Fotó: Veres Nándor
Immár az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is elismerte, hogy három hete akadozva működik az elektronikus rendszer, de az intézmény továbbra sem ad magyarázatot a meghibásodás okára, mindössze a helyzet megoldását ígérgeti.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) arra kéri az egészségügyi szolgáltatókat, hogy „kezeljék felelősségteljesen a biztosítottak egészségügyi problémáit, és ne halasszák el a páciensek vizsgálatát, illetve kezelését”. Mindezt annak nyomán közölte a biztosító, hogy
A CNAS csütörtöki közleményében rámutatott: a hálózat május 3-án teljesen leállt, és azóta sem működik tökéletesen, rendszeresen akadozik. A biztosítási pénztár vezetői így fontolóra veszik annak lehetőségét, hogy a különböző egészségügyi szolgáltatások regisztrálása és elszámolása a periódus teljes időszakában úgy történjen, mintha a rendszer egyáltalán nem működött volna. Közleményében azonban a CNAS nem tért ki arra, hogy pontosan mi okozza a meghibásodást. Azt ugyanakkor közölték, hogy az elektronikus rendszer egyes elemeinek karbantartására vonatkozó szerződések már lejártak, de ígéretet tettek arra, hogy a biztosító saját IT-szakemberei „mindent megtesznek” a probléma megoldása érdekében.
A biztosító továbbá ígéretet tett az elektronikus rendszer folyamatos „tökéletesítésére”. Ez egyébként az ország egyik legnagyobb állami informatikai hálózata: felhasználóinak száma meghaladja a 70 ezret, és naponta mintegy 700 ezer szolgáltatást regisztrálnak a rendszerben, ezek közül körülbelül 200 ezer orvosi recept.
Fotó: Barabás Ákos
Duda Tihamér, a CNAS Hargita megyei vezetője lapcsoportunknak leszögezte: a biztosított személyek „nem érezhetik meg, hogy a rendszer pillanatnyilag nem működik megfelelőképpen”, az egészségügyi szolgáltatóknak ilyen esetbe offline üzemmódban kell bevezetniük, regisztrálniuk az egészségügyi szolgáltatásaikat, amelyeket majd elszámolhatnak a pénztár fele. Egyébként nemcsak a szolgáltatóktól, hanem a biztosítottaktól is várják a visszajelzéseket, amennyiben sérültek jogaik, nem fértek hozzá bizonyos szolgáltatásokhoz. Duda kiemelte,
Szabó Soós Klára, a háziorvosokat tömörítő egyesület Hargita megyei elnöke szerint óriási nehézséget jelent a betegek ellátása, amennyiben a rendszer működésképtelen, a probléma pedig immár három hete fennáll.
„Most sem ismerik be, hogy a rendszerük működésképtelen, továbbá az igazi okot, hogy miért az. Ilyenkor a minimális jóérzés azt kívánja meg, hogy a biztosítási pénztár vezetősége előálljon, elnézést kérjen, illetve elérhetővé tegyenek egy olyan rendszert, amelyben offline is lehet dolgozni anélkül, hogy utólag büntetést kapna a szolgáltató” – magyarázta Szabó Soós Klára.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.
A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.
Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.
szóljon hozzá!