A Marosvásárhelyen vasárnap egy gyermeket elgázoló gépkocsivezetőn kívül, a sofőrre és a rendőrökre támadók ellen is eljárást indítottak a hatóságok. A környéken, ahol az incidens történt, már jó ideje áldatlan állapotok uralkodnak az ott élő roma családok viselkedése miatt.
2017. április 25., 18:362017. április 25., 18:36
Nyolcéves kisgyereket gázolt el vasárnap Marosvásárhelyen, a Szabadi (Voinicenilor) úton egy gépkocsi: a marosszentannai cigány gyerek jelöletlen, tiltott helyen akart átszaladni az úttesten. A baleset után a roma közösség egy része megtámadta a vezetőt, sőt a segítségére siető rendőrt is, emiatt csendőri beavatkozásra is sor került.
Andreea Pop rendőrségi szóvivő elmondta, a 42 éves marosvásárhelyi gépkocsivezető hölgy ellen gondatlanságból okozott testi sértés miatt indult eljárás, az áldozat ugyanis lábtörést és fejsérüléseket szenvedett. A rendőrség és a rohammentő-szolgálat (SMURD) egyébként a sofőr hívására érkezett ki, a gyermeket pedig azonnal kórházba szállították.
Az előírások szerint, amennyiben a közúti baleset áldozata sérüléseket szenved, a vezető ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával kell eljárást indítani, majd a vizsgálat során fényt derítenek arra, hogy milyen mértékben volt vétkes a sofőr, illetve az elgázolt személy. Ennek függvényében kerül át az iratcsomó az igazságszolgáltatási intézményekhez, majd hoznak ítéletet az ügyben, megállapítva az érintettek a felelősségét.
Vasrúddal támadtak a sofőrre
Egy szemtanú a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a vasárnapi baleset bekövetkezte után azonnal telefonált a 112-es egységes sürgősségi segélykérő számra, egy percen belül pedig oda is érkezett egy rendőrségi rohamkocsi és egy mentő. A környéken levő roma felnőttek közül azonban ketten, látva, hogy a gyereket elütötték, és elesett, két méter hosszú vasrudat ragadtak, majd szaladva közelítettek a gázoló autóhoz, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy kárt tegyenek benne és esetleg a vezetőjében is. Az egyik rendőr megpróbálta megakadályozni ezt, lábával belerúgott a vasrúdba, mire a támadók az árokba estek.
A két felbőszült egyén ezután a rendőrre támadt, aki szolgálati autójába menekült. Egyikük belerúgott a rendőrségi autóba, a másik megpróbált bemászni a gépkocsiba, ahonnan a rendőrnek az utolsó pillanatban sikerült kimenekülnie. Ekkor a rendőrök segítséget hívtak, s rövidesen tíz rendőrségi és két csendőrségi jármű érkezett a helyszínre, erre a cigányok szétszéledtek. A hatósági alkalmazottaknak sikerült azonosítaniuk azokat a személyeket, akik megtámadták a rendőrt és az autót. A rendőrségi szóvivőtől megtudtuk: a sofőr ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt folytatnak eljárást, ugyanakkor feljelentést tettek a támadó személyek ellen is rongálás, fenyegetés és bántalmazás miatt.
Nem felügyelik a gyermekeket
A közösségi hálón a fényképekkel is illusztrált esethez többen is hozzászóltak, többségük pedig a környéken uralkodó állapotokra hívta fel a figyelmet. Állításuk szerint a roma családok gyerekei az úton hancúroznak, labdáznak, az asszonyok szőnyeget mosnak, a szülők egyáltalán nem felügyelik gyerekeiket, ezzel egyrészt baleset kockázatának téve ki őket, másrészt veszélyeztetve a mezőségi megyei úton közlekedőket. Gyakran felügyelet nélkül hagyott lovak csatangolnak az úton. Egy szemtanú azt is elmondta, hogy a balesetet okozó jármű vezetője nem is láthatta az úton átszaladni készülő kisgyereket, mert az útszélen parkoló kisteherautó mögül ugrott ki eléje.
Erdélyben egyébként több ízben történt már olyan eset, hogy roma csoportok bántalmazták a balesetet okozó, vagy csak vétlenül a helyszínen tartózkodó járművezetőt. Ilyesmire legutóbb 2014-ben, Kézdiszentléleken volt példa: Kézdivásárhely irányából két szovátai motorkerékpáros érkezett a község egyik bejáratához, ahol mintegy négyszáz roma él, az elöl haladó motoros elütött egy tizenegy éves kislányt, aki szabálytalanul próbált átkelni az úttesten. A 37 éves motoros szörnyethalt, a mögötte ülő 41 éves nő súlyos belső sérüléseket szenvedett.
A második motoron egy férfi ült, aki szemtanúja volt társa tragikus halálának. Mivel segíteni akart, megállt a baleset helyszínén, de az összegyűltek ütlegelni kezdték. A 28 éves motorost súlyos sérülésekkel, többek között tüdőszúrással szállították Brassóba. A felbőszült helybeliek a járművet is megrongálták. A lincselést a helyszínre érkező rendőrök és csendőrök akadályozták meg, az összesereglett 120–150 cigány viszont a rend őreivel is szembefordult. Később olyan vélekedések is napvilágot láttak, hogy a gázoló motoros halálában sem ártatlanok a lincselők.
Egy másik eset Marosvásárhely közelében történt jó néhány évtizede, még a múlt rendszer idején. Az akkori polgármester gépkocsivezetője elkérte a szolgálati autót a főnökétől, hogy hétvégén meglátogassák a szülőket. Hazafelé jövet arra lett figyelmes, hogy több cigány férfi az úton ütlegel egy roma asszonyt. Megállt az autóval, amelyben a felesége és kisgyereke tartózkodott, kiszállt, hogy az asszonyt kiszabadítsa az ütlegelők köréből. A férfiak azonban ellene fordultak, és több késszúrással meggyilkolták családja szeme láttára. Bakó Zoltán
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.