Fotó: Szatmárnémeti polgármesteri hivatal/Facebook
Meglehetősen szokatlan indokkal mondott le tisztségéről a Szatmár megyei önkormányzat egyik alkalmazottja: tettét azzal magyarázta, hogy nem kell semmit sem tennie, és ezért még meg is fizetik.
2023. február 10., 10:412023. február 10., 10:41
Ciprian Tișea a megyei tanács egyik alelnöke, Oliviu Buzgău tanácsadójalént dolgozott – vagy legalábbis erre a tisztségre szerződtették.
„Felmondásom elsősorban becsületbeli gesztus, mivel úgy vélem, hogy mindenki, aki visszásságokat észlel a helyi közigazgatásban, köteles jelenteni azokat, mivel megengedhetetlen, hogy embereket közpénzből úgy fizessenek meg, hogy nem csinálnak semmit, csupán jelen vannak. (…) Megengedhetetlen, hogy egy tanácsadó nettó 6500 lejes fizetést kapjon anélkül, hogy a munkaköri leírásában szereplő munka elvégzését kérnék” – áll a lemondott tanácsadó indoklásában.
a felmondás nem érinti a két alelnök tevékenységét, és úgy vélte, ha a háttérben a PSD destabilizálását célzó törekvések állnak, azok nem érnek célt.
A megyei közgyűlés elnöke, Pataki Csaba leszögezte: nem feladata tudni arról, mivel foglalkoznak az alelnökök tanácsadói, azt viszont tudja, hogy a két alelnöknek világosan meghatározott hatáskörük van.
RMDSZ-es vezetők társaságában, Sepsiszentgyörgyön teraszozva „vezette le” az árvíz sújtotta székelyföldi településeken tett látogatását Nicușor Dan államfő szombaton.
Parajdi látogatását követően az árvíz sújtotta Háromszékre is ellátogatott szombaton Nicușor Dan államfő, akit a sóbányájáról híres székelyföldi településhez hasonlóan Kökösbácsteleken is nagyon sokan várták.
A kormány a lehető leghamarabb meg akarja hozni azokat a döntéseket, amelyek révén a parajdi sóbányát ért katasztrófa károsultjai támogatást kaphatnak, és elkezdődhetnek a bánya helyreállítási munkálatai – közölte szombaton Tánczos Barna pénzügyminiszter.
Megkezdte a helyszíni segítségnyújtást az Ökumenikus Segélyszervezet az árvíz sújtotta székelyföldi Nagyborosnyón, ahol jelentős károkat okoztak a megáradt Zágon és a Kovászna folyók – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
Medve bukkant fel a Szeben megyei Medgyes stadionjának környékén, a lakosságot a Ro-Alert rendszeren keresztül figyelmeztették a veszélyre – közölte szombat reggel a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Az Európai Sótermelők Szövetsége készségét fejezte ki, hogy felszerelést és szakértőket küldjön Parajdra, hogy segítsen a helyzet kezelésében – jelentette be szombaton Constantin Dan Dobrea, az Országos Sóipari Társaság (Salrom) igazgatója az elárasztott sóbánya kapcsán.
Nicușor Dan államfő szombat délelőtt megérkezett a Parajdra, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartanak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézmények.
Balesetet szenvedett a péntekről szombatra virradó éjszaka a Beszterce-Naszód megyei mentőszolgálat pácienst szállító egyik mentőautója a 17-es országúton, Sajószentandrás területén.
Mindent megteszünk, hogy a parajdi sóbánya minél hamarabb visszatérhessen az idegenforgalom és a gazdaság körforgásába – szögezte le Bogdan Ivan gazdasági miniszter, miután szombaton a helyszínre látogatott.
A parajdi sóbányát üzemeltető Salrom állami cég tisztában volt azzal, milyen veszély fenyegeti a bányát, de késlekedett a folyóvizek szabályozását célzó munkálatokkal – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
szóljon hozzá!