Ha jó a hőszigetelés, kevesebbe kerül a fűtés – Szakemberek az egészségre káros lakókörnyezet veszélyeiről

Télen akkor is ajánlott naponta többször szellőztetni, ha nem penészesek a lakás falai •  Fotó: Barabás Ákos

Télen akkor is ajánlott naponta többször szellőztetni, ha nem penészesek a lakás falai

Fotó: Barabás Ákos

Nem szabad sajnálni a fáradságot, hogy a lehető legtöbb erőfeszítést megtegyük az egészségre káros lakókörnyezet jobbítása érdekében – hívta fel a figyelmet lapunk megkeresésére Tóth Vajas Tímea háziorvos és Kopacz Hanna építész annak kapcsán, hogy egy felmérés szerint a romániai lakosság egyharmada nedves falú, penészes vagy hideg lakásban él.

Simó Helga

2023. január 03., 08:492023. január 03., 08:49

Az egészségre veszélyes, nedves, penészes vagy hideg lakásban él minden harmadik romániai polgár – derül ki egy felmérésből. A Velux vállalat végezte el nemrég az Egészséges lakások barométere elnevezésű kutatást, amelyből az is kiderül, hogy minden harmadik romániai lakhelye azért sem megfelelő, mert túl zajos, vagy nem éri elég természetes fény. A lakosság kilenc százaléka nyilatkozta azt, hogy nedves a lakása, és mállik szét a padló, befolyik a víz, nem zárnak jól az ablakok. A témában megkerestük Tóth Vajas Tímea háziorvost és Kopacz Hanna építészt, akik kifejtették, hogy ezek az életkörülmények roppant károsak az egészségre, de arról is beszéltek, miként javíthatunk rajtuk, hogyan spórolhatunk hosszú távon egy alaposabb felújítással.

Káros a penész az egészségre

Tóth Vajas Tímea elmondta, a penész a spórákon keresztül terjed, azok ráadásul igen mostoha körülmények között is képesek túlélni, kivárni a megtelepedésre alkalmas időpontot. A penész nedves, magas páratartalmú, meleg helyeken érzi a legjobban magát – nem csoda, ha a téli hónapokban sok otthonban megjelenik, hiszen ilyenkor fűtünk és ritkábban szellőztetünk.

A penésznek olyan melléktermékei is lehetnek, melyek erőteljesen allergizálhatnak, irritálhatják a szemet, a tüdőt, az orr nyálkahártyáját, a bőrt és a torkot is,

még akkor is, ha egyébként nem allergiás az ember. A háziorvos felhívta a figyelmet, a penészérzékenység hasonló tünetekkel járhat, mint bármilyen más allergia. Ezek közé tartozik az orrfolyás és orrdugulás, az orr- és torokviszketés, tüsszögés, fokozott könnyezés.

Az eleve allergiában szenvedők vagy például asztma miatt légúti panaszokkal küzdők tüneteit különösen súlyosbíthatja a feketepenész jelenléte.

Nem ritka, hogy ilyen esetekben folyamatos, el nem múló köhögést, gyakori fejfájást, légzési nehézségeket, allergiás reakciókat, letargiát és fáradékonyságot, valamint arcüreggyulladáshoz hasonló panaszokat tapasztalhatunk. „Kritikus esetben a penész méreganyagaival való hosszú távú érintkezés során súlyos tünetek is kialakulhatnak, mint a koncentrációs zavar, a fényérzékenység, a szorongás, a hirtelen testsúlygyarapodás, memóriazavarok, izomgörcsök vagy a végtagok zsibbadása” – magyarázta a háziorvos.

Napi egy szellőztetés nem elég

A szakember felhívta a figyelmet, legfontosabb a gyakori, de gyors szellőztetés, minél nagyobb légcserével. A napi egyszeri szellőztetés ugyanis nagyon kevés. Kerülni kell az ablak túl hosszan nyitva tartását.

A kinti levegő télen jóval kevesebb vizet tartalmaz, mint a szoba levegője és szellőztetésnél gyakorlatilag kicseréljük a levegő víztartalmát.

A magasabb páratartalmú kimegy a szabadba, helyette bejut az alacsony páratartalmú, de hideg levegő. Az ablak becsukása után felveszi a falaktól és a tárgyaktól a bennük tárolt hőt, gyorsan visszaáll a szobahőmérséklet, és mivel szárazabb, felveszi a falak külső felületéről a felesleges nedvességet. A szellőztetés után körülbelül egy órával ez ismét hasonló értékű lehet, mint a szellőztetés előtt, hiszen átvette a falaktól a nedvességet. Ilyenkor érdemes gyorsan újra szellőztetni. Bár esőben a kinti relatív páratartalom meghaladhatja a 75 százalékot, szellőztetni akkor is kell, mert a hideg kinti levegő relatív páratartalma a szobában átmelegedve csökken.

A páratartalom-mérő sokat tud segíteni a pára megfelelő szinten tartása érdekében.

Az orvos azt mondta, kétségtelen, hogy naponta több alkalommal szellőztetni főleg télen kényelmetlen, és hűti a házat, de a rövid idejű, intenzív szellőztetés a legjobb, és legolcsóbb eljárás a penész ellen.

Pince és szuterénhelyiségek esetén a szellőztetés nyáron nem ajánlott, mert a bejutó meleg levegő bent lehűl, és páratartalma a föld által hűtött falon lecsapódhat.

„A szekrényeket nem szabad a falhoz szorosan odatolni, legyen hely a levegő áramlásának. A hőszigetelt ablakok rétegei is azért vannak 2 centinél közelebb egymáshoz, mert ekkora távolságig még nem alakulnak ki légáramlatok, így a legjobb a szigetelés. A szekrényeket ezért érdemes 5–10 centire eltolni a faltól. Csökkentsük a lakásban a virágok mennyiségét. A lakásban száradó vizes ruha nagyon sok párát juttat a helyiségbe. Ha lehetőség van rá, teregessünk az erkélyen, vagy jól szellőző helyiségben” – javasolta a háziorvos.

Nagy felelősség hárul az építészekre, kivitelezőkre

Kopacz Hanna építész szerint nagy felelősség hárul az építészekre a tervezés és kivitelezés során, hogy egészséges, hosszú távon fenntartható megoldásokat alkalmazzanak. De a beruházóknak is nagy a felelőssége, ugyanis ha túl sok lakást zsúfolnak minél kisebb alapterületre, előbb-utóbb a minőség romlásához vezet.

Idézet
Nem szabad sajnálni a fáradságot, hogy a lehető legnagyobb erőfeszítést megtegyük egészségünk érdekében.

Ha tehetjük, olyan megoldásokat keressünk, melyek hosszú távra szólnak, hiszen minden évben eljönnek a nagy esők, rekkenő hőségek, fagyok” – hívta fel a figyelmet az építész. Kifejtette, a fal ázása, nedves padló, penészesedés mind csak tünetei az összetettebb problémáknak, melyeket sajnos nem lehet egy festéssel megoldani, hanem alapos utánajárásra, akár szakértő bevonására is szükség lehet. A fal ázhat egy elmozdult tetőcserép miatt, vagy azért, mert egy cső megrepedt a falban a felső szomszédnál. Az építész szerint sokszor a nem megfelelő szellőztetés okolható a penészes falak miatt, szintén ok lehet a nem megfelelő falburkolat.

Ilyenkor megoldás lehet az állandó szellőztetés, falburkolat cseréje vagy bontása. Például a vakolat leverése, hogy a nedves téglafal szellőzhessen, kiszáradhasson, majd újra kell vakolni légtömör réteggel.

A hideg ellen legcélszerűbb hőszigetelni a házat, és figyelembe venni a ház hővesztési felületeit, azt, hogy például a legtöbb hőt nemcsak a falon keresztül veszíti a ház, hanem közel annyit veszít a tetőn, a rossz nyílászárókon, vagy a padlón keresztül is.

Függönyök, textilkígyók, hangszigetelők

„Ha hirtelen megoldásokra vadászunk, belső térben használhatunk nagy és nehéz függönyöket, mellyel akár le is választhatunk külön fűthető tereket a ház többi részétől, vagy elővehetjük a nagyszüleink által előszeretettel használt textilkígyót a hőhidas ablakoknál. Hideg padló esetén választhatunk melegebb érzetű padlóburkolatot, például csempe helyett fa, parafa vagy akár egy szőnyeget. Ha a bejárati ajtó egyenesen a lakótérbe nyílik, ezt is leválaszthatjuk függönnyel, de hosszú távon akár egy fallal lezárt megoldáson is érdemes lehet elgondolkodni” – mutatott rá a szakember.

Mint kifejtette, a zaj csillapítására leginkább a nyílászáró cseréje lehet megoldás az olyan kritikus részeken, mint az út melletti szoba ablaka, de ilyen esetben kültéri eszközökhöz is folyamodhatunk, például magas hangszigetelő kerítéssel vagy sűrű növényzettel.

„Ha nem fognánk nagy építkezésbe, érdemes lehet a lakás átszervezésén gondolkodni, hátha van például lehetőség az út menti hálószobát a csendesebb oldalra költöztetni, és a zajosabb teret is elviselő tevékenységet, mint a konyhát „száműzni” a hangosabb részre” – mondta az építész. Arra is kitért, a napfény kérdése a legnehezebb, azt ugyanis leginkább az épület tájolása, magassága, a lakrész elhelyezése határozza meg. Akkor sem kell azonban kétségbeesnünk, ha nincs vagy kevés hozzáférésünk van a közvetlen napfényhez.

Ma már rendkívül széles választékban kaphatóak különböző erősségű és színhőmérsékletű égők, világítótestek, melyekkel megfelelően kivilágíthatjuk otthonunkat.

A fény visszaverődését segíthetik az olyan tükröződő vagy világos felületek, mint a tükör, világos bútor, padló, fal és lakástextilek.

Előnyösek az energiahatékony izzók, napelemek

Kopacz Hanna kifejtette, csak akkor előzhetjük meg, hogy egy kis probléma nagyobbá váljon, ha felismerjük, és megszüntetjük az okát. Ha csak a tünetet kezeljük, például lefestjük a penészes falat, de a valódi okot, mint a tető ázása, nem szüntetjük meg, a probléma lassacskán egyre nagyobbá válik, és akár teljes körű épületfelújításra is sor kerülhet.

Az építész felhívta a figyelmet, a nedvesedést, penészt első pillanattól komolyan kell venni, mert akár a teljes rendszer hibáját is jelezheti, példának okáért, hogy a hőszigetelés vagy szellőzőrendszer nem megfelelő.

Ilyen esetben azonnal cselekedni kell, és ha szükséges, szakértő beavatkozását kérni.

„A ház körüli állandó problémák bosszússá tehetnek minket, feszültséget kelthet az együtt élők között, a romló életkörülmények pedig hatással vannak az általános közérzetre és egészségi állapotra. Tehát inkább gyűrjük fel az ingujjunkat, és keressünk maradandó, hosszú távú megoldásokat már házunk első apró jelzéseinél, hogy elkerüljük a későbbi nemkívánatos kimenetelt” – magyarázta az építész. Hozzátette, akkor sem kell kétségbeesnünk, ha nem végezhetjük el a teljes körű felújítást egyszerre, jól tervezett stratégiával időben eltolhatóak és ütemezhetőek a munkarészek. Elsőbbséget élveznek az olyan sürgősen elhárítandó problémák, mint például a fal ázása, és csak később kerül sorra a nyílászárók cseréje vagy a zajszigetelés.

Idézet
Vigyázni kell azonban, hogy meggyőződjünk arról, jobb lesz-e esetünkben az új megoldás a réginél. Nem azért penészedett-e vajon a fal, mert nem tudott a polisztirol hőszigetelésen keresztül lélegezni? Akkor ne rakjunk rá olyan homlokzatburkolatot, amelyen szintén nem tud majd lélegezni”

– mondta a szakember. Anyagiak tekintetében megemlített néhány „ökölszabályt”: ha jól hőszigetelt a házunk, kevesebbet költünk fűtésre; ha világosak a terek és energiahatékony izzókat, háztartási gépeket, netán napelemet használunk, jelentősen csökken a villanyszámla.

„Ha megszüntetjük az ázás vagy penészesedés okát, nem kell többé a helyrehozásra költenünk; na és persze, ha egészségesek vagyunk, nem kell gyógyszerekre és kezelésekre áldoznunk, helyette inkább ehetünk finomakat, vagy elutazhatunk nyaralni” – sorolta a szakember.

korábban írtuk

Sokat tehetünk az energiatakarékosságért: a háztartásokban is alkalmazható praktikákat ismertetett a kolozsvári vegyészmérnök
Sokat tehetünk az energiatakarékosságért: a háztartásokban is alkalmazható praktikákat ismertetett a kolozsvári vegyészmérnök

Az energiaválság és az egyre növekvő árak takarékosságra intik az önkormányzatokat és a lakosságot egyaránt. Ennek apropóján a háztartások energiacsökkentését szolgáló lehetőségekről tartott vetített képes előadást kedden a Kolozsvár Társaság. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése

Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.

Csak vadászattal lehet elérni, hogy a medve féljen az embertől – Évekbe telhet a medvetámadások számának csökkenése
2025. július 10., csütörtök

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
2025. július 10., csütörtök

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak

A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.

„A levegőben lóg” a kolozsvári metró építése, lekezelően válaszol a polgármester a tamáskodóknak
2025. július 10., csütörtök

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra

A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.

Kolozsvári magyar diákokat, sőt a Piramis zenekart is árgus szemekkel figyelte a Securitate – Zilahi Csaba emlékezik a korszakra
2025. július 10., csütörtök

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.

Füst- és szénmonoxid-érzékelőket oszt szét ingyen a katasztrófavédelem
2025. július 10., csütörtök

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt

Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.

„Feljelentette” az áramszolgáltatót a partiumi kisváros polgármestere a késlekedő hibajavítás miatt
2025. július 10., csütörtök

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit

Nincs többé hosszas várakozás, araszolgatás a Bukarest vagy Székelyföld és Kolozsvár között közlekedő sofőrök körében egyik legutáltabbá vált erdélyi városban, Tordán: csütörtökön délután megnyílt a DEx4-es számú gyorsforgalmi út.

Közúti fellélegzés Erdélyben: megnyitották a rekorddrága tordatúri gyorsforgalmit
2025. július 10., csütörtök

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt

Rablás vádjával vettek őrizetbe egy 15 éves nagyváradi fiút, aki egy nagyváradi belvárosi üzlet polcairól csokoládét lopott: menekülés közben dulakodott a biztonsági őrrel, aki sérüléseket szenvedett.

Tíz tábla csokoládét lopott egy nagyváradi üzletből, rablásért kell felelnie a bíróság előtt
2025. július 10., csütörtök

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)

A legnagyobb határon túli magyar írószervezet, az Erdélyi Magyar Írók Ligája új kolozsvári székházból folytatja az erdélyi és magyar irodalom terjesztését és népszerűsítését.

Új székházba költözik, klubot indít Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL)
2025. július 09., szerda

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat

Az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságok szigorítását ígérte szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter, miután részt vett a Transzfogarasi út környékén élő medvék kezeléséről szóló tanácskozáson.

Szigorítanák az utak mentén élelemért kolduló medvék etetéséért kiszabható bírságokat