Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2010. július 02., 10:122010. július 02., 10:12
A tulajdonosok szerint az egymástól alig tíz kilométerre fekvő létesítmény nem konkurál majd egymással, hanem eleget tesznek a piac egyre növekvő igényeinek.
Kisebb műszaki gondokat leszámítva, Parajdon egészen jól halad az építkezés és a termálvízkereső fúrás. Amennyiben sikerül az ütemet tartani, a wellness- és gyógyászati központ avatása egybeeshet a szeptember végi nemzetközi töltöttkáposzta- fesztivállal, véli a község polgármestere. A gazdasági válság ellenére Bokor Sándor továbbra is bízik Elena Udrea tárcavezető ígéretében, miszerint a fejlesztési és idegenforgalmi minisztérium biztosítani fogja a befejezéshez közel álló létesítmények finanszírozását. A minisztérium és a parajdi önkormányzat közötti egyezség alapján a 4 millió eurós beruházás 90 százalékát a kormány fedezi, a fennmaradó tízet a parajdi önkormányzatnak kell állnia. Ottjártunkkor az épület egyik szárnyát éppen fedték, míg a másik, részben a leendő kezelőbázis kádjait csempézték. Az 1150–1200 méter mélyre tervezett fúrással meghaladták a 700 métert. „Gondot jelent, hogy 500 méter mélyen már gázzacskókat találtunk, 700-on pedig a sós víz oldani kezdte a fúráshoz használt anyagokat. Ám ugyanakkor biztató, hogy lényegében az 1949-es fúráskor tapasztalt jelenségek mutatkoznak” – számolt be a munkálatokról Bokor Sándor, aki úgy véli, ezek szerint egyre biztosabbnak tűnik, hogy a mélyben találnak termál sós vizet. Több mint fél évszázaddal ezelőtt Parajdon egyszer már lefúrtak a mélybe. Az altalajban talált sós termálvíz csaknem harminc éven keresztül táplálta a helyi strand medencéit. Mivel az illetékesek elhanyagolták a vezeték karbantartását, egy idő után a forró sós víz már nem tört fel a földből. A bánya szomszédságában lévő medencék vizét manapság már csak a nap melegíti. „Hetedhét ország csodája lesz, hiszen Európában csak a mi fürdőnkön lesz sós termálvíz!” – büszkélkedett az elöljáró.
Eközben a gyógyászati és wellnesskapacitás megduplázását tűzte ki célul a szovátai Fürdővállalat Rt. A magyarországi tulajdonban lévő cég június elsején kezdte el a négycsillagos Danubius Hotel Sovata alatt kialakított egykori kezelőbázis átépítését. A jelenleg használatban lévő sós és édesvizű medencével, szaunákkal, fitnessz termekkel és kezelőkkel ellátott szint alatt egy másfél évtizede kihasználatlanul álló ezer négyzetméteres felületet varázsolnak újjá. „Mivel egyre nagyobb igény mutatkozik a wellnessprogramok iránt, úgy döntöttünk, megduplázzuk kapacitásunkat. Mivel az épület adott, falai közül kibújni nem lehet, ezért az egykori gyógyászatot alakítjuk át úgy, hogy különböző medencéket, pezsgőfürdőt, gyermekeknek szánt pancsolót, szaunákat, edzőtermet létesítünk” – vázolta az elképzelést Fülöp Nagy János, a cég vezérigazgatója. Mint lapunknak elmondta: a kapacitás bővítése a Fürdővállalat régi vágya, azonban a szovátai céget birtokló budapesti Danubius Rt. vezetősége csak az idén bólintott a beruházás megvalósítására. A terjeszkedés annál is inkább szükséges, mivel a jelenlegi wellnessközpont befogadóképessége már csúcsidényen kívül is gyakran végesnek mutatkozik. Ha elkészül az új szint, az utcáról érkező fürdőzők csak azt használhatják, míg a négycsillagos hotel vendégei mindkét emelet nyújtotta relaxációt kipróbálhatják.
A tervek szerint a munkálatokat végző marosvásárhelyi Izorep Kft.-nek a mintegy 6,5 millió lejes beruházást két lépcsőben, szeptember, illetve február elsejéig kell befejeznie. Jelenleg a törés-zúzás folyik, a megrendelők szerint megfelelő ütemben. A munkálatok műszaki ellenőrzésével megbízott Benke István marosvásárhelyi építészmérnök szerint bizonyos gondok már most mutatkoztak, ugyanis nem sikerült a legjobban a 70-es évek közepén épült, de másfél évtizede használatlan épületrész konzerválása.
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.
Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.