Magyarország azért tudja megtenni ezt, mert működik a Kína és Magyarország közötti légihíd
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Minden magyar felelős minden magyarért, ezért a magyar nemzeti közösségeket a határok túloldalán is támogatja a kormány, eszközökkel is – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek.
2020. április 10., 13:492020. április 10., 13:49
2020. április 10., 14:082020. április 10., 14:08
Szijjártó Péter elmondta: a határon túl élő magyar közösségeknek eszközbeli segítséget is nyújt a kormány,
A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország azért tudja megtenni ezt, mert működik a Kína és Magyarország közötti légihíd és a kormány több mint 30 millió maszkot vásárolt már Kínából. Emellett van egy komplett gépsor, amely hamarosan megkezdi a működését és havonta 2 millió 800 ezer maszkot lehet rajta előállítani. A saját gyártású maszkok megteremtik a lehetőséget arra is, hogy segítse a kormány azokat, akik nagy bajban vannak Magyarország környékén – mondta. A külügyminiszter közölte:
Szijjártó Péter azt mondta: kötelességünk a magyar emberek egészségét és életét megvédenünk, ehhez pedig szükséges, hogy az egészségügyi védekezés sikeres legyen. Hozzátette: az elkövetkező hetekben is jelentős szállítmányok érkeznek Magyarországra Kínából, elősegítve az egészségügyi védekezés sikerét.
Ezzel egy időben pénteki közleményében az RMDSZ azt állítja: a szövetség kérésére tette lehetővé a magyar kormány, hogy a romániai kórházak is hozzájussanak egy fontos gyógyszerhez, amellyel sok helyen kezelik a fertőzötteket. Kelemen Hunor szövetségi elnök videóüzenetében közölte: a magyar kormány megszüntette a hidroxiklorokin exportjának tilalmát. „Ez a gyógyszer ugyan nem ellenszere a koronavírusnak, de nagyon sok helyen kezelik vele a fertőzötteket sikeresen. Ez a gyógyszer Romániában hiánycikk, itthon nem gyártják, Magyarországon viszont igen, és szükség volt arra, hogy engedélyezzék az országból való kihozatalát. Mától a romániai kórházak is megfelelő mennyiségben juthatnak hozzá ehhez a fontos gyógyszerhez” – jelentette ki Kelemen, megköszönve a magyar kormány, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közreműködését. Az RMDSz elnöke szerint a Magyarországról érkező gyorssegélyt – maszkokat, kesztyűket, védőruhákat, fertőtlenítőszereket – az erdélyi magyarok lakta megyékbe juttatják el azokhoz, akik az élvonalban küzdenek a járvánnyal.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.
Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.
A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.
Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.
szóljon hozzá!