idei rangsora szerint – számolt be a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE).

Egy brit rangsor szerint Kolozsvár Románia legjobb egyetemi városa
2024. június 19., szerda

Hőségriasztást adtak ki az ország nagy részére, 37 fok is lehet

Az ország egész területére kiterjedő hőségriasztások lesznek érvényben szerdán Romániában, a hőmérséklet elérheti a 37 Celsius-fokot.

Hőségriasztást adtak ki az ország nagy részére, 37 fok is lehet
2024. június 19., szerda

Ipartörténeti múzeum és közösségépítés a nagyvarjasi Borzák-malomban

Ipartörténeti múzeumot és közösségi teret hozott létre a nagyvarjasi Borzák-malom jelenlegi tulajdonosa, Bálint György nyugdíjas aradi építőmérnök. Az apósa által alapított egykori parasztmalmot a rendszerváltás után visszaigényelte, múzeummá alakította.

Ipartörténeti múzeum és közösségépítés a nagyvarjasi Borzák-malomban
2024. június 19., szerda

Ismét több mint 600 kanyarós esetet jelentettek, 18 személy halálát okozta a kór a tavaly január óta

A múlt héten 646 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában – közölte kedden este az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP). A múlt év elejétől mostanig tizennyolcan haltak meg kanyaróban.

Ismét több mint 600 kanyarós esetet jelentettek, 18 személy halálát okozta a kór a tavaly január óta