Hungarikum Napok: kulturális és szórakoztató programkavalkád Szebenben

A gasztronómiára és a kultúrára is nagy hangsúlyt fektetnek a csütörtökön kezdődő nagyszebeni Hungarikum Napok rendezvénysorozaton, amelyre Erdélyből és Magyarországról is várják az érdeklődőket.

Kiss Judit

2017. június 28., 22:512017. június 28., 22:51

2017. június 29., 13:342017. június 29., 13:34

Nemcsak a városban és a környéken élő magyarságot kívánja megszólítani a nyolcadik alkalommal sorra kerülő nagyszebeni Hungarikum Napok rendezvénysorozat, hanem egész Erdélyből és Magyarországról is várnak vendégeket a csütörtökön kezdődő és vasárnapig tartó kulturális és szórakoztató eseményre – mondta el a Krónikának Serfőző Levente, a főszervező Híd Egyesület elnöke.

Mint kifejtette, a magyar értékeket felvonultató és népszerűsítő esemény fokozatosan, organikusan épült fel: míg nyolc évvel ezelőtt még csupán három üstben főztek a szebeni falumúzeum korondi háza mellett, az évek során egyre több programot szerveztek, igyekeztek megszólítani a gyerekes családokat, így ma már sokan érdeklődnek a Hungarikum Napok iránt.

A főszervező hozzátette,

Nagyszebenben a hivatalos adatok szerint 2100 magyar él, a korábbi években pedig a Hungarikum Napokon ötezren vettek részt,

így remélik, idén még többen érkeznek. „Bár nem döntünk rekordokra számok tekintetében, úgy vélem, szép eredmény, hogy a szebeni magyarság számának több mint duplája szokott ellátogatni a rendezvényre, hiszen sokan jönnek Székelyföldről, Magyarországról is. Reméljük, az időjárás is kedvezni fog, hiszen a programok jó része szabadtéri, számos rendezvénynek az Astra falumúzeum ad otthont.

Idézet
A környékbeli vegyes házasságban élőket is igyekszünk megszólítani,

arra ösztönözni, hogy jöjjenek, hiszen így a más nemzetiségű házastársak és a gyerekek is megismerhetik a magyar értékeket” – részletezte Serfőző Levente.

Kiemelte, idén a rendezvény keretében konferenciát szerveznek, amelynek egyik partnere a magyarországi földművelésügyi minisztérium. A Hungarikum és Transylvanicum – értékek, márkák, ízek című konferencián előadást tart Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár, Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, az Erdélyi Értéktár Bizottság elnöke, valamint Alin Chipăilă, a Szeben Megyei Turisztikai Egyesület elnöke.

„Az idei nagyszabású gulyásfőzőverseny zsűrielnöke Csányi Sándor, Magyarország »gulyáskirálya«, aki tavaly is vendégünk volt. A rendezvénnyel

Idézet
2019-re is készülünk, amikor Nagyszeben viseli az Európai Gasztronómiai Régió címet, és ennek keretében a magyar gasztronómiai értékek bemutatására is sor kerül.

A Hungarikum Napokkal természetesen nemcsak a közösség összefogására és szórakoztatására összpontosítunk, hanem kulturális értékeink bemutatására is” – fejtette ki a főszervező.

A rendezvénysorozat gazdag kulturális kínálattal is várja a közönséget. A nagyobb látogatottság érdekében a Hátrahagyottak emlékezete című, az aradi vértanúk után maradt özvegyek sorsával foglalkozó szabadtéri tárlatot az ASTRA Nemzeti Múzeum skanzenjében lehet megtekinteni, a kiállítást Szebeni Zsuzsanna kurátor nyitja meg szombaton, július elsején.

Bemutatják az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület: Életpályák, programok a közművelődés szolgálatában – Tanulmányok az EMKE 130 évéről című kötetet, a rendezvényen előadást tart Bartha Katalin Ágnes kutató, levéltáros, a kolozsvári Szabédi Emlékház vezetője.

Színházi előadás és filmvetítés is várja a közönséget, a budapesti Udvari Kamaraszínház Kié ez az ország? című produkcióját, valamint Bereményi Géza 1988-as Eldo­rádó című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. Kézművesvásár, lovasíjász-bemutató, néptánc­elő­adás és gyermekeknek szóló rendezvények is várják a közönséget a Hungarikum Napokon, amelynek részletes programja a Szeben.ro oldalon érhető el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén

Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.

Parkerdőt hoznak létre Brassó környékén
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban
2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon