„Mintha egy hétig bulizna az ember, olyan ereszd el a hajamat stílusban, és akkor jön, ami utána következik. Így lehetne leírni azt az állapotot” – magyarázta a Krónikának a szatmárnémeti kalandor, hozzátéve, néha levegőt is nehezen kaptak. A magasság nem csak a két utazót, hanem az autót is „megviselte”, a 100 lóerős, szívó benzines Dacia Duster erejéből „csak a fele maradt”, és a haladást az aszfalt nélküli, rossz állapotú földutak is nehezítették.

pedig már kifizették a vízumot, elintézték a beutazáshoz szükséges papírokat, melyek összértéke több mint ezer euró volt, illetve idegenvezetőt is fogadtak afganisztáni tartózkodásukhoz, nehogy „belefussanak” egy-két radikális csoportba. Tádzsikisztánban közel ezer kilométert haladtak az afgán határ mentén, és mindenki, akinek beszéltek terveikről, igyekezett lebeszélni őket erről, rámutatva, az Iránban akkortájt történt robbantás felforrósította a hangulatot, úgyhogy európaiként nem tanácsos belépni az országba.

„Én Istenre bíztam magam, és egész úton éreztük, hogy vezet minket. Tényleg nagyon sok olyan szituáció volt, amikor nem láttunk kiutat, de mindig volt egy sugallat, ami segített. Beszélve ötven emberrel, egy sem mondta azt, hogy de srácok, próbáljátok meg.

– idézte fel lapunknak Bertici Attila. Kiemelte, bár úgy hiszi, nem történt volna velük semmi baj, a családjuk miatt sem akartak felesleges kockázatot vállalni, nem akarta kitenni az otthoniakat, az édesanyját a napoknak, aggodalmaknak.

Ennek ellenére végül mindenki nagyon kedves volt velük, érdeklődtek utazásuk célja iránt, tetszik-e nekik az ország. A háborút csak az érzékeltette, hogy néha láttak katonai konvojokat, illetve a településeken felfigyeltek a bevonulásra ösztönző óriásplakátokra. Az Oroszországba történő beutazáskor 17 órát kellett várakozzanak a határon, de nem csak ők, hanem minden, az EU irányából érkező autósnak (ezzel ellentétben amikor később Kazahsztán irányából léptek be, a román rendszám ellenére is mindössze tíz perc alatt átjutottak az ellenőrzésen). Megtudtuk, a videók elkészítése alatt többen is azzal gyanúsították őket, hogy kémek, és azért látogatnak ilyen körülmények között is Oroszországba, mások „oroszbarátsággal” vádolták őket. Pedig ők politikától mentesen utaznak bármerre a világban, csupán az emberekre, azok mindennapjaikra kíváncsiak.

Ám most mintha másik országba csöppentek volna, vadonatúj utak, civilizált közlekedés fogadta a partiumi látogatókat. Tádzsikisztán is nagyon pozitív élmény volt Berticiék számára, lenyűgözte őket az emberek kedvessége. „Nagyon sok, 54 országban jártam, és azt mondhatom, a tádzsik embereknél talán nincs kedvesebb ember a világnak azon a részein, ahol eddig megfordultam. Sajnos nagy szegénység van, de bármiben kellett, segítettek. Egy éjszakára egy szegény család fogadott be minket, tízen voltak. A földön aludtunk, de jó volt, az utolsó ételüket is megosztották velünk, és bár mi ragaszkodtunk hozzá, hogy legalább adjunk egy kis pénzt, nem fogadták el” – mesélte Attila, felidézve, hogy a határnál egy alkalommal először megkínálták őket teával, és csak azután láttak neki a formaságoknak.

Bertici Attila azt is elmesélte, hogy a mostani útjuk során nem tapasztaltak olyan nagy hidegeket, mint az előzőekben, a minimum mínusz 30 Celsius fok volt. Ugyanakkor a hó sem volt olyan vészes, mint amire számítottak, a Pamír-hegység szokatlanul járható volt. Az is pozitív meglepetésként érte őket, hogy az autóval semmi problémájuk nem volt: azon kívül, hogy kicseréltek néhány kopó alkatrészt, melyek cseréjét már itthon eltervezték, leegyeztették a helyi barátokkal – mivel Oroszországban olcsóbban lehet beszerezni az alkatrészeket –, nem adódott semmilyen gond a kocsival.

„Talán az első olyan autós expedíció volt, amelyik nem okozott ilyen szempontból izgalmat. Pedig sok országban nagyon rossz minőségű benzint tankoltunk – mivel nem volt jobb. A Pamírra is úgy mentünk fel, hogy 91-es benzint tankoltunk, amit már Romániában nem is lehet kapni, annyira rossz” – állapította meg a szatmárnémeti férfi.

Többnyire igyekeztek kis, olcsó szállásokat keresni, melyek egy részét egy világhálós oldalon találták, a Booking.com szállásfoglaló portálhoz hasonló orosz honlapon, amely magyar nyelven is elérhető. Az oroszországi szállások jók és olcsók voltak, 100 lejnek, körülbelül 20 eurónak megfelelő összegért három csillagos szobát tudtak foglalni maguknak (reggelivel az árban). Ellenben Kazahsztán meglepően drágának bizonyult ilyen szempontból, a szállásért akár 50 eurót is fizetni kellett, és akadt, ahol mosakodni sem tudtak, olyan büdös volt a víz. Üzbegisztánban ellenben akár már 18 euróért is aludtak ötcsillagos szállodában, ott sok az olcsó szállás a Selyem utat látogató turistaforgalom miatt.

Berticiék úgy érzékelték, hogy bár ezek iszlám országok, a Szovjetunióban töltött évek hatása nem múlt el nyomtalanul, kicsit lazított a valláshoz való viszonyuláson. Sok helyen üzletben, vendéglőben is tudtak például bort vásárolni. Azt azért hozzátette, hogy részeg embereket nem láttak, és talán ezzel összefüggésben közúti baleseteket sem.

A kalandos ázsiai út során készült videófelvételeket bizony nem mindig volt könnyű a hosszú nap végén leülni a laptop elé vágni, szerkeszteni. Főleg, hogy a körülmények sem voltak mindig megfelelőek – volt olyan, hogy meghűlve, talán koronavírusosan, egy hideg szobában, pokrócokba burkolózva rakták össze a felvételeket –, de a pozitív kommentek ösztönzést jelentettek. A negatívakkal meg már nem foglalkoznak. A mostani expedíció egyébként tízezer új feliratkozót hozott Berticiék Youtube-csatornájára.

„Soha nem volt az, hogy jaj, rendőrautó, félnünk kell. Sőt, sokszor még jó volt, hogy fáradtan megállított egy rendőr, kicsit beszélgettünk, kicsit kacarásztunk. Abszolút pozitív élmény volt” – mesélte lapunknak Bertici Attila, aki a fiával felkeresett olyan barátokat is, akiket előző kalandjaik során ismertek meg.

„Érdekes módon sajnálják, hogy háború van, hogy meghalnak emberek, és folyamatosan azt mondják, hogy az ukrán testvérnép. De egyúttal azt is, hogy ennek meg kellett történnie. És akárkivel beszéltünk, érezni lehetett, hogy ők amúgy tehetetlenek, ez politikai döntés” – magyarázta Attila. Hozzátette, orosz barátai, akik hozzá hasonlóan kalandorok, mind békepártiak, akik nagyon fájlalják, hogy orosz rendszámú autóval nem léphetnek be az EU-ba, nem kaphatnak vízumot.

Apa és fia utazása összesen 4000 euróba került, és majdnem ugyanennyi volt az autó felkészítése, illetve a felszerelés megvásárlása. De ahogy mondják – az a következő úton is jól fog majd.

„Az azért lesz érdekes, mert egy olcsó kategóriás motort tesztelünk a gyártónak, olyat, amire mindenki azt mondja, hogy hát ezek nem képesek elmenni ilyen hosszú útra” – magyarázta Bertici Attila. Természetesen arról az útról is beszámolnak majd. A szatmárnémeti utazó kérdésünkre elmondta, bár nem magyarul kommunikálnak a videóikban, illetve közösségi médiaoldalaikon, ő büszke magyarnak, romániai magyarnak vallja magát, aki minden útjára magával viszi a magyar zászlót is.