Fotó: Facebook/Partiumi Magyar Napok
Színházi előadások, filmek, koncertek, gyerekeknek szóló foglalkozások és gasztronómiai programok is lesznek a szatmárnémeti 20. Partiumi Magyar Napokon (PMN), amely augusztus 18. és 22. között zajlik – közölték pénteken a szervezők.
2021. augusztus 13., 21:072021. augusztus 13., 21:07
A régió egyik legjelentősebb kulturális és szórakoztató rendezvénysorozatának számító Partiumi Magyar Napok programkínálatában
A rendezvénysorozatot a Monarchia Operett Sissi, a magyarok királynéja című produkciója nyitja meg, amelyet Kerényi Miklós Gábor rendezett. Augusztus 20-án a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának évadnyitó gálájára várják a nézőket. Augusztus 21-én a Partiumi Magyar Napok ötletgazdája, Bódi Attila Lázadni veletek akartam című regényének színpadra alkalmazott változatát tekintheti meg a közönség Sebestyén Aba rendezésében és a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában.
A közönség két nagyjátékfilmet, a Nagy Viktor Oszkár által rendezett Becsúszó szerelem című vígjátékot és a Szász Attila által rendezett Apró mesék című történelmi filmet, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári filmszakán végzett szatmári fiatal tehetségek alkotásait is megtekintheti a Tűzoltótorony tövében kialakított szabadtéri moziban. A gyerekeknek az állandó programok mellett bábelőadások és koncertek is lesznek.
A Borduvart befogadó Kossuth-kertben a régió legízletesebb borai mellett ott lesznek a Szatmári Termék védjeggyel rendelkező helyi termelők és kézművesek árui is.
A zenei program szerint a partiumi napokon fellép többek között Zorán, a The Minds, az Intim Torna Illegál, Nági, a The Phoenix, a Góbé Zenekar, a Kowalsky meg a Vega, a Konyha, a Kaukázus, Janicsák Veca és a Parno Graszt.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
Az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) kampánya keretében 10 ezer füst- és szénmonoxid-érzékelőt osztanak szét ingyen az ország majdnem kéttucat megyéjében, alacsony jövedelmű családok keretében.
Bepanaszolta a prefektusnál és a fogyasztóvédelmi felügyelőségnél az áramszolgáltatót Antal Péter pécskai polgármester, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy a hétfő esti vihar okozta meghibásodások egy részét csak szerda reggelre javították meg.
szóljon hozzá!