2010. július 13., 10:422010. július 13., 10:42
Ennek oka, hogy gondok vannak a két megye közötti határ megjelölésével Illyefalvánál, Kökösnél és Barótnál egyaránt. A leginkább vitás területek az erdővidéki Barót és a Brassó megyei Ágostonfalva között vannak. Az ágostonfalvi egykori termelőszövetkezet földjei ugyanis átnyúltak a baróti területre, ugyanakkor a határt képező Olt folyó időközben megváltoztatta folyását, így a földek az egyik partjáról átkerültek a másikra. György Ervin tegnap elmondta, Ion Gonţea Brassó megyei prefektussal közösen még a héten felleltározzák a vitatott területeket, és megpróbálnak megoldást találni a helyzetre. Összehasonlítják a régi és az újabb térképeket, hogy kiderítsék, ki igényelheti vissza a megyehatáron levő területeket.
György elmondta, ahol már kiállították a birtoklevelet tehetetlenek, hiszen azokat csak a törvényszék tudja megsemmisíteni, a földosztó bizottság javaslatára. Ahol viszont még nincs végleges döntés, megpróbálnak kompromisszumra jutni. György szerint egyébként a Brassó megyei földosztó bizottság nem rendelkezhetett volna a háromszéki területekről, de ezt az 1991/18-as földtörvény még nem szabályozta pontosan. A későbbi törvénymódosítások ezt a hiányosságot rendezték, de sok esetben túl későn.
Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a Partiumot és a Bánságot összekötő ferdekábeles hídon, ezért kötelezte a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat.
Büntetőeljárást indított a Temes megyei rendőrség, miután kedden három személy – köztük egy gyermek – egy temesvári tömbház felvonójával a második emelet magasságából a mélybe zuhant.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a 2025–2026-os tanévre 5598 tandíjmentes helyet hirdet meg az alapképzésre felvételizőknek, emellett több, mint 10 000 tandíjköteles hely áll az érdeklődők rendelkezésére.
Viharokra figyelmeztet kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.