A gyulafehérvári katolikus főpásztor szerint fontos, hogy egyénileg rákészüljünk az Úr Jézus születésére, ne váljék elcsépeltté a szeretet ünnepe
Fotó: Székelyhon Tv
Hűnek maradni a kereszténységhez, a krisztusi tanításhoz, ezt tartom a kereszténység legnagyobb kihívása a 21. században Európában – véli a az erdélyi római katolikus főegyházmegye érseki hivatalába idén februárban Gyulafehérváron beiktatott Kovács Gergely. A Gyulafehérvári Főegyházmegye harmadik érseke, az 1011 éves egyházmegye 83. főpásztora küldetéséről, a hitéletről, az egyházi és világi kihívásokról beszélt a Székelyhon Tv-nek és lapcsoportunknak adott interjújában.
2020. december 24., 19:392020. december 24., 19:39
2020. december 25., 00:062020. december 25., 00:06
– Mindenekelőtt excellenciás érsek úr hogyléte felől érdeklődöm. Miként sikerült leküzdenie a koronavírus-fertőzést, mennyire volt súlyos az állapota?
– Nem tudom, mennyire látszik, de általában délutánra már elfáradok. Nagyon megviselte a tüdőmet a betegség, sajnos ezt napról napra érzem, időnként szünetet kell tartanom, még az év végéig nagyon oda kell figyelnem. Mindig szerettem sokat dolgozni, most viszont munkatársaim hamarabb kész vannak, és kérdezgetik, alá lehet-e írni dokumentumokat. De megértéssel vannak, mert a munkaritmusom lényegesen csökkent.
– Feltételezem, a betegség lelkileg is megviseli az embert.
– Lelkileg különösebben nem viselt meg, eltekintve az első két naptól. Akkor annyira rosszul voltam, hogy megfordult a fejemben, nem biztos, hogy ki fogok kerülni a kórházból. Bennem volt ez a gondolat. Az orvosokkal, nővérekkel folytatott beszélgetésekből mindig visszatükröződött, hogy mindenkinél más és más a lefolyás, ezért nem is lehet összehasonlítani. A főegyházmegyében több mint negyven pap esett át a fertőzésen, van, aki tünetmentesen túlesett rajta, épp a tesztje volt pozitív, mást bizony hozzám hasonlóan nagyon meggyötört. Szerintem ez személyre szabott: lelkileg nem viselt meg, fizikailag viszont nagyon.
– Február 22-ei beiktatásakor talán nem így képzelte főpásztori szolgálatának megkezdését. Az ünnepi eseményen hívek ezrei töltötték meg a Szent Mihály-székesegyház előtti teret, nem sokkal később azonban kitört a járvány. Mennyiben akadályozta ez érseki teendőit?
– Onnan indulnék, hogy miként képzeltem el, bár valójában elképzelni se volt időm. Többen úgy gondolják, az ember egy hierarchikus ranglétrán halad előre, és egyszer csak eljut – ha eljut – a püspökségig. Azért ez koránt sincs így. Eleinte kezdő, gyakorló pap, segédlelkész, majd esetleg továbbhalad, de a püspökség egészen más dimenzió. És ezzel az ember nyomban szembesül, nincs idő rákészülni. Túlzás lenne, ha azt mondanám, így képzeltem el, vagy úgy. Viszont az igaz, ha el is tudtam volna, a koronavírus-járvány teljesen fölborított mindent. Ahogy mindennapi életünket is teljesen fölforgatta, ellehetetlenítette, ugyanígy van ez az én szolgálatomban is.
Hogy miként és merre, jó lenne tudni válaszolni, de nem tudunk. Gyakorlatilag nap mint nap azzal szembesülök, hogy keressük a megoldásokat, az alternatív lehetőségeket, és sokszor nem találjuk. Ez nagyon megnehezíti a lelkipásztori életet is, mert nem tudjuk, hogyan tovább, nincs rá recept.
– Miként sikerül fenntartania a kapcsolatot az egyháznak a hívekkel ebben a helyzetben, amikor internet nélkül már nehezen lehet elérni az embereket?
– Az egyházi élet teljesen fölborult. A megszokott, normális menetrend – a szentmisén való részvétel, a szentségek kiszolgáltatása – mind elakad, mert a rendelkezések nem teszik ezt lehetővé. Ráadásul ez településről településre változik, karanténba helyezett településeken például csak a szabadban lehet misét bemutatni, legfeljebb húsz személlyel. Ugyanakkor ez arra is ösztönöz bennünket, hogy merjünk egyénileg felelősséget vállalni, dinamikusnak lenni, megtalálni a megoldásokat, természetesen mindig betartva a törvényes kereteket. Nagyon nehéz a kapcsolattartás, elérni a híveinket.
– Méltatói kiemelték érsek atyáról, hogy a Vatikánban megtapasztalta az új, digitális kultúrába való beilleszkedés szükségességét. Miként tud megbirkózni az egyház ezzel a feladattal?
– Mivel a Szentszéknél szolgáltam, mindenképpen megvolt ez az előnyöm, mert hál’ Istennek ezen a területen pár lépéssel előbb vannak, több a lehetőség is. Már lassan nem számítom magam a fiatalabb generációhoz, de nézve itthon a fiatal papjainkat, látom, ez részükről egészen természetes, sokkal jobban kihasználják az IT-világ, az online, Facebook-közvetítés adta lehetőségeket. Amennyire lehet, próbáljuk mi is fejleszteni, igyekszünk élni az online lehetőségekkel, ami nem mindig könnyű, főleg az idősebb generáció számára. Ez nem csak szentmisék közvetítését jelenti, most már egyre több megbeszélést online tartunk meg, ami korábban elképzelhetetlen lett volna. Kellemesen csalódtam, amikor láttam, hogy olyanoknak is sikerült telepíteni egy programot, csatlakozni a világhálóra, akikről nem gondoltam volna. Sajnos ez nem tudja helyettesíteni a személyes találkozást, ez nekünk továbbra is nagy kihívás lesz az egyházi életben.
– Miként emlékszik vissza eddigi életútja fő stációira? Kezdve egészen a szülővárosától, Kézdivásárhelytől Gyulafehérvárig és a Vatikánig, majd ismét vissza Gyulafehérvárra. Ugyanakkor arra a jelképes pályaívre is gondolok, hogy reformátusnak keresztelték, és saját elhatározásából tért át a római katolikus hitre.
– Életemnek minden szakaszában megtapasztaltam a Jóisten kegyelmét. Nem tudom sehol fölmutatni eddigi életutamon, hogy én ezt megterveztem, erre pályáztam, rákészültem, és így elértem azt, amit kitűztem. Szinte paradoxon, hogy mindig másképp alakul, mint amire az ember készült. Reformátusnak kereszteltek, de valójában nem voltam istenhívő, nem hittem Istenben.
Négy év szeminárium után jön a politikai változás, elöljáróim kiválasztanak a tanárok tanácsára, a főpásztor pedig elküld Rómába tanulni. Olyan fordulat volt, amire nem készültem. Hat év alatt ott is azon igyekeztem, hogy degeszre tömjem a tudomány zsákját, amit majd itthon tudjak kamatoztatni. És persze készültem egyházjogból, amiből doktoráltam is, ezen belül az érseki bíróság működéséből. Hazajöttem, eltelt egy év, jóformán neki sem fogtam ennek, és visszarendeltek Rómába, hogy a Szentszéknél szolgáljak a kultúra területén, ami nekem teljesen új volt. Kezdetben öt évről volt szó, majd újabb ötéves hosszabbítás, és lett belőle közel 23 év. És amikor az ember ebbe bedolgozza magát, és úgy érzi, tudja is csinálni, jön a szentatya kinevezése: térj haza püspöknek, érseknek.
Úgy érzem, a Jóisten viccesen mindig odatett valahová, amire nem készültem. De én pozitívan szemlélem ezt, nem csalódva, mert a Jóisten tudja, hogy mit tesz. Nem könnyű, de próbálunk felnőni oda, amit tőlünk elvár.
– Akkor vélhetően az ön számára többletjelentéssel bír a különböző keresztény felekezetek közötti kapcsolatok, az egymás iránti tolerancia, az ökuménia kiteljesítése.
– Eleve ezt éltem meg a családban, ahol a katolikus és a református vallás – sajnos nem együtt, de – egymás mellett élt. Épp ezáltal közelebb érzem ezt az ökumenikus szellemet, és nemcsak, mert ki kell tekinteni más vallásokra is, ezt valóban fontosnak tartom.
A szentszéki szolgálat idején, amikor a Kultúra Pápai Tanácsa keretében a nem hívőkkel való párbeszéd is hozzám tartozott, azt is megtapasztaltam: ha valaki azt mondja, nem tud hinni Istenben, semmiféle transzcendenciában, ez még nem jelenti, hogy rossz ember. Elkötelezheti magát a legszegényebbek, a peremre szorultak mellett, legalább itt próbálva közösen tenni valamit, erről is vannak nagyon szép tapasztalataim. Amíg csak a saját álláspontjainkat mondjuk el, nem tudunk tenni, én sem igyekszem soha meggyőzni valakit az igazamról. Elmondom, hogy miben hiszek, miért vallom azt, hogy így van, de nagyon fontos, hogy meghallgassam, milyen érvei vannak a másiknak, úgymond milyen hitvallása van, és akkor tiszteletben tudjuk tartani egymást. Közben meg kell őrizni az identitásunkat, úgy jó, ha a piros piros, a másik szép zöld marad, és a kettőből lesz színharmónia.
Fotó: Székelyhon Tv
– Mit tart a kereszténység legnagyobb kihívásának a 21. században?
– Rómában megszoktam, hogy világegyházban gondolkodom, amit le kell bontani kontinensekre, régiókra, országokra. Ha kifejezetten Európában szeretnék gondolkodni, akkor szerintem a kereszténység számára a legnagyobb kihívás épp az identitás megőrzése, hogy ne feledjük el a gyökereket. Hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy az egyház lassan megszűnik, a keresztények eltűnnek, holott ez nem igaz, hiszen például a katolikus egyház világszinten növekszik, csak sajnos nem Európában. Tehát ezt tartom kihívásnak: hű maradni a kereszténységhez, a krisztusi tanításhoz.
– És a hitélet tekintetében milyen állapotban van az erdélyi római katolikus egyház, maguk a hívek, e téren milyen tapasztalatokat szerzett a hazatérését követően?
– Sajnos kevesebb a tapasztalatom, mint amennyit reméltem, a koronavírus megakadályozott a szabad mozgásban. Ettől eltekintve igyekszem, nemrég három plébánost látogattam meg az egyházmegye szélén, Máramarosban. Picit aggódva mentem, vajon mit fogok találni, erre lelkes papokkal, hívekkel találkoztam, akikről sugárzott az öröm, úgy érzem, én gazdagodtam, gyarapodtam, nem nekem kellett őket vigasztalni, bátorítani; persze megerősíteni mindenképpen.
Még folyamatban van a főegyházmegye, Erdély valóságának megismerése, ami csak találkozások révén lehetséges. Vannak statisztikáink, plébánosaink beszámolnak, ez alapján ki lehet alakítani egy elképzelést, de szükséges a személyes találkozás. Igyekszem minél inkább megismerni, hogy mi a valóság.
– Közel három évtizeden keresztül tevékenykedett a Vatikánban, ellátta a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetői tisztségét, három szentatyát is szolgált. Mit jelentett, jelent II. János Pál, XVI. Benedek, majd pedig Ferenc pápa a katolikus egyház számára?
– Mindannyian mások, egyediek vagyunk, és ez így van rendjén. Mindenkit arra figyelmeztettem, ne próbáljuk összehasonlítani se a pápákat, se a korábbi plébánost az újjal, mert mindenkinek vannak erősségei, karizmái, akárcsak gyengébb pontjai, amihez kevésbé ért. Számomra áldás volt három pápaságot megérni, még ha ez nem is jelent közvetlen munkatársi kapcsolatot, gyakori találkozást a szentatyával, csak az elöljárókon keresztül.
Ugyanakkor megvannak a személyes élmények is. II. János Pál pápával találkozni kellett, látni a mosolyát, hallani, ahogy azonnal van találó replikája. Benedek pápát hallgatni kellett, ő akkor volt elemében, amikor professzorhoz hasonlóan előadást tartott, kifejtett egy témát. Ferenc pápát egyszerűen nyomon kell követni, ő a meglepetések embere: itt is, ott is tesz valamit, ezek találó dolgok, amikre érdemes odafigyelni. Sokszor ráhúzzuk, hogy a szentatya ilyen vagy olyan, közben nem vesszük észre, hogy egy-egy kijelentésében, mozdulatában, tettében mély üzenet van, amit ki lehet bontani.
– Ferenc pápa kellemes meglepetést okozott itteni híveinek, amikor tavaly Romániába, Erdélybe látogatott, ezen belül Csíksomlyóra is. Ennyi idő távlatából miben látja a pápalátogatás jelentőségét?
– A szentatya erdélyi, romániai útjának előkészítésekor még Rómában voltam, tehát úgymond a másik oldalról, nem az itthoni valóságból láttam, ami nem is volt rossz. Úgy érzem, sikerült sok olyan mozzanatot megvalósítani, ami különben nem lett volna lehetséges. Másfél év távlatából is azt mondom, amit akkor: tegyünk különbséget aközött, hogy a szentatya mit tett, mondott, tanított, és aközött, amit az itteni körülmények lehetővé tettek. Hogy bizonyos dolgokat nem tehetett, vagy nem a mi reményeink szerint történtek, nem a szentatya a hibás, és mi sem, ezek voltak a körülmények, akár elfogadjuk, akár nem.
Sajnos voltak konkrét nehézségek, akadályok. Ugyanakkor a látogatásnak nagyon mély mondanivalója van, elég, ha újra felidézzük a beszédeit. Nem is ártana, mert úgy érzem, úgy vagyunk vele: a szentatya jött, elment, megvolt a látogatás, és közben mintha nem éreznénk, hogy hagyott nekünk feladatot, küldetést, amit nekünk kell megélnünk, megvalósítanunk, amihez jó irányelveket hagyott. Érdemes ezeket elővenni, lebontani plébániák szintjére is, a mindennapi életünkben megvalósítani. Egyébként hazatérésem után elbeszélgettem hívekkel, akik ott voltak Csíksomlyón, és mindannyian azt mondták: a rossz idő, a megpróbáltatások ellenére is azt érezték, itt több volt, mint maga a szentatya. Úgy beszéltek róla, hogy volt valami plusz, valami kegyelem. Ne felejtsük el, ezt fontos megőrizni.
– Márton Áron szenttéavatási ügyének posztulátoraként is tevékenykedett a Vatikánban. Többször meggyőződésének adott hangot, miszerint erről még nincs ugyan papírunk, de Áron püspök már szent. E téren bizakodó?
– Hál’ Istennek sokunk meggyőződése, hogy Márton Áron püspök úr szent, csak még nyilvánosan nincs kijelentve. A koronavírus-járvány miatt lehetetlenné vált, hogy terveim szerint visszamenjek Rómába, és új tényeket, dokumentumokat mutassak be az ottani illetékeseknek. Úgy vagyok ezzel, hogy kell írni hivatalos leveleket, de erre hivatalos válasz jön, aminek nincs hangszíne, emögött nem látom a mosolyt. Sokkal jobb, amikor az ember személyesen tud érvelni, ezek általában gyümölcsözőbbek. Nem mondom, hogy elakadt Áron püspök ügye, de most picit áll. Én már nem lehetek posztulátor, mert az ügy úgymond tulajdonosa lettem, az aktor, aki előmozdítja azt. A posztulátornak Rómában kell tartózkodnia, ilyen szakemberünk nincs, én pedig afelé hajlok, hogy olyan szakembert bízzunk meg a feladattal, aki nem erdélyi. Nemrég a nuncius atyával is beszéltem Áron püspök ügyéről, támogatja az elképzelést, a főesperesekkel tartott online ülésen is szóba hoztam. Lényeges, hogy továbbra is imádkozzunk, mert nekünk Áron püspök úrra nagyobb szükségünk van, mint neki arra, hogy elismerjük az ő életszentségét.
– Mi a helyzet az erdélyi magyar történelmi egyházak nagy szívfájdalmával, a restitúció megakadásával? E téren lát lehetőséget az elmozdulásra?
– Amint hazajöttem, Jakubinyi érsek úrtól és a munkatársaktól volt lehetőségem rátekinteni a kérdésre; a gyulafehérvári egyházmegyében nagyon sok a visszaigénylés, ragaszkodunk is ezekhez. Az elmúlt években ez elakadt, de az utóbbi hónapokban úgy érzékelem, hogy picit ismét van arra hajlandóság, hogy ezekhez a megakadt ügyekhez hozzányúljunk, sőt talán azokhoz is, amelyeket eddig elutasítottak. Nekiültünk a jogászunkkal, és minden ügyet elővettünk. Intenzíven dolgozunk azon, hogy ezeket megsürgessük. Úgy látom, vannak biztató jelek arra, elmozdulni látszik az elakadt állapotából a visszaszolgáltatás kérdése.
Fotó: MTI/Kiss Gábor
– Püspökké szentelésekor többekkel is elbeszélgettem a Gyulafehérváron összesereglett hívek közül, és egyikük felidézte: egy ön által vezetett Márton Áron-zarándoklat során Gergely atya volt az őrzőangyala. Mire törekszik, mit szeretne, mire emlékezzenek majd a hívek főpásztori szolgálatából?
– Érezzék, hogy amit mondok, azt komolyan gondolom. Népszerűségre nem törekszem, nem is lenne lehetséges, inkább fölvállalom, hogy mondjuk ki az igazságot, azt, hogy ezért küzdeni kell. Nem simogatni tudok, hanem kemény munkát kérek, tegyük oda a vállunkat. A zarándoklatokon is elmondtam: nem én vagyok, aki Márton Áron püspökről mindent kiválóan tud. Vannak olyan aspektusok, amit mások jobban tudnak, gondolok például Marton József nagyprépostra vagy Lázár Csillára, a csíkszentdomokosi múzeum igazgatónőjére. Viszont teljes szívvel, meggyőződéssel teszem, amit teszek. Akkor lennék boldog, ha úgy éreznék a hívek, hogy jóban-rosszban, döcögve, de hitelesen éltem és tettem a dolgomat.
– Nehéz időket, járványhelyzetet, bezártságot átélve készülünk karácsonyra. Mi adhat hitet, erőt a hívek számára az ünnepek előtt?
– Karácsonyt az adventi idő, rákészülés előzi meg. Milyen könnyű lenne azt mondani, hogy karácsony az Úr Jézus születésével kezdődik, holott nem, arra is rá kell készülni. Így van ez az életünkben is, amikor van valami, amit annyira várunk, akárcsak a gyermek, aki számolja, mennyit kell még aludni.
Mert emlékezünk valamire, ami a történelem folyamán történt, és ha vallásunkat gyakorló hívők vagyunk, akkor azt mondjuk, hogy majd eljön megítélni a világ végét. Jó, és a kettő között mi van? Picit meg kell állni, rá kell készülni. Most ez különösen nehéz, mert a járvány miatt nem tudjuk, mi lesz lehetséges, és mi nem, de a saját magam életében rá tudok készülni.
Ezt tartom nagyon fontosnak, az egyéni rákészülést a szeretteimmel együtt, akikkel meg tudom ezt tenni. Ne nosztalgiázzak, hogy milyen szép lenne a pásztorjáték, talán a templomba sem tudunk elmenni, ezért arra biztatnék mindenkit, hogy azt tegyük meg, ami van. Nekünk úgy tűnik, hogy a minket érő csapások, megpróbáltatások a legnehezebbek, holott a történelem folyamán sem volt könnyebb. Elég, ha csak a nagyszüleinkre, dédszüleinkre gondolunk, a világháborúkra, amikor valóban nem volt semmijük, és mégis tudtak örülni a karácsonynak, annak a jónak, amit megéltek.
Közel négy és félmillió lejébe kerül a román államnak, hogy megvásároljon egy temesvári épületet, amelyben az egyik helyi kórház működik, miután az ingatlan tulajdonosai nem akarják meghosszabbítani a bérleti szerződést.
Halálra gázoltak egy gyalogost péntek kora reggel a dél-erdélyi (A1-es) autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
Két fiatal férfit azzal gyanúsítanak, hogy megtámadtak és kiraboltak egy 85 éves nőt Nagyszebenben, az áldozatot megütötték, és elloptak tőle 60 ezer eurót.
A Temes megyei bíróság csütörtökön három év letöltendő börtönre ítélte többrendbeli vesztegetés elfogadása miatt Marian Gaşpar sebészt, a temesvári kardiológiai intézet szívsebészeti osztályának volt vezetőjét.
Korszerű, több mint 9700 férőhelyes stadion fog épülni Brassóban – tájékoztatott csütörtökön Mihai Constantin.
A hétvégi szigorlatot azért vezették be, hogy ne nőjön a sofőriskolák végzőseinek várakozási ideje, ugyanakkor temesváriak segítik ki az aradi vizsgabiztosokat, miután öt ellen vesztegetés gyanúja miatt eljárást folytat a korrupcióellenes ügyészség.
Kolozsvár bekerült a londoni alapítású Time Out globális utazási magazin egyik toplistájába, mégpedig az eddig méltatlanul alulértékelt, ezért 2025-ben felkeresésre ajánlott izgalmas európai turisztikai célpontok közé.
Csütörtök hajnali 5 órakor egy égő házhoz riasztották a tűzoltókat Aradon. A lángok Buzsák negyedben, egy Caisului utcai családi házban csaptak fel.
Idén a hagyományos időponttól eltérően, november 10-én tartják a papjelöltek befogadásának szertartását Gyulafehérváron.
Büntetőeljárást indított a rendőrség egy 37 éves vajdahunyadi férfi ellen, aki egy airsoft pisztollyal próbált ráijeszteni valakire – közölte szerda este a Hunyad megyei rendőrség.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!