Házától öt kilométerre találták meg a villámárvízben eltűnt személy holttestét Arad megyében

Az elmúlt két napban az ország számos településén pusztítottak árvizek •  Fotó: Katasztrófavédelem

Az elmúlt két napban az ország számos településén pusztítottak árvizek

Fotó: Katasztrófavédelem

Villámárvíz öntötte el vasárnap az Arad megyei Solymosbucsát; egy, az áradás után eltűntnek nyilvánított személyt holtan találtak meg a házától mintegy öt kilométerre.

Hírösszefoglaló

2023. június 25., 20:162023. június 25., 20:16

2023. június 25., 23:452023. június 25., 23:45

Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) tájékoztatása szerint a lejtőkön hirtelen lezúduló nagy mennyiségű víz elöntötte Solymosbucsát (Buceava). A település és Honctő (Gurahonţ) közötti 708-as megyei úton

elsodort az ár egy autót, benne három felnőttel és egy kiskorúval. A készenléti egységeknek sikerült kimenteniük őket, az autót biztonságos helyre vontatták.

Az áradás után egy személyt eltűntnek nyilvánítottak, majd megtalálták a holttestét a házától mintegy 5 kilométerre. A rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit – közölte az Agerpres. Négy másik személy a házuk padlásán húzódott meg, őket is biztonságba helyezték a honctői mentőegységek.

A lezúdult hatalmas mennyiségű csapadék nyomán több településen emberek tucatjait kell kitelepíteni. A halálos áldozat egy 75 éves férfi – közölte Iustin Cionca Arad megyei tanácselnök. A magyar–román határ menti megye önkormányzati vezetője vasárnap a közösségi oldalán azt írta, hogy

a térségben rég nem volt ekkora természeti katasztrófa.

Két településen mintegy 60 házat és egy utat tett tönkre a hirtelen lezúdult eső és az azt követő áradás.

A tanácselnök az MTI szerint elmondta, hogy egy 75 éves férfi holttestére bukkantak. A férfit a rendőrség közlése szerint a háza udvaráról ragadta el az ár, öt kilométerrel távolabb találták meg a holttestét. Az Aradon portál azt írta, hogy

a solymosbucsai férfi a feleségét a padlásra menekítette és a kutyáját is meg akarta menteni, ezért visszatért az állat után, ekkor ragadta el a lezúduló víz.

Vasile Vesa, Raj (Brazii) polgármestere az Agerpres hírügynökségnek beszámolt róla, hogy a térségben rövid idő alatt négyzetméterenként mintegy 200 milliméter csapadék esett. Solymosbucsa és Honctő településeken autókból és padlásokról kellett kimenekíteni az embereket a mentőegységeknek. Az elöljáró elmondta, óriási károkat okozott az áradás, utakat, házakat, gazdaságokat tett tönkre, autókat sodort el a víz. „Egy méter magasan állt a víz az utcákon. Nagy mennyiségű víz zúdult le a lejtőkön, de a patakok is kiöntöttek. Azt hiszem, 200 liter csapadék esett négyzetméterenként” – fogalmazott Vesa.

Iustin Cionca tanácselnök közölte, hogy az áradások nyomán a térségben egy út és 60 ház megrongálódott, a lakókat ki kell telepíteni. A hatóságok segítenek a lezúduló víz okozta kár elhárításában és felmérésében.

Erdély több megyéjében keletkeztek áradások a szombati és vasárnapi heves esőzések nyomán, a lezúduló víz településeket szigetelt el, utakat tett tönkre. A kidőlt fák a magasfeszültségű vezetékeket is megrongálták, ami késést okozott a vasúti közlekedésben. A meteorológusok Románia 36 megyéjére hétfő délelőttig érvényes első- és másodfokú viharjelzést adtak ki, több erdélyi megyében árvízriadó is van.

korábban írtuk

Elvitte az ár az Erdővidéket Sepsiszékkel összekötő hidat Nagyajtán (fotókkal)
Elvitte az ár az Erdővidéket Sepsiszékkel összekötő hidat Nagyajtán (fotókkal)

Elvitte az ár a két székelyföldi kistérség, Erdővidék és Sepsiszék közötti közúti kapcsolatot is biztosító hidat a Kovászna megyei Nagyajtán – mondta el az MTI-nek vasárnap Bihari Edömér polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán
2025. június 20., péntek

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány

A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.

Érettségi Erdélyben: Kolozs megyében a legmagasabb, Hargita megyében a legalacsonyabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást

A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.

Hamarosan igényelhetik a parajdi idegenforgalmi cégek a de minimis támogatást
2025. június 20., péntek

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült

A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.

Medve támadt egy emberre a Székelyföldön, az áldozat megsebesült
2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során