2009. július 23., 10:332009. július 23., 10:33
A nagyszabású projekt keretében nyolc Kolozs és Szilágy megyei városban végeznek korszerűsítési munkálatokat. Kolozsváron 51,8 kilométer hosszú vízvezetéket és hat víztartályt korszerűsítenek, ugyanakkor vásárolnak egy szennyvízpumpát is. Hasonló munkálatok zajlanak majd Bánffyhunyadon, Szamosújváron, Désen, Zilahon, Zsibón, Szilágycsehen és Szilágysomlón is.
Dorin Ceatarâş, a Szamos Vízszolgáltató Vállalat igazgatója elmondta: a projekt a tervek szerint 700 ezer lakosnak válik hasznára.
Az Európai Beruházási Banktól felvett 25 millió eurós kölcsön húsz évre szól, a beruházás összköltsége 169,9 millió euró, ennek 74 százaléka európai uniós vissza nem térítendő támogatás, 11,3 százaléka állami finanszírozás, az összeg 1,9 százalékát pedig a helyi hatóságok állják. A munkálatok várhatóan négy év alatt fejeződnek be. A terv kivitelezését követően az említett települések lakóinak 96 százaléka az európai uniós normáknak megfelelő vízszolgáltatásban részesülhet – magyarázta Alin Tişe, a Kolozs megyei tanács első embere.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.
Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni”,
A tudomány nemzetközi, de a tudós hazafi, így elvárható a magyar tudósoktól, hogy a nemzetközi tudomány szolgálata mellett saját nemzetük megerősítésén dolgozzanak – hangoztatta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton Tusnádfürdőn.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.