Kétségbe vonta a régióközpontokra vonatkozó legfrissebb, a hatóságok felkérésére készített közvélemény-kutatás valóságtartalmát Cornel Popa, a Bihar Megyei Tanács nemzeti liberális párti (PNL) elnöke.
2013. július 23., 17:272013. július 23., 17:27
2013. július 23., 17:292013. július 23., 17:29
A Liviu Dragnea szociáldemokrata párti (PSD) miniszterelnök-helyettes által néhány napja Ploieşti-en bemutatott eredmények szerint az ország észak-nyugati megyéiben élők 63,2 százaléka Kolozsvárt szeretné majdani régiója központjaként látni, és csupán 9,5 százalék választaná Nagyváradot vagy Nagybányát. A Mediafax hírügynökség korábbi beszámolója szerint egyébként az említett felmérés készítőit és az azzal kapcsolatos részletes szám- illetve demográfiai adatokat Dragnea nem hozta nyilvánosságra, azt viszont kijelentette: az eredményeket figyelembe veszik a végső döntés meghozatalakor.
„Az alapján, amit láttam, és akikkel beszéltem még a helyiek egy százaléka sem szeretné, hogy egy olyan régióba kerüljünk ahol Kolozsvár a közigazgatási székhely\" – szögezte le keddi sajtótájékoztatóján Cornel Popa. A kormánypárti politikus ismételten felhívta arra a figyelmet, hogy a történelem során Bihar megye soha nem tartozott olyan régióba, ahol Kolozsvár volt a központ. Hangsúlyozta: „a bihariak azt akarják, hogy ők legyenek a székhelye annak a régiónak amelyhez tartozni fognak.\"
Mint elmondta, az ország közigazgatási átszervezésével kapcsolatban beszélt a Szilágy és a Szatmár megyei kollegáival is, akik szintén támogatják javaslatát és ő reméli, hogy üzenete „áthallatszik majd a Kárpátokon túlra\". A PNL-s tanácselnök személyes véleménye szerint ugyanakkor „nem kellene sietni ezzel a régiósítással\". Lapunknak ismét megerősítette, ő Bihar, Szatmár, Szilágy, valamint Máramaros megyét szeretné egy struktúrában látni.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
szóljon hozzá!