Szinkrontolmácsoláshoz szükséges felszerelést vásárol a Kovászna Megyei Tanács annak érdekében, hogy jövő évtől román és magyar nyelven egyaránt lehessen beszélni az üléseken.
2013. november 18., 18:482013. november 18., 18:48
Tamás Sándor tanácselnök szerint azt követően döntöttek a felszerelés beszerzése mellett, hogy Kulcsár-Treza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) önkormányzati képviselője bejelentette: ezentúl csak magyar nyelven hajlandó megszólalni az üléseken.
A tanácselnök emlékeztetett, hogy a kétnyelvű ülések igénye többször is felmerült az elmúlt években, azonban technikai akadályok miatt nem volt kivitelezhető, sokszor neki kellett fordítania társai felszólalásait. Hozzátette, a törvény értelmében minden tanácsosnak jogában áll anyanyelvén felszólalni, ezért tiszteletben tartja Kulcsár-Terza döntését. „Ha én büszke székely vagyok, és azt akarom, hogy mások tiszteljenek, nekem is tesztelnem kell a másik etnikumot” – indokolta ugyanakkor a gépezet szükségességét Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzatnak 26 magyar és 5 román tagja van, utóbbiak között olyan is akad, aki nem tud magyarul.
A szinkrontolmácsolás igénye a Maros Megyei Tanács legutóbbi ülésén is felmerült, ahol az RMDSZ-frakció kérte a szükséges berendezés beüzemelését.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
szóljon hozzá!