Hét év letöltendő Olosznak

Befolyással való üzérkedés miatt hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Olosz Gergely volt RMDSZ-es szenátort a bukaresti törvényszék.

Gyergyai Csaba

2013. július 17., 17:502013. július 17., 17:50

2013. július 17., 18:012013. július 17., 18:01

A vádirat szerint a 37 éves háromszéki politikus – aki 2007 és 2008 között az Országos Energiaszabályozó Hatóságot (ANRE) vezette – befolyását felhasználva szerződésekhez juttatott négy céget, ennek fejében pedig több mint 500 ezer eurót és 400 ezer lejt kért. Olosz ellen – aki másfél éve az RMDSZ-elnöki tisztségért is versenybe szállt – 2011 elején indított vizsgálatot az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Az ítélet nem végleges, Olosz a bukaresti ítélőtáblán fellebbezhet.

A vádirat értelmében a négy cég képviselője bűnszövetkezetben vett részt 2010 május és 2011 február között, hogy megvásárolják Olosz Gergely befolyását, hogy ezáltal cégeik állami szerződésekhez jussanak. Olosz 2010 május és 2010 szeptember között 516 ezer eurót kért a cégügyvivőktől, a tranzakció pedig a Bîrcină-csoport által ellenőrzött Power Plus Kft. és egy offshore cég közötti consulting-szerződés formájában történt meg – áll a vádiratban. A DNA szerint az Olosz által kért összegből a Power Plus Kft. 384 ezer eurót utalt át az offshore cégnek, a Cătălin Stan által megírt pénzátutalási dokumentumok alapján.

Olosz Gergely egyébként májusban bejelentette: lemond a szenátori tisztségéről, döntését pedig azzal indokolta, hogy lejárató kampány indult ellene, amely szerinte az RMDSZ-t célozza. Amint arról a Krónika is beszámolt, az osztrák Holzindustrie Schweighofer Olosz lobbija nyomán döntött úgy, hogy 150 millió eurós beruházás keretében fafeldolgozó üzemet nyit a Kovászna megyei Rétyen. A beruházást azonban több civil szervezet és háromszéki fafeldolgozó ellenzi.

Olosz lemondása azonban inkább a DNA-vizsgálattal köthető össze. A Krónika már 2011 áprilisában feltárta az Olosz ellen zajló vizsgálatot, ám a politikus akkor szemenszedett hazugságnak, alaptalan rágalomnak nevezte lapunk értesüléseit. Tekintve, hogy a szenátort mentelmi jog védte, Olosz pere első lépésben a bukaresti legfelsőbb bíróság elé került, ám lemondása után ügyét már az alapfokú bíróság tárgyalta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Salrom-igazgató: nagy teljesítményű szivattyúkat kapunk, de egyelőre kérdés, hova szivattyúzzuk ki a sós vizet a parajdi bányából

Az Európai Sótermelők Szövetsége készségét fejezte ki, hogy felszerelést és szakértőket küldjön Parajdra, hogy segítsen a helyzet kezelésében – jelentette be szombaton Constantin Dan Dobrea, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatója az elárasztott sóbánya kapcsán.

Salrom-igazgató: nagy teljesítményű szivattyúkat kapunk, de egyelőre kérdés, hova szivattyúzzuk ki a sós vizet a parajdi bányából
2025. május 31., szombat

Nicușor Dan Parajdon: nem hagyjuk magukra az embereket

Nicușor Dan államfő szombat délelőtt megérkezett a Parajdra, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartanak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézmények.

Nicușor Dan Parajdon: nem hagyjuk magukra az embereket
2025. május 31., szombat

Mentőautó balesetezett Beszterce-Naszód megyében

Balesetet szenvedett a péntekről szombatra virradó éjszaka a Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat pácienst szállító egyik mentőautója a 17-es országúton, Sajószentandrás területén.

Mentőautó balesetezett Beszterce-Naszód megyében
2025. május 31., szombat

Bogdan Ivan: mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérjen az idegenforgalmi és gazdasági körforgásba

Mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérhessen az idegenforgalom és a gazdaság körforgásába – szögezte le Bogdan Ivan gazdasági miniszter, miután szombaton a helyszínre látogatott.

Bogdan Ivan: mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérjen az idegenforgalmi és gazdasági körforgásba
2025. május 31., szombat

Fechet: a Salrom évek óta tisztában van a parajdi helyzettel, de halogatta a probléma megoldását

A parajdi sóbányát üzemeltető Salrom állami cég tisztában volt azzal, milyen veszély fenyegeti a bányát, de késlekedett a folyóvizek szabályozását célzó munkálatokkal – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet: a Salrom évek óta tisztában van a parajdi helyzettel, de halogatta a probléma megoldását
2025. május 31., szombat

Parajdra és Háromszékre látogat Nicușor Dan államfő

Parajdra, majd Háromszék árvizek által sújtott településeire látogat el szombaton Nicușor Dan államfő – a hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be egy rövid videóban, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé.

Parajdra és Háromszékre látogat Nicușor Dan államfő
2025. május 31., szombat

Elhunyt Nagy Benedek közíró, helytörténész, politikus, volt 1956-os politikai elítélt

Életének 89. évében, május 30-án elhunyt Nagy Benedek erdélyi magyar közíró, helytörténész, politikus, volt 1956-os politikai elítélt. Halálhírét Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere jelentette be Facebook-oldalán.

Elhunyt Nagy Benedek közíró, helytörténész, politikus, volt 1956-os politikai elítélt
2025. május 31., szombat

Gazdasági miniszter: mintegy 300 millió lejt fordítunk a parajdi bánya megmentésére

A gazdasági minisztérium és a környezetvédelmi minisztérium kormányhatározatot dolgoz ki egy 300 millió lejre becsült sürgősségi beruházásról a parajdi sóbányában kialakult helyzet megoldására – jelentette be pénteken Bogdan Ivan gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: mintegy 300 millió lejt fordítunk a parajdi bánya megmentésére
2025. május 30., péntek

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Székelyföldön

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Székelyföldön
2025. május 30., péntek

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén

A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztették a hegyitúrák kedvelőit, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvényt.

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető túraösvények egyikén