Farkas utcai református templom: a közönség a jó kortárs egyházzenét is szereti

A Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusa is fellépet a Farkas utcai református templomban •  Fotó: Makkay József

A Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusa is fellépet a Farkas utcai református templomban

Fotó: Makkay József

Az elmúlt hétvégétől Kolozsvár templomaiban egymást érik az egyházzenei rendezvények, amelyek keretében kortárs szerzők műveit adják elő. A hétfő késő délutáni Farkas utcai hangverseny igazi zenei csemegét kínált a templomot zsúfolásig megtöltő közönség számára.

Makkay József

2024. augusztus 20., 09:032024. augusztus 20., 09:03

2024. augusztus 20., 12:102024. augusztus 20., 12:10

Egymást érik a templomokban a Kolozsvári Magyar Napok keretében megszervezett Magyar Egyházzenei Biennálé hangversenyei. Pénteken a Piarista templomban tartották a rendezvénysorozat nyitókoncertjét a kolozsvári Szent Cecília kórus és zenekar előadásában, Potyó István és Selmeczi György vezényletével. Szombaton a Szent Mihály római katolikus plébánia zenetermében tartottak kórusműhelyt Török Ágnes karnagy vezetésével, majd délután a Szent Mihály-templomban a Marosszéki Kodály Zoltán gyermekkar lépett fel. Este az unitárius templom látta vendégül a révkomáromi Concordia Kórust, és a budapesti Te Deum Kamarakórust.

Vasárnap a liturgikus szolgálatok keretében hat kolozsvári templomban léptek fel a kincses városi, és a Kárpát-medence különböző régióiból érkező kórusok:

a kolozsvári Visszhang kórus, a Schola Cantorum Transsylvaniensis, a Szent Cecília, és a Refektórium Énekegyüttes. Budapestről a Szent Efrém Férfikar, valamint a Te deum Kamarakórus örvendeztette meg az ünnepi istentiszteletek és szentmisék híveit. Debrecenből a Canticum Novum, Pécsről pedig a Pécsi Székesegyház Palestrina kórusa volt két kolozsvári gyülekezet vendége. Emellett vasárnap két kiemelkedő hangversenyre is sor került: az Alsóvárosi (Kétágú) református templomban délelőtt a Szent Efrém férfikar, este pedig a Pápai Református Kollégium Parlando Leánykara kínált igazi egyházzenei csemegét a népes közönségnek.

A Schola Cantorum Transsylvaniensis a legfiatalabb kolozsvári egyházzenei kórus •  Fotó: Schola Cantorum Transsylvaniensis Galéria

A Schola Cantorum Transsylvaniensis a legfiatalabb kolozsvári egyházzenei kórus

Fotó: Schola Cantorum Transsylvaniensis

Két együttes sikeres hangversenye a Farkas utcai református templomban

Aki az egyházzenét szereti, az ezen a héten a bőség zavarában szenved, hiszen minden napra három-négy színvonalas zenei esemény jut. Hétfő délután

a Farkas utcai református templomban a 2022-ben alakult Schola Cantorum Transsylvaniensis és a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusa lépett fel,

a koncert nyitányakor a templomban egyetlen üres hely sem akadt, annyi érdeklődő volt kíváncsi a két együttes előadására. A kolozsvári zenészek tolmácsolásában Nógrádi Péter, Sigismund Toduță, Terényi Ede, Makkai Gyöngyvér, Gyöngyösi Levente, Varga Judit, Szőnyi Erzsébet és egy zeneakadémiás diák, Pál Petre művét hallgathatta meg a közönség Windhager-Geréd Erzsébet vezényletével. A pécsiek Csemiszky Miklós öt zeneművét, Gyöngyösi Levente, valamint Kovács Szilárd Ferenc egy-egy szerzeményét adták elő Jobbágy Valér vezényletével.

Az idei Magyar Egyházzenei Biennálé érdekessége és kihívása, hogy a szervezők elvárása szerint az előadók kortárs szerzők műveit mutassák be a templomok közönségének. Ami nem könnyű feladat, hiszen a közönség fogadókészségétől függ, hogy ezek a darabok a klasszikusoktól eltérően mennyire tudják megszólítani a ma zenekedvelő emberét.

A Magyar Egyházzenei Biennálé ideje alatt a Farkas utcai templom padsorait napi rendszerességgel megtölti  a zenekedvelő közönség •  Fotó: Makkay József Galéria

A Magyar Egyházzenei Biennálé ideje alatt a Farkas utcai templom padsorait napi rendszerességgel megtölti a zenekedvelő közönség

Fotó: Makkay József

Jó válogatás kortárs szerzőktől

A Krónikának nyilatkozó Antal Zsuzsanna zenetanárnő, a Kolozsvári Református Kollégium pedagógusa, a Schola Cantorum Transsylvaniensis egyházzenei együttes tagja szerint a közönség visszajelzése alapján a válogatás jó, az emberek a kortárs szerzők részéről is elfogadják és szeretik az egyházzenét.

Idézet
A bemutatott darabok nem olyan értelemben kortársak, hogy hallgathatatlanok, mert sajnos a kortárs szerzők műveinek egy részét nehezen emészti meg a közönség”

– fogalmazott a fiatal pedagógus, hozzátéve, együttesük vezetője jól ismeri a kolozsvári közönséget, és azt is, hogy a kórusa mit bír el, így a válogatása sikeres volt.

A 16 hivatásos zenetanárból és kántorból álló Schola Cantorum Transsylvaniensis egyházzenei együttes már megméretkezett az elmúlt három esztendő Bach-maratonján, idén pedig bemutatták az együttes legnagyobb projektjének számító János-passiót.

korábban írtuk

Új impulzusok a templomban: elkezdődött a Magyar Egyházzenei Biennálé Kolozsváron
Új impulzusok a templomban: elkezdődött a Magyar Egyházzenei Biennálé Kolozsváron

Elkezdődött a Magyar Egyházzenei Biennálé pénteken Kolozsváron. Az augusztus 21-ig tartó eseménysorozat a kortárs magyar egyházi zene és a vallási közösségek, nagyközönség közötti kapcsolatot hivatott ösztönözni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

2025. július 08., kedd

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is
2025. július 07., hétfő

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton

A Brassó megyei Zernyesten működő medverezervárumba szállítják azt a három bocsot, amelyek anyját kilőtték, miután végzett egy olaszországi motorossal a Transzfogarasi úton.

Rezervátumba szállítják a bocsokat, miután anyjukat kilőtték, mert megölt egy motorost a Transzfogarasi úton
2025. július 07., hétfő

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat

Csíksomlyón szolgálni egy szerzetesnek prémium – válaszolta Böjte Csaba testvér a Krónikának, amikor arról faggattuk, hogyan fogadja a dévai plébániáról az ősi Mária-kegyhelyre való áthelyezését, ahol lelkészként folytatja szolgálatát.

Csaba testvér: ahogy Déváról lehetett irányítani a székelyföldi házakat, Csíksomlyóról is lehet vezetni a szórvány gyerekotthonokat
2025. július 07., hétfő

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön

Tetemes károkat okozott az ítéletidő hétfőn délután számos szilágysági településen. A vihar Zsibó városában háztetőket sodort le, fákat csavart ki tövestül, ugyanakkor Máramarosban és a Székelyföldön is tomboltak az elemek.

Több településre lecsapott a vihar a Partiumban és Székelyföldön
2025. július 07., hétfő

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették

Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.

Szexuálisan molesztálta két kiskorú tanítványát egy erdélyi tanár, őrizetbe vették
2025. július 07., hétfő

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok

Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.

Több mint tíz fokkal visszaesik a hőmérséklet a héten, jönnek a zivatarok
2025. július 07., hétfő

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok

Meghosszabbította szerdáig az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a korábban kiadott vörös, narancssárga és sárga hőségriasztásokat.

Meghosszabbították a hőségriasztást, de zivatarokra, jégesőre is figyelmeztetnek a meteorológusok
2025. július 07., hétfő

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.

Parajd és térsége lakosságának tartós biztonsága érdekében elengedhetetlen a sóbánya stabilitásának fenntartása az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusának keretében a helyszínen járt szakértői csoport szerint.

Megnevezték a parajdi sóbánya helyreállításának kulcsát a magyarországi szakértők a Krónikának 1.