Nem indít bűnvádi eljárást a Máramaros megyei ügyészség a nagybányai Új Kiáltó Szó szerzői ellen, a felmentésről tájékoztató értesítőket szerdán kapták kézhez az érintettek – adta hírül a nagybánya.ro hírportál.
2013. július 18., 18:302013. július 18., 18:30
2013. július 18., 18:352013. július 18., 18:35
Mint ismeretes, több máramarosi közéleti személyiség tavaly júniusban kiáltványt tett közzé a térség magyarsága asszimilációjának megfékezése érdekében. A dokumentumot a nagybányai és bányavidéki közélet, művelődés és civil szféra képviselői, egyházi elöljárók, politikusok, pedagógusok látták el kézjegyükkel.
Az Új Kiáltó Szó a nagybányai és bányavidéki magyarságért! című kiáltvány tavaly júniusban több erdélyi magyar lapban – közöttük a Krónikában – is megjelent, augusztusban azonban a helyi román sajtóban valóságos médiakampány indult a dokumentum ellen. Később az országos román sajtó is megszellőztette a témát, vélhetően ennek nyomán az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) hivatalból vizsgálatot indított az ügyben.
Magánszemélyek feljelentése nyomán később a rendőrség is vizsgálatot indított, a hatóságok pedig a tavalyi év végén már tartottak kihallgatásokat. „Tavaly a hatóságok érdeklődtek a többi aláíró iránt, irántunk is, és megemlítették, hogy mások is számíthatnak beidézésre. Akkor az is szóba került, hogy a kezdeményezők legfeljebb pénzbírságot kapnak\" – mondta korábban a Krónikának Varga Károly, a Nagybányai Református Egyházmegye esperese.
A kezdeményezők egyébként korábban többször is hangsúlyozták: a kiáltvány nem valaki ellen, hanem egy közösségért jött létre. Varga Károly korábban úgy fogalmazott: nem érti a felháborodás okát, hiszen a kiáltvány belső használatra született meg, saját magyarjaikat akarták megszólítani vele, nem a románság ellen irányult. Az aláírók elmondása szerint a felhívás megírását az a tény szülte, hogy az egyik nagybányai vegyes általános iskola magyar tannyelvű nyolcadik osztálya diákjainak mintegy fele román nyelven folytatná tanulmányait.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Kis háromszéki unitárius közösség templomának építését támogatja fellépésével Szabó Balázs magyarországi dalszerző, énekes, a Szabó Balázs Bandája alapítója, aki szerdán este lép fel önálló estjével Sepsiszentgyörgyön.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
szóljon hozzá!