Fotó: Donka Ferenc/Csongrád HÍR
Törvénytelenül fuvarozott személyeket az a Maros megyei sofőr, akinek hibájából történt a keddi magyarországi súlyos közúti baleset. Az országos rendőr-főkapitányság eközben petíciót indított a vezetés közbeni közösségimédia-használat megfékezése érdekében.
2018. május 24., 15:442018. május 24., 15:44
2018. május 24., 17:212018. május 24., 17:21
Nem rendelkezett a személyszállításhoz szükséges engedéllyel az a Maros megyei sofőr, akinek hibájából kedden kilenc halálos áldozatot követelő baleset történt Magyarországon – derült ki az eddigi kivizsgálás során. A Pro Tv a nyomozáshoz közel álló forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a kisbuszt, amelyben a sofőrön kívül nyolc romániai állampolgár utazott, 1996-ban gyártották, és
Ráadásul arra is fény derült, hogy a Maros megyei rendőrség két hónappal ezelőtt bevonta a gépkocsi törzskönyvét a világítórendszerben tapasztalt meghibásodás miatt.
A magyarországi Bors bulvárlap eközben arról értesült, hogy Petru K. nem először okozott súlyos közúti balesetet. A lap elérte a sofőr egyik Maros megyei ismerősét, aki elmondta: a férfi pár évvel ezelőtt Mikefalván belerohant egy szabályosan közlekedő autóba, amelyben két nő utazott.
Meghalt egy román állampolgár csütörtökön egy magyarországi közúti balesetben – tájékoztat a román külügyminisztérium közleménye.
Eközben csütörtök délutánig már több mint tízezren írták alá az országos rendőr-főkapitányság és az Observator Tv által a baleset kapcsán indított online petíciót, amelynek célja megfékezni az autóvezetés közbeni közösségimédia-használatot. A kezdeményezők azt írják:
„Naponta 5 ember veszíti életét a romániai utakon. Közösen életeket tudunk menteni!” – hívta fel a figyelmet a rendőrség arra utalva, hogy a belügyminisztérium szerdai közleményében felszólította a lakosságot, hogy amennyiben azt tapasztalják, hogy egy tömegközlekedési jármű sofőrje telefonozik, értesítsék a 112-es segélyhívó számon a hatóságokat.
A saját és utasai életével játszik, aki autóvezetés közben a telefonját használja – hívták fel a figyelmet a Krónikának nyilatkozó szakemberek, illetve a belügyminisztérium a kedden Magyarországon történt, kilenc román állampolgár halálát okozó baleset kapcsán.
Amint arról beszámoltunk, kedden a Maros megyében bejegyzett kisbusz sofőrje úgy okozott balesetet, hogy élő videót indított a Facebookon, és az érkező hozzászólásokat böngészte, miközben előzésbe kezdett. A közösségi médiában és a román sajtóban közölt felvételen jól látszik a szembejövő homokszállító teherautó, és az is kivehető, hogy a romániai kisbusz sofőrje nem veszi észre, meg sem próbálja félrerántani a kormányt. A frontális ütközés nyomán a vezető és az autó mind a nyolc, eomán állampolgárságú utasa – hat férfi és két nő – életét vesztette.
Többnyire alkalmi mezőgazdasági munkából élő roma férfiak és nők a kedden délután történt ceglédberceli közúti baleset halálos áldozatai – értesült az MTI.
Július 5-én, szombaton újra megszervezik az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói hegynyeregben, a tiszteletbeli házigazda szerepét idén Csíkszentkirály község tölti be.
Védtelenek az idősek a csalókkal és az internet csapdáival szemben, ezért a fiatalabbaknak, az unokáknak kell odafigyelniük nagyszüleikre – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában a belügyminisztérium.
Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.
Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.
Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.
Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.
A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.
Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.
Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.
szóljon hozzá!