Felfüggesztették a sípályaprojektet

Szatmár megye – Mivel a Lunaforrás–Borsabánya üdülőtelep kiépítésével megbízott görög Efklidis Rt. a meghosszabbított határidőig is csupán a munkálatok 13 százalékával készült el, a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium úgy döntött, felbontja a vállalkozással megkötött szerződést.

2007. június 01., 00:002007. június 01., 00:00

A főleg télisportok űzésére alkalmas turisztikai komplexum megépítésére a Szatmár és Máramaros Megyei Tanács közösen pályázott, így jutottak támogatáshoz az Európai Unió PHARE programjából, amelyet azonban a szaktárca döntése miatt most elveszítettek. A Szatmár megyében fekvő, Avasfelsőfaluhoz tartozó lunaforrási sípálya létrehozása 9 millió euróba kerülne, ebből 2,5 millió lett volna az uniós támogatás. Ám a szerződésbontásig még 500 eurót sem sikerült elkölteni. „Én nem vagyok hibás, a kivitelezőt a minisztérium választotta ki” – mentegetőzött a csütörtöki tanácsülésen Gheorghe Ciocan programvezető, a megyei önkormányzat szociáldemokrata párti alelnöke. Miközben a munkálatok alig több mint tizedét végezték el, a környezetpusztító tevékenységnek közel száz százalékig „eleget tettek”. A nyolc kilométeres bekötőút nyomvonalait kivájták, az épületek alapzatait is kialakították, a csatornarendszert kiásták, azonban a szakadópartok megerősítésével nem készültek el, így a területet a földcsuszamlás veszélyezteti. A projektben a felvonóval ellátott sípályán kívül korcsolya- és jégkorongpálya létrehozása is szerepel, ezenkívül négy szállodát és 18 üzletet kívánnak építeni, valamint több mint 500 hétvégi ház számára akarnak telkeket kiparcellázni. A nyári vendégeket lovaglópálya és halastó is várná az avasvidéki üdülőtelepen. Nicolae Bura avasfelsőfalusi polgármester nyomatékosan kérte a megyei tanácsot, tegyen meg mindent azért, hogy előteremtse a hiányzó összeget. „Azon túlmenően, hogy ökológiai katasztrófa fenyegeti a térséget, ha abbamarad az építkezés, a megye komoly jövedelemforrástól is elesik. Hiszen a lunaforrási üdülőtelep regionális érdekeltségű létesítmény lenne, és a turizmusból jelentős bevételekre tehetnénk szert” – mutatott rá a polgármester. Hozzátette: az országhatárok közelsége miatt a sípálya a téli sportok szerelmeseit Magyarországról és Ukrajnából is idevonzaná.

Bár a megyei önkormányzati képviselők egy része hajlandóságot mutatott a projekt folytatásának támogatására, nem mindenikük gondolja úgy, hogy az avasvidéki üdülőtelep megér ekkora anyagi ráfordítást. „Talán jobban járnánk, ha ebből az összegből a szatmárnémeti strandot tennénk rendbe” – nyilatkozta a Krónikának Muzsnay Árpád megyei tanácsos. Szabó István tanácselnök egyelőre nem foglalt állást az ügyben. „Alapos felmérést készíttetünk, hogy kiderüljön, hogyan is állunk pontosan. Az adatok függvényében döntjük el, folytatjuk-e a beruházást” – jelentette ki Szabó.

A lunaforrási üdülőtelep kiépítéséről szóló szerződést 2003-ban írták alá, amelynek finanszírozásából megközelítőleg 5 millió eurót vállalt fel a megyei önkormányzat, míg 1,5 milliót a kormány, és 2,5 milliót az uniós alapból finanszíroztak volna. A projekt megvalósítására adott második határidő idén márciusban járt le.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el

Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.

Kovászna és Brassó megyében is érvényes árvízvédelmi készültséget rendeltek el
2025. május 05., hétfő

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást

Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Jó, ha mindig van nálunk esernyő: záporok kísérik a hol hűvösebb, hol melegebb időjárást
2025. május 05., hétfő

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből

A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.

EMSZ: az ország polgárai egyértelmű üzenetet küldtek, elég volt a múlt embereiből
2025. május 05., hétfő

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson

A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.

Elsöprő győzelmet arattak a nemek a koronkai lakóparképítésről kiírt népszavazáson
2025. május 05., hétfő

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak

Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.

A magyarok által is támogatott polgármestere lett Zilahnak
2025. május 05., hétfő

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson

Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.

Helyben minden a régi: tarolt a liberális jelölt a Bihar megyei időközi választáson
2025. május 05., hétfő

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén

Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.

Viharosra fordul az időjárás az ország nagy részén
2025. május 04., vasárnap

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn

Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.

Megsérült turistákat kellett ellátniuk a hegyimentőknek a Székelykőn
2025. május 04., vasárnap

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét

Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.

Őrizetbe vették az egyik temesvári szavazókör elnökét
2025. május 03., szombat

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk

Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.

Soltész a Partiumban: sorsfordító, történelemfordító időket élünk