Fizetésképtelen a nagyváradi hőerőmű

Fizetésképtelenséget jelentett a nagyváradi hőerőmű (CET) – jelentette be szerdán Ilie Bolojan, a város polgármestere, aki személyesen kérvényezte az erre vonatkozó eljárás beindítását a Bihar megyei törvényszéken.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. augusztus 15., 16:352013. augusztus 15., 16:35

2013. augusztus 15., 16:362013. augusztus 15., 16:36

„Ez az egyedüli megoldás, a CET akkora adósságot halmozott fel, amelyet jelen pillanatban nem tud törleszteni\" – magyarázta az elöljáró, miután a hő- és melegvíz-szolgáltató tartozása meghaladta a 300 millió lejt, amiből augusztus 8-án több mint 265 millió lejárt.

Beszállítói kérvényezésére a CET javait már korábban zárolták. Azóta túlélő üzemmódban működik, a helyzeten pedig a helyi közgyűlés által múlt hónapban megszavazott 2,5 millió eurós pénzügyi mentőöv sem segített. A Termoficare részvénytársaság megalapításával egyébként már leválasztották a CET-ről a szolgáltatói tevékenységet, most augusztusban a működési engedélyt is megkapta. „Van elég széntartalék a melegvíz biztosításához, a megyeszékhely lakosainak ellátásában nem lesz fennakadás és az uniós fejlesztési projektek sincsenek veszélyben\" – próbálta nyugtatni a kedélyeket Bolojan.

Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, és most azt a városvezető is magyarázta: a hőerőmű veszteséges költségvetése részben az elévült vezetékrendszerből, részben pedig a kiszámlázott fogyasztói árból adódik, a jelenleg alkalmazott tarifa ugyanis az elöljáró szerint nem fedezi az előállítási költségeket. Minél intenzívebben működik tehát a CET, annál nagyobb a deficit. Ilyen körülmények között pedig tarthatatlanná vált a helyzet, a csődeljárást ugyanakkor mindenképp el akarják kerülni, tudtuk meg. „Az elmúlt időszakban tárgyaltunk a beszállítóinkkal, de ahhoz, hogy továbbra is működni tudjunk a fizetésképtelenség bejelentése volt a legjobb döntés\" – mondta Nadia Haş, a hőerőmű gazdasági igazgatója.

Ahogyan az a törvényszékhez benyújtott kérvény indoklásából is kiderül: az erőmű újraszervezését célozzák meg, első lépésként pedig a számláinak és javainak zárolására hozott határozat feloldását kérik. „Mindenek előtt fel akarjuk függesztetni a kényszervégrehajtást, és egy megbízott ügyintéző irányítja majd a társaságot\" – magyarázta a fizetésképtelenségi eljárás intézésével megbízott Transilvania Felszámolóház képviselője, Vasile Godîncă. Az ügyintéző kinevezéséről a részvényesi közgyűlés fog dönteni, amelynek összehívását szerdán egyöntetűen megszavazta a városi tanács.

A nagyváradi hőerőmű különben nem az egyedüli Romániában, amelyik hasonló helyzetbe került, a Zsil-völgyi szenet szállító Unicom vállalat a suceavai Termica számláit is zároltatta, a moldvaiak pedig most tavasszal szintén fizetésképtelenséget jelentettek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Sepsiszentgyörgyön, RMDSZ-es vezetőkkel teraszozva és a helyiekkel fényképezkedve vezette le árvízi „turnéját” Nicușor Dan

RMDSZ-es vezetők társaságában, Sepsiszentgyörgyön teraszozva „vezette le” az árvíz sújtotta székelyföldi településeken tett látogatását Nicușor Dan államfő szombaton.

Sepsiszentgyörgyön, RMDSZ-es vezetőkkel teraszozva és a helyiekkel fényképezkedve vezette le árvízi „turnéját” Nicușor Dan
2025. május 31., szombat

Nicușor Dan Háromszéken: gátakra van szükségünk

Parajdi látogatását követően az árvíz sújtotta Háromszékre is ellátogatott szombaton Nicușor Dan államfő, akit a sóbányájáról híres székelyföldi településhez hasonlóan Kökösbácsteleken is nagyon sokan várták.

Nicușor Dan Háromszéken: gátakra van szükségünk
2025. május 31., szombat

Tánczos: meghozzuk a döntéseket, hogy mihamarabb elkezdődjön a parajdi sóbánya helyreállítása

A kormány a lehető leghamarabb meg akarja hozni azokat a döntéseket, amelyek révén a parajdi sóbányát ért katasztrófa károsultjai támogatást kaphatnak, és elkezdődhetnek a bánya helyreállítási munkálatai – közölte szombaton Tánczos Barna pénzügyminiszter.

Tánczos: meghozzuk a döntéseket, hogy mihamarabb elkezdődjön a parajdi sóbánya helyreállítása
2025. május 31., szombat

Az árvíz sújtotta Nagyborosnyón nyújtanak segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai

Megkezdte a helyszíni segítségnyújtást az Ökumenikus Segélyszervezet az árvíz sújtotta székelyföldi Nagyborosnyón, ahol jelentős károkat okoztak a megáradt Zágon és a Kovászna folyók – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

Az árvíz sújtotta Nagyborosnyón nyújtanak segítséget az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai
2025. május 31., szombat

Medvét láttak egy erdélyi város stadionja közelében

Medve bukkant fel a Szeben megyei Medgyes stadionjának környékén, a lakosságot a Ro-Alert rendszeren keresztül figyelmeztették a veszélyre – közölte szombat reggel a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Medvét láttak egy erdélyi város stadionja közelében
2025. május 31., szombat

Salrom-igazgató: nagy teljesítményű szivattyúkat kapunk, de egyelőre kérdés, hova szivattyúzzuk ki a sós vizet a parajdi bányából

Az Európai Sótermelők Szövetsége készségét fejezte ki, hogy felszerelést és szakértőket küldjön Parajdra, hogy segítsen a helyzet kezelésében – jelentette be szombaton Constantin Dan Dobrea, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatója az elárasztott sóbánya kapcsán.

Salrom-igazgató: nagy teljesítményű szivattyúkat kapunk, de egyelőre kérdés, hova szivattyúzzuk ki a sós vizet a parajdi bányából
2025. május 31., szombat

Nicușor Dan Parajdon: nem hagyjuk magukra az embereket

Nicușor Dan államfő szombat délelőtt megérkezett a Parajdra, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartanak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézmények.

Nicușor Dan Parajdon: nem hagyjuk magukra az embereket
2025. május 31., szombat

Mentőautó balesetezett Beszterce-Naszód megyében

Balesetet szenvedett a péntekről szombatra virradó éjszaka a Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat pácienst szállító egyik mentőautója a 17-es országúton, Sajószentandrás területén.

Mentőautó balesetezett Beszterce-Naszód megyében
2025. május 31., szombat

Bogdan Ivan: mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérjen az idegenforgalmi és gazdasági körforgásba

Mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérhessen az idegenforgalom és a gazdaság körforgásába – szögezte le Bogdan Ivan gazdasági miniszter, miután szombaton a helyszínre látogatott.

Bogdan Ivan: mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérjen az idegenforgalmi és gazdasági körforgásba
2025. május 31., szombat

Fechet: a Salrom évek óta tisztában van a parajdi helyzettel, de halogatta a probléma megoldását

A parajdi sóbányát üzemeltető Salrom állami cég tisztában volt azzal, milyen veszély fenyegeti a bányát, de késlekedett a folyóvizek szabályozását célzó munkálatokkal – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet: a Salrom évek óta tisztában van a parajdi helyzettel, de halogatta a probléma megoldását