2010. április 27., 09:122010. április 27., 09:12
„Az időkapszula ötlete akkor született, amikor a Mátyás-szoborcsoport lovas alakját felnyitottuk a restaurálási munkálatok alkalmával – magyarázta a szobrászművész. – Meglepődtünk, hogy nem találtunk benne valamilyen írásos dokumentumot, régi tárgyat, pénzérmét vagy újságpapírt. Ekkor jutott eszembe, hogy ott kéne hagyni valamit benne az utókor számára, azoknak, akik egy újabb restaurálás alkalmával kíváncsiak lesznek az alkotás belsejére.”
Kolozsi Tibor szobrászművész a Krónikának elmondta, gondolkodott azon, hogy milyen nyelven kellene üzenni az útókornak, lesznek-e még magyarok Kolozsváron, vagy legalább valaki, aki ért a nyelvünkön. „Lehet, hogy kínaiul kéne írni, mert megtörténhet, hogy párszáz év múlva ők uralják majd a civilizációt – jegyezte meg nevetve a restaurátor. – Tudom, hogy a hieroglifákat is sikerült megfejteni, de sajnos megtörténhet, hogy a magyar szövegekkel jócskán megnehezítenénk a leszármazottaink dolgát.”
Az üzenetek összegyűjtését vállaló Bordás Szabolcs a Krónikának elmondta, egyelőre kevesen érdeklődnek a nem mindennapi kezdeményezés iránt. A kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot – Fadrusz János világhírű alkotását – 1902. október 12-én avatták fel. A restaurálási munkálatok a tavaly nyáron kezdődtek, a közbeszerzési eljáráson nyertes Concefa Rt.-vel 2009. július 22-én megkötött szerződés szerint a főként az építőiparban jártas nagyszebeni cég 12 hónapos határidőre, 1,6 millió lej (380 ezer euró) plusz áfáért vállalta a kivitelezést.
A felújítás megvalósíthatósági tanulmányát 2007 decemberében fogadta el a kolozsvári önkormányzat, akkor több mint négymillió lejre becsülték a munkálatok értékét. A szoborcsoport felújítása becsült költségeinek felét a magyar állam még évekkel ezelőtt magára vállalta, ennek megfelelően az Oktatási és Kulturális Minisztérium 400 ezer eurót utalt át a kincses város kasszájába.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.