Jelenleg tizennyolc település áll vesztegzár alatt, amiből tizenhat erdélyi

•  Fotó: Rendőrség

Fotó: Rendőrség

Romániában jelenleg 18 településen kellett karantént bevezetni a járványhelyzet súlyosbodása miatt – közölte pénteken Raed Arafat belügyi államtitkár.

Krónika

2021. szeptember 24., 16:332021. szeptember 24., 16:33

2021. szeptember 24., 19:032021. szeptember 24., 19:03

Elmondása szerint 350-re emelkedett azon települések száma, amelyekben a fertőzöttségi ráta meghaladta a három ezreléket – összehasonlításképpen szeptember 9-én még csak 49 helység szerepelt ezen a listán.

A jelenleg vesztegzár alatt álló településekből hét Szatmár, nyolc Máramaros, kettő Botoşani, egy pedig Szeben megyei.

Arafat pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, a karantén bevezetése már két-három nap után érezteti pozitív hatását. „Két-három nap után csökken az új fertőzések száma, még ha nem is nagyságrendekkel, de csökken” – fogalmazott az államtitkár.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) péntek délutáni közlése szerint az ország immár 60 városában és 357 községében meghaladja a 3-at az ezer lakosra számított új fertőzések elmúlt két hétben jegyzett száma. A 60 város közül 11-ben 5 ezrelék fölött van a fertőzöttségi ráta. A legnagyobb mutatót a következő városokban jegyezték:

  • Slănic (Prahova megye): 34 eset, 6,37 ezrelék;
  • Horezu (Vâlcea megye): 43 eset, 6,23 ezrelék;
  • Bragadiru (Ilfov megye): 189 eset, 6,11 ezrelék;
  • Otopeni (Ilfov megye); 114 eset, 5,56 ezrelék;
  • Popeşti-Leordeni (Ilfov megye): 224 eset, 5,56 ezrelék;
  • Băile Govora (Vâlcea megye): 15 eset, 5,55 ezrelék;
  • Voluntari (Ilfov megye): 254 eset, 5,55 ezrelék;
  • Avasfelsőfalu (Szatmár megye): 94 eset, 5,5 ezrelék;
  • Temesvár: 1724 eset, 5,35 ezrelék;
  • Felsővisó (Máramaros megye): 93 eset, 5,25 ezrelék;
  • Szatmárnémeti: 602 eset, 5,08 ezrelék.

korábban írtuk

Félezer Covid-beteget kellett más város kórházaiba szállítani a helyhiány miatt
Félezer Covid-beteget kellett más város kórházaiba szállítani a helyhiány miatt

A héten félezer súlyos állapotban lévő koronavírus-fertőzöttet kellett más városba szállítani a kórházakban lévő szabadágy-hiány miatt.

Arafat arról is beszélt, hogy a bevásárlóközpontok éttermeibe való belépéskor is fel kell mutatni a koronavírussal szembeni védettséget tanúsító a Covid-igazolványt. A belügyminisztériumi államtitkár az Agerpres szerint emlékeztetett, hogy az országos vészhelyzeti bizottság csütörtöki döntése értelmében a bevásárlóközpontokban el kell határolni az ételudvarokat. „Ez nem azt jelenti, hogy falat kell húzni köréjük, de ki kell jelölni a bejáratot, ahol a vendégeknek be kell mutatniuk a zöldigazolványt” – fogalmazott Arafat.

Jelenleg országosan több mint száz gyógyszertár végez antigén gyorstesztet

A szeptember 20-i adatok szerint országosan 102 gyógyszertár végzett szűrést az egészségügyi minisztérium által ingyen biztosított antigén gyorstesztekkel – közölte pénteken Andrei Baciu. Az egészségügyi államtitkár sajtótájékoztatóján elmondta, a legutóbbi három hétben 30 patika kapta meg a tesztelések elvégzéséhez szükséges jóváhagyást, és további kérelmekre számítanak. Emlékeztetett arra, hogy a gyógyszertárak pénzt is kérhetnek a szűrésért. „Jogukban áll eldönteni, hogy ezt megtegyék-e vagy sem” – jegyezte meg. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy az Egyesült Államokban már alkalmazott, úgynevezett monoklonális antitest-terápia hamarosan Romániában is használható lesz a Covid-betegek gyógyítására. Az Európai Gyógyszerügynökség várhatóan november 11-én hagyja jóvá az alkalmazását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

A húsvéti ünnep alapétele, a bárányhús iránt változó a romániai fogyasztók érdeklődése. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a bárány mennyire marad meg húsvéti ínyencségnek, illetve van-e arra esély, hogy máskor is friss húst vásárolhassunk.

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst
2025. április 18., péntek

Ne csak húsvétkor együnk bárányhúst

2025. április 18., péntek

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)

Szívet melengető gesztussal reagált a kolozsvári CFR a közelmúltban történt erőszakos, magyarellenes incidensre.

A CFR megható gesztussal próbálta enyhíteni az U-szurkolók által bántalmazott fiatalok traumáját (Videó)
2025. április 18., péntek

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében

Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóra történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.

Halálos baleset történt az egyik erdélyi megyében
2025. április 17., csütörtök

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában

Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.

Magyarországiak szenvedtek halálos balesetet Romániában
2025. április 17., csütörtök

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)

Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.

Többéves késés után végre elkészül egy alagút a páneurópai vasútvonalon (videóval)
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk
2025. április 17., csütörtök

Húsvétkor nem fogunk fázni, de megázhatunk

2025. április 17., csütörtök

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron

Nagycsütörtökön délelőtt tartották a gyulafehérvári székesegyházban a hagyományos krizmaszentelési szentmisét, amelyen közel száz pap és számos zarándok vett részt – közölte a közösségi oldalon a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

Közel száz pap vett részt a hagyományos nagycsütörtöki krizmaszentelési szentmisén Gyulafehérváron
2025. április 17., csütörtök

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int

Nem fenyegeti veszély a lakosságot és az infrastruktúrát, a Hunyad megyében található Valea de Pești (magyarul halasvölgyet jelent) gát normál paraméterekkel működik – közölte csütörtökön az Országos Vízügyi Igazgatóság.

Árvíztől tartanak egy erdélyi gát megrepedt betonfala miatt, a vízügy nyugalomra int
2025. április 17., csütörtök

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta

Nagyszabású projekt keretében bővítik a közlekedési hálózatot: síneket cserélnek, autóbusz- és villamosjáratokat terjesztenek ki a külvárosokban, új villamosmegállókat telepítenek, és ötven fölé akarják emelni az új, energiahatékony villamosflotta számát.

Újabb tíz vadonatúj villamossal bővül az aradi tömegközlekedési flotta
2025. április 17., csütörtök

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején

Egy 40 kilogrammos óriási harcsát fogott a Maroson egy alsókövesi férfi. A dolog szépséghibája, hogy tiltott módszerrel akasztotta horogra az óriási példányt, ráadásul horgásztilalom idején, amiért súlyos pénzbírságot kapott.

Óriási harcsát fogtak a Maroson – csak épp horgásztilalom idején