2007. november 26., 00:002007. november 26., 00:00
A 600 ezer eurós Phare-támogatásból Csíkszépvízen új épületet kapott az ápolóközpont, Gyergyótölgyesen pedig idén õsszel adtak át egy neuropszichiátriai rehabilitációs központot, amely egy felújított épületben kapott helyet. A csíkszépvízi gondozóközpont a 60-as évektõl mûködik, 1999-ig volt idõsotthon, majd ápoló- és gondozóközponttá alakították át különbözõ fogyatékkal elõ személyek számára. „A legtöbb beutalt a családjából került hozzánk, mivel nem tudták megfelelõen gondozni, ápolni õket. A 98 éves Juliska néni, az ápolóközpont legidõsebb lakója több mint 30 éve az otthon lakója, nincs hozzátartozója, aki gondoskodhatna róla” – mondta el Hudák Zoltán szociális munkás.
A gondozóközpont új épületének létesítésére 2005-ben nyújtottak be pályázatot, a Hargita Megyei Tanács támogatásával. Az épületet akadálymentesítették a mozgássérültek közlekedésének megkönnyítésére. Ugyanakkor csökkentették a létszámot is, hogy nagyobb figyelmet tudjanak szentelni az ápoltaknak. „Eddig több régi épületben mûködött az intézmény, ahol 112 beutaltat igyekeztünk ellátni. Sok nehézségünk volt, hiszen az épület nem volt alkalmas a tolókocsis közlekedésre, ezenkívül együtt voltak a testi és értelmi fogyatékkal élõk, akik más-más ellátást igényelnek” – mondta el Bardócz Csengele pszichológus. A létszámcsökkentés során a pszichés problémákkal küszködõ betegeket a tölgyesi ápolóközpontba helyezték át. Az új épületben háromágyas, kényelmes szobákat rendeztek be, orvos, szociális munkás, pszichológus, ergoterapeuta, masszõr és ápolók gondoskodnak a sérült, leépült idõs személyekrõl. Látogatásunkkor éppen ebédeltek a gondozóközpont lakói, majd ki-ki a maga dolga után nézett, vagy pihenni tért. Az egyik néni az otthon két kutyáját etette meg, mint kiderült, ez az õ vállalt feladata, amelyet felelõsségteljesen végez. „Igyekszünk mindenkit foglalkoztatni, a csípõficamos János bácsi például a favágást végezte, míg a másik épületben laktak, amit fával fûtöttek” – magyarázta Hudák Zoltán. Az új épületet gázzal fûtik, így János bácsinak hamarosan új feladatot kell majd találni. „Antal Szende ergoterapeuta szakember segítségével személyreszabott munkaterápiákat alakítottunk ki, gipszöntést, agyagozást, valamint csoportfoglalkozásokat szervezünk az otthon lakóinak” – ismertette Bardócz Csengele az idõseknek szervezett programokat. „Farsangi, karácsonyi ünnepséget is rendezünk, ezenkívül havonta születésnapokat tartunk, aminek nagyon örülnek az idõsek” – tette hozzá Hudák Zoltán.
Az ellátáshoz havonta a nyugdíjukból 175 lejjel kell hozzájárulniuk a bentlakóknak, akiknek nincs jövedelme, azok számára az állam biztosítja a hozzájárulást. Az intézmény dolgozói szerint több hasonló gondozóközpontra, idõsotthonra lenne szükség, hiszen lenne rá igény. „Havonta többen megkeresnek ez ügyben, sokan vannak várólistán, de sajnos nem tudunk mindenkit felvenni” – sajnálkozott Hudák.
Huszonharmadik alkalommal rendezték meg Zilahon a Költészet Tavasza nemzetközi versfesztivált, amely mára nemcsak a város, hanem az egész térség egyik legfontosabb kulturális eseményévé vált.
A korábbi évektől eltérően idén már május közepétől járható lesz a Transzfogaras.
Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.
Bővül a Brassó–Budapest légi összeköttetés – közölte szerdán a közösségi oldalon Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.