Hetente három napon át látogatható lesz a kolozsvári Szent Mihály-templom tornya, megerősítik a biztonságot – KÉPRIPORT

Kilátás a kolozsvári Szent Mihály-templom tornyának erkélyéról. A 87,42 méter magas toronynak a 40 méteres magasságáig lehet feljutni 200 lépcsőn •  Fotó: Bőjte Csongor

Kilátás a kolozsvári Szent Mihály-templom tornyának erkélyéról. A 87,42 méter magas toronynak a 40 méteres magasságáig lehet feljutni 200 lépcsőn

Fotó: Bőjte Csongor

Hetente három napon át látogatható lesz Erdély egyik építészeti ékkövének, a kívül-belül gyönyörűen felújított kolozsvári Szent Mihály-templomnak a tornya – jelentették be a Szent Mihály Római Katolikus plébánia által szervezett pénteki sajtóeseményen. László Attila főesperes-plébános kiemelte, a torony megnyitása nemcsak a panoráma, a kilátás megcsodálására invitál, de a tervek szerint kiállításokat is szerveznek itt, és visszahelyezik oda a felújítás alatt álló barokk oltárt, amelynek a toronyban volt az eredeti helye.

Kiss Judit

2023. április 21., 17:592023. április 21., 17:59

2023. április 21., 18:112023. április 21., 18:11

Egyelőre szerdánként, szombaton és vasárnaponként látogathatják az érdeklődők április 25-től belülről a kincses városi Szent Mihály-templom összesen 87,42 méter magas tornyát, amelybe mintegy 40 méteres magasságba lehet felkapaszkodni, megcsodálni a gyönyörű kilátást.

László Attila főesperes-plébános a húsvéti szent idő déli imájára invitálta a sajtóesemény résztvevőit •  Fotó: Kiss Judit Galéria

László Attila főesperes-plébános a húsvéti szent idő déli imájára invitálta a sajtóesemény résztvevőit

Fotó: Kiss Judit

Akárcsak a templomot, a 700 éves istenháza tornyát is ingyenesen lehet látogatni szerdán és szombaton 10 és 17.30 között, valamint vasárnap 12.10 és 17. 30 között, de a részvétel előzetes bejelentkezés alapján történik, az erkélyen a látogatók száma pedig nem haladhatja meg a 10 főt.

A toronylátogatásra a www.szentmihalytemplom.ro oldalon lehet időpontot foglalni április 25-től kezdődően, a látogatási idő alatt elsőbbséget élveznek a bejelentkezett csoportok és egyéni látogatók, hiszen egyidőben csak korlátozott számú vendég látogathatja a tornyot, maximum 20 fő. László Attila, a Szent Mihály Római Katolikus plébánia főesperes-plébánosa, Bőjte Csongor segédlelkész, Bónis Endre gondnok, valamint új munkatársuk, a toronylátogatásért és turisztikai szolgáltatások megszervezéséért felelős Kedves Kornél ismertette pénteken a részleteket.

A gótikus templom építése a 14. század második felében kezdődött, és a 15. század első felében fejeződött be. •  Fotó: Kiss Judit Galéria

A gótikus templom építése a 14. század második felében kezdődött, és a 15. század első felében fejeződött be.

Fotó: Kiss Judit

Visszaállítják a barokk oltárt eredeti helyére, a toronyba

László Attila kiemelte, a toronynak a nagyközönség előtt történő megnyitása többfunkciós: egyrészt turisztikai célt szolgál és turisztikai igényt elégít ki, másrészt lehetőséget ad jobban rácsodálkozni az Isten által teremtett világra.

Panoráma. A Szent Mihály-templom tornyából szép kilátás nyílik a belvárosra és a környékre •  Fotó: Bőjte Csongor Galéria

Panoráma. A Szent Mihály-templom tornyából szép kilátás nyílik a belvárosra és a környékre

Fotó: Bőjte Csongor

A főesperes-plébános elmondta, 2013-ben kezdték tervezni a templom felújítását, és már akkor megfogalmazódott, hogy látogathatóvá fogják tenni a tornyot – amit nagyon sokan kértek. A 2022 nyarán átadott, megáldott istenháza teljes körű restaurálásának pályázati feltételeiben is szerepelt a torony látogathatóvá tétele.

László Attila kiemelte, a torony megnyitása nemcsak a panoráma, a kilátás megcsodálására invitál, de a tervek szerint kiállításokat is szerveznek itt, és visszahelyezik oda a felújítás alatt álló barokk oltárt, amelynek a toronyban volt az eredeti helye.

Rácsodálkozni Isten teremtett világára

László Attila úgy fogalmazott, nemcsak a panoráma megtekintése lehet a célja a toronylátogatásnak, hanem az Isten teremtett világára való rácsodálkozás lehetősége is fontos, valamint az,

hogy az érdeklődők felismerjék, elődeink milyen gyönyörű épületet alkottak meg 700 évvel ezelőtt. Szent Pál gondolatát idézve a főesperes felhívta a figyelmet arra, hogy a rácsodálkozás közelebb vihet ahhoz, hogy felfedezzük mindazt, ami bennünket körülvesz a Teremtő jóvoltából
.

A toronyba való felkapaszkodás útvonala a templom oldalsó bejáratánál kezdődik •  Fotó: Kiss Judit Galéria

A toronyba való felkapaszkodás útvonala a templom oldalsó bejáratánál kezdődik

Fotó: Kiss Judit

„Amikor először fölmehettem a toronyba, az állványokon, egészen a keresztig, olyan magasságba, ahol csak a madarak járnak, megdöbbentem, azt látván, milyen igényességgel építették meg elődeink a templomot. Reméljük, a toronyba látogatókat is megérinti ez az érzés” – mutatott rá László Attila.

Folyamatosan fejlesztik a kamerarendszert

Mint elhangzott, a templom és a torony őrzését önkéntesek segítségével szervezik meg, és bizony szükség van arra, hogy ne csak a templomot őrizzék, de a toronyban is külön őr vigyázzon a rendre –

ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy nem mindenki viseltet kellő tisztelettel az épített örökség iránt.

A plébánia képviselői a torony látogathatóvá tételének részleteiről tájékoztatták a sajtót a toronyban •  Fotó: Kiss Judit Galéria

A plébánia képviselői a torony látogathatóvá tételének részleteiről tájékoztatták a sajtót a toronyban

Fotó: Kiss Judit

Mint arról korábban írtunk, tavaly augusztusban megrongálták az egyik üvegablakot – amit nemrég sikerült pótolni –, és ebben a hónapban kiskorúak randalíroztak a templomban.

Kedves Kornél elmondta, folyamatosan fejlesztik a kamerarendszert, ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy a közönség számára megnyitott tereket nem lehet őrizetlenül hagyni.

A toronyban meg lehet csodálni a harangokat is – négy harangot: a Nagyboldogasszony-, a Szent Mihály-harangot, valamint a Gábriel és Rafael arkangyal-harangot. A kisharang negyedóránként jelez, ez is meglehetősen erősen hangzik azok számára, akik a közelében tartózkodnak, de a nagyharang déli megszólalásakor a látogatókat majd nem engedik közel, annyira erőteljes a hang. A torony egyébként a liturgiák ideje alatt nem lesz látogatható.

Közelről meg lehet csodálni a négy harangot a toronyban: a Nagyboldogasszony-., a Szent Mihály-, a Gábriel- és Rafael-harangot •  Fotó: Kiss Judit Galéria

Közelről meg lehet csodálni a négy harangot a toronyban: a Nagyboldogasszony-., a Szent Mihály-, a Gábriel- és Rafael-harangot

Fotó: Kiss Judit

Sült krumplival, fagyival, sörrel is bemennek a látogatók a templomba

László Attila arról is beszélt, hogy mit tapasztaltak a látogatók részéről, amikor tavaly nyáron, a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt látogathatóvá tették a tornyot. Mint sorolta,

azért is kell őrizni a tornyot belül, mert sokakban él egyfajta kényszer, hogy belevéssenek valamit a falba, sőt a nyáron a lépcsőket rögzítő anyacsavarokból is többet leszereltek és elloptak látogatók.

Kedves Kornél kiemelte, egyelőre heti 3 napra teszik látogathatóvá a tornyot, aztán meglátják, hogy miként működik ez a rendszer, a továbbiakról később döntenek.

•  Fotó: Kiss Judit Galéria

Fotó: Kiss Judit

A Krónika feltette a kérdést, hogy a vandalizmussal, rongálással szemben mit lehetne tenni az őrzésen és a figyelemfelhíváson kívül. László Attila kiemelte, sajnos nap mint nap tapasztalják, hogy vannak, akik nem tisztelik sem az épített örökséget, sem a templomi megszentelt közeget: akadnak, akik sült krumplival, kólával, sörrel, fagyival lépnek be az istenházába.

„Az is megtörtént, hogy egy apuka a gyerekével krumplit majszolva járkált a templomban, és amikor megszólítottam, úgy válaszolt, hogy milyen jogon kérem őt számon. A társadalmat nevelni kell, ennek elsősorban a családban kellene megtörténnie, de az iskola is tehetne azért, hogy kialakítsa az emberekben a kellő tiszteletet. Mindenképpen azt kellene tudatosítani az emberekben, hogy ne hagyják figyelmen kívül azt a rendet, ami megtart bennünket emberként” – fogalmazott a főesperes-plébános.

A toronylátogatás szabályai

Amint a plébánia felhívásában szerepel, számos szabályt kell betartaniuk a látogatóknak. A tornyot valamennyi érdeklődő kizárólag saját felelősségére látogathatja.

A Szent Mihály-templom körül álló patinás épületeket is meg lehet figyelni a magasból •  Fotó: Bőjte Csongor Galéria

A Szent Mihály-templom körül álló patinás épületeket is meg lehet figyelni a magasból

Fotó: Bőjte Csongor

A látogatás ideje alatt minden körülmények között be kell tartani a kihelyezett írásbeli utasításokat, illetve a templomőr, felügyelő, kísérő szóbeli biztonsági utasításait. Az utasítások be nem tartásából eredő, illetve harmadik személynek ekképp okozott károkért az utasítást figyelmen kívül hagyó személy maga felel.

Kérik az érdeklődőt, hogy a torony látogatásáról személyes fizikai állóképességét és egészségi állapotát felmérve, értékelve döntsön, figyelemmel arra, hogy a torony teraszáig 200 lépcsőfokon lehet feljutni.

Felügyelet alá tartozó kiskorú, illetve gondozásra szoruló személy a tornyot csak kísérővel együtt látogathatja. Szigorúan tilos a harangok és rögzítő elemeik érintése, kopogtatása, mozgatása. Arra is felhívják a látogatók figyelmét, hogy ne nyúljanak a rögzítő elemekhez, világítótestekhez, illetve a villamosvezetékekhez.

•  Fotó: Kiss Judit Galéria

Fotó: Kiss Judit

Egymást követve, 4-5 lépcsőfok követési távolság meghagyása javasolt. A le- és felfelé közlekedők találkozása esetén a biztonság szem előtt tartása mellett, egymással szemben az alapvető udvariassági normák szerint járjanak el. A torony magasságára tekintettel előfordulhat szélsőségesen eltérő időjárás (viharos szél, eső, jég), így ennek megfelelően gondoskodjon ruházatáról és figyeljen az időjárás miatt esetlegesen csúszóssá vált padlózatra a torony erkélyén.

Eső esetén az erkély körüljárása nem lehetséges – kérik, hogy a látogató ellenőrizze lábbelijét, hogy az balesetmentes járást biztosítson (rátapadt anyagoktól tisztítsa meg), illetve csak olyan lábbelit viseljen, melyben képes huzamosabb ideig biztonságosan lépcsőn mozogni.

A torony teraszára lépés előtt ellenőrizze, hogy a magánál hordott tárgyakat leesésbiztosan rögzítette. Mobiltelefont, fényképezőgépet, távcsövet csak nyakába akasztva vagy csuklójához rögzítve használjon.

Madártávlat a kolozsvári Szent Mihály-templom tornyából •  Fotó: Bőjte Csongor Galéria

Madártávlat a kolozsvári Szent Mihály-templom tornyából

Fotó: Bőjte Csongor

A tárgyak lezuhanásából eredő károkért a plébánia semmilyen felelősséget nem vállal, illetve a tárgyak kiesésével, kiöntésével harmadik személynek okozott károkért az ezt okozó fél maga felel. Tilos a torony látogatása alkalmával a korlátokon a személyi biztonságot veszélyeztető módon áthajolni; a korlát peremére felállni; a torony teraszáról bármit kidobni vagy kiönteni; dohányozni és bármilyen tüzet okozó tevékenységet végezni.

A toronyban látható felirat tanúsága szerint 1916-ban Maier László volt a templom főharangozója •  Fotó: Kiss Judit Galéria

A toronyban látható felirat tanúsága szerint 1916-ban Maier László volt a templom főharangozója

Fotó: Kiss Judit

Az Európai Unió, valamint a magyar és a román állam támogatásával felújított Szent Mihály-plébániatemplomot tavaly augusztus 13-án szentelték meg. Két hétre rá ismeretlenek betörtek és elvittek egy perselyt, másnap vasrúddal megrongálták az egyik festett üvegablakot. A gótikus templom építése a 14. század második felében kezdődött, és a 15. század első felében fejeződött be. Jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült, ez a legmagasabb templomtorony Erdélyben.

Bocsa László volt az első harangozó 1915-ben, a felirat megmaradt a toronyban •  Fotó: Kiss Judit Galéria

Bocsa László volt az első harangozó 1915-ben, a felirat megmaradt a toronyban

Fotó: Kiss Judit

•  Fotó: Bőjte Csongor Galéria

Fotó: Bőjte Csongor

•  Fotó: Kiss Judit Galéria

Fotó: Kiss Judit

A Bánffy-palota és a Szentegyház utca is szépen látszik a templom tornyából •  Fotó: Bőjte Csongor Galéria

A Bánffy-palota és a Szentegyház utca is szépen látszik a templom tornyából

Fotó: Bőjte Csongor

A felújításkor talált régészeti leletek is megtekinthetőek a torony első szintjén •  Fotó: Kiss Judit Galéria

A felújításkor talált régészeti leletek is megtekinthetőek a torony első szintjén

Fotó: Kiss Judit

Kilátás Kolozsvár belvárosára a torony egyik alacsonyabb szintjéről •  Fotó: Kiss Judit Galéria

Kilátás Kolozsvár belvárosára a torony egyik alacsonyabb szintjéről

Fotó: Kiss Judit

Az impozáns istenházát belül is gyönyörűen restaurálták •  Fotó: Kiss Judit Galéria

Az impozáns istenházát belül is gyönyörűen restaurálták

Fotó: Kiss Judit

Időtálló vastag gerendák. A toronynak ebben a magasan található kis részében tartózkodott régen a harangozó. Ma már nem kézi erővel harangoznak •  Fotó: Kiss Judit Galéria

Időtálló vastag gerendák. A toronynak ebben a magasan található kis részében tartózkodott régen a harangozó. Ma már nem kézi erővel harangoznak

Fotó: Kiss Judit

korábban írtuk

Összetörve találták meg a kiskorú tolvajok által a kolozsvári Szent Mihály-templomból ellopott réztárgyat
Összetörve találták meg a kiskorú tolvajok által a kolozsvári Szent Mihály-templomból ellopott réztárgyat

Azonosította a román rendőrség a kolozsvári Szent Mihály-templomban húsvétvasárnap randalírozó és a keresztelőmedence rézfedelével távozó kiskorúakat – tájékoztatta az MTI-t kedden este László Attila főesperes, plébános.

korábban írtuk

Újra mutatja az időt a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurált toronyórája
Újra mutatja az időt a kolozsvári Szent Mihály-templom restaurált toronyórája

Befejeződött a kolozsvári Szent Mihály-templom toronyórájának felújítása, március 14-én déli 12 órakor működésbe helyezték – közölte Facebook-oldalán a Szent Mihály Római Katolikus Plébánia.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat
2025. július 09., szerda

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász

Átadta szerdán a Kovászna megyei Kökösbácsteleken az újabb, adománygyűjtő akcióból származó 16 millió forintos (mintegy 200 ezer lej) támogatását a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász.

Adományokat vitt a háromszéki árvízkárosultaknak a Katolikus Karitász