Hiába tiltakoztak a hívek

Kovács Sándor székelyudvarhelyi katolikus főesperes váltja Kolozsváron Czirják Árpádot. Kovács Sándor jelenlegi székelyudvarhelyi főesperes váltja Czirják Árpádot a Kolozs-Doboka főesperesi kerület élén augusztus elsejétől – tájékoztatta lapunkat Potyó Ferenc gyulafehérvári érseki helynök, aki szerint ez a kinevezés már biztosra vehető.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. június 29., 00:002007. június 29., 00:00

A kolozsvári főesperes további sorsáról egyelőre nem döntöttek. „Czirják Árpád választhat magának plébániát, vagy nyugdíjba is vonulhat” – magyarázta az érseki helynök, hozzátéve, hogy ez csak a kolozsvári plébános döntésén múlik.

A székelyudvarhelyi főesperest annak ellenére nevezték ki Kolozsvárra, hogy a gyulafehérvári érsekség május 6-i körlevelében az szerepel: Kovács Sándor mandátumát újabb öt évre, vagyis 2012-ig hosszabbítják meg. „Ezt a döntést Jakubinyi Györgynek jogában áll megváltoztatni – magyarázta Potyó. – A főpásztor bármikor eldöntheti: más plébániára helyezi át őt, ha a körülmények úgy alakulnak.”

Ellenségek és barátok

Czirják Árpád áthelyezésének terve a főpap híveinek ellenállásába ütközött, akik néhány hete több mint háromezer aláírást tartalmazó dokumentumot nyújtottak be az érsekséghez a főesperes tisztségben tartását kérve. Az érseknek méltatták a pápai prelátus érdemeit az egyházközség hitéletének megszervezésében, a római katolikus felekezeti oktatás pártolásában, az egyház gazdasági alapjainak kiszélesítésében, a civil szervezetek, továbbá a művészetek és a kultúra támogatásában. Az aláírásokat benyújtó küldöttség úgy vélte: pótolhatatlan veszteség éri a kolozsvári Szent Mihály-egyházközséget és a kolozsvári magyarságot, ha Czirják Árpádot elmozdítják.

A főesperes korábban a kolozsvári Szabadság című napilapnak adott interjúban úgy vélekedett: elmozdítására azért kerül sor, mert a plébánia nem fizette be idejében az ingatlanjai bérleti díjából befolyt összeg 30 százalékát az érsekség költségvetésébe. Az adósságot egyébként utólag kiegyenlítette.

A hívek egyébként attól tartanak, hogy a Czirják által megvalósított és az egyháznak jelentős jövedelmet hozó Agape étterem, illetve szálloda működtetését, valamint az egyéb gazdasági tevékenységeket egy új személy nem tudja majd a megfelelőképpen továbbvinni, és félő, hogy egy rossz menedzsment következtében a bankoké marad az a néhány ingatlan, amelyeket az épületek felújítására kért hitelek felvételekor zálogosítottak el. Lapunknak korábban Potyó Ferenc ezzel kapcsolatosan úgy nyilatkozott: a hívek érvei is nagyon fontos szempontok az áthelyezési döntést illetően, ellenben senkit nem szabad pótolhatatlanként feltüntetni. Azt is kiemelte: az érsek dicséretesnek tartja, hogy a hívek kiállnak papjuk mellett, és kéri őket, ugyanúgy álljanak Czirják Árpád utóda mellé is.

Egyébként az egyházi kánon rendelkezései szerint egy pap rendszerint egy helyben legfeljebb 15 évig maradhat, mely idő alatt „elég barátot és ellenséget szerezhet” magának.

Új kinevezések

A székelyudvarhelyi főesperesi tisztséget augusztustól Mátyás Károly szentszéki tanácsos veszi át, aki jelenleg a jegenyei plébániát vezeti. A főesperesi mandátumok meghosszabbításáról, illetve az új kinevezésekről szóló, májusban kiadott érsekségi körlevél szerint Czirják mellett Csató Béla, marosi és küküllői főesperes mandátumát is csak augusztus elejéig hoszszabbítják meg. Potyó Ferenc tájékoztatása szerint Csató a csíkszentkirályi plébániára kerül, helyét pedig Csintalan László veszi át, ő jelenleg a sepsi-barcasági főesperesi kerületet vezeti. Csintalan helyébe az érsekség korábbi közleménye szerint Hajdu János szentszéki tanácsost nevezték ki ötéves periódusra.

A további kinevezéseket júliusban véglegesítik, amikor az érsekség nyilvánosságra hozza, hová helyezi ki plébánosait.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk
2025. május 03., szombat

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt

Egy, a romákkal szembeni diszkrimináció csökkentését célzó projekthez csatlakozhatnak ingyenesen fiatalok, akik online és jelenléti képzéseken, nemzetközi csereprogramon vehetnek részt. A RomaRise elnevezésű projektről Erőss Réka szervező beszélt.

Roma fiatalokat támogat a diszkrimináció elleni küzdelemben a RomaRise projekt
2025. május 03., szombat

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk

Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.

Hankó Balázs Székelyhídon: mi magyarok együvé tartozunk
2025. május 02., péntek

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel

„A felekezetiség béklyójából kilépve csak azt tartottam szem előtt, hogy keresztyén emberként találkozzunk egy másik keresztyén emberrel” – idézte fel lapunknak Ferenc pápával való találkozását Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkész.

Felekezetiségen felülemelkedve: Ferenc pápa lénye és öröksége erdélyi református szemmel
2025. május 02., péntek

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében

,,Mozgalmas” majálisuk volt a Fehér megyei rendőröknek: több részeg sofőrt is vérmintavételre szállítottak kórházba, és volt, aki kocsilopás közben bukott le.

Részegen balesetező nő, autótolvaj fiatalember, a rendőrök elől menekülő drogos sofőr bukott le majáliskor Fehér megyében
2025. május 02., péntek

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár

Hosszúra nyúlt felújítási munkálatok után megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár. A történelmi Királyföld szélén található településen május 3-ától várják a látogatókat. A hétvégén tartják továbbá a településen a hagyományoss&a

Rebarbaraünnepség keretében megnyitja kapuit a látogatók előtt a szászkézdi parasztvár
2025. május 02., péntek

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében

Május elsejei razziát tartottak Maros megyében a közlekedésrendészet munkatársai. Elsősorban azokra a sofőrökre vadásztak, akik a majális leple alatt szeszes italt fogyasztottak, és úgy ültek volánhoz.

Több száz sofőrrel végeztettek alkoholtesztet majáliskor Maros megyében
2025. május 02., péntek

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia

Rajtakaptak a rendőrök két férfit, akik Spanyolországból hozattak veszélyes és különösen veszélyes kábítószereket, hogy azokat eladjanak. A kábítószerkereskedő apa és fia akkor bukott le, amikor egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.

Futárszolgálattal hozatott kábítószert Spanyolországból apa és fia