Fotó: Facebook/Untold
Szeptember 9-e és 12-e között tartják meg a kolozsvári Untold fesztivált – közölték a szervezők, akik szerint ez az első nagy európai fesztivál, amelyet bejelentenek erre az évre.
2021. június 07., 15:432021. június 07., 15:43
2021. június 07., 18:232021. június 07., 18:23
„A koncertezők, művészek, szervezők és a fesztivál partnereinek idei találkozója nagy érzelmi töltetű lesz, csaknem két év kihagyás után. A világ legnagyobb fesztiváljainak egyike, az Untold, ismét megnyitja kapuit négy napra és négy éjszakára 2021. szeptember 9-e és 12-e között” – áll a szervezők közleményében.
Ebben „a normalitáshoz való visszatérés ünnepének” nevezik a rendezvényt, ugyanakkor rámutatnak,
Az, hogy az eredetileg tervezett augusztus helyett szeptemberi időpontra esett a választás, „extragaranciát” jelent arra, hogy idén biztonságos körülmények között sor kerülhet a fesztiválra – teszik hozzá. A 2019-es Untold fesztiválon több mint 375 ezer személy vett részt – emlékeztet az Agerpres.
A június elsejétől hatályos rendelkezések értelmében a szabadtéri kulturális rendezvényeken, fesztiválokon az engedélyezett létszámot az eddigi ötszázról ezerre emelték, és továbbra is csak védettséggel rendelkező – beoltott, tesztelt vagy a betegségen átesett – nézők lehetnek jelen. A létszámot nem korlátozzák, amennyiben a szabadtéri rendezvényen kizárólag beoltottak vesznek részt. Az Untold szervezői abban reménykednek, hogy a román hatóságok a következő hetekben további enyhítéseket vezetnek be, és például nem fogják korlátozni a fesztiválok részvevőinek a számát, ha mindenki beoltott, negatív PCR-teszttel rendelkezik vagy átesett a koronavírus-fertőzésen.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!