Idén is megrendezik a Kolozsvári Magyar Napokat, de még kivárnak a program ismertetésével

•  Fotó: KMN/Vakarcs Loránd

Fotó: KMN/Vakarcs Loránd

Ebben az évben augusztus 17-21. közötti rendezik meg Erdély egyik legnagyobb rendezvénysorozatát, a Kolozsvári Magyar Napokat (KMN), ám a szervezők csak a hónap végén hozzák nyilvánosságra a programot.

Krónika

2021. június 09., 16:202021. június 09., 16:20

2021. június 09., 16:382021. június 09., 16:38

Mindezt Gergely Balázs főszervező közölte a sajtónak szerdán kiküldött szűkszavú levelében. Ebben a Kincses Kolozsvár Egyesület vezetője annak kapcsán tartotta fontosnak megtenni a félbejelentést, hogy sorra jelentik be a nyári fesztiválokat. „Jelen levelünkkel szeretnénk tájékoztatni, hogy augusztus 17-21. közötti időszakban idén is megszervezzük a KMN-t, azonban türelmet és megértést kérünk ennek hivatalos nyilvánosságra hozatalában a június végére tervezett sajtótájékoztatóig” – közölte Gergely Balázs.

A KMN tavalyi, tizenegyedik kiadását a járványhelyzet befolyásolta körülmények közepette rendezték meg, Ami belefér! mottóval.

A 2020. augusztus 19-21. között, három napig tartó kulturális seregszemle 100 programpontján a szervezők szerint 10 ezer résztvevő volt jelen, az online térben pedig 273 ezer érdeklődőhöz jutottak el a magyar napok eseményei. Akkor a programkínálatban szereplő 100 esemény mindegyikén a részvétel előzetes regisztrációhoz (ingyenes, névre szóló belépőjegy kiváltásához) volt kötött, az ülőhelyek száma az előírásoknak megfelelően korlátozott volt, a különböző események döntő többsége szabadtéri helyszíneken (a Bánffy-udvarban, a Romkertben vagy épp Kolozsvár Főterén) kaptak helyet, a résztvevőknek pedig be kellett tartaniuk valamennyi, a szakhatóságok által megszabott óvintézkedést.

Gergely Balázs egyébként nemrég igazságosnak és méltányosnak nevezte, hogy a hatóságok oltási igazoláshoz kötik a tömegrendezvényeken való részvételt, hiszen ma már bárki hozzáfér a védőoltáshoz. A főszervező a Székelyhon napilapnak úgy nyilatkozott: míg a nagy fesztiválok, koncertek esetében meg lehet határozni részvételi feltételként az oltási igazolást, a Kolozsvári Magyar Napok célközönsége a családok és a gyermekek, ezért szerinte igazságtalanság lenne ilyen feltételeket szabni. Reményének adott hangot, hogy minden negatív megkülönböztetés nélkül megoldást találnak a gyermekek helyzetére a törvényhozók, és hamarosan olyan jogszabályok születnek, amelyek megengedik, hogy az oltásban nem részesülhető gyermekek is eljuthassanak a rendezvényekre.

Különben a június elsejétől hatályos rendelkezések értelmében a szabadtéri kulturális rendezvényeken, fesztiválokon az engedélyezett létszámot az eddigi ötszázról ezerre emelte a román kormány, és továbbra is csak védettséggel rendelkező – beoltott, tesztelt vagy a betegségen átesett – nézők lehetnek jelen. A létszámot nem korlátozzák, amennyiben a szabadtéri rendezvényen kizárólag beoltottak vesznek részt. A nagy hazai fesztiválok közül a kolozsvári Untold és a bonchidai Electric Castle szervezői már bejelentették, hogy idén megrendezik a megabulikat.

korábban írtuk

Hivatalos: szeptember 9-e és 12-e között tartják meg az Untold fesztivált Kolozsváron
Hivatalos: szeptember 9-e és 12-e között tartják meg az Untold fesztivált Kolozsváron

Szeptember 9-e és 12-e között tartják meg a kolozsvári Untold fesztivált – közölték a szervezők, akik szerint ez az első nagy európai fesztivál, amelyet bejelentenek erre az évre.


 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász